Orbán: ismét felállítjuk a Honvéd Vezérkart

2022. július 1. 10:00
Az ötlet logikus, csak kissé meglepő, a vezérkart ugyanis három és fél éve, egy nagyívű szervezeti átalakítás során szüntették meg.

A madridi NATO-csúcsról hazatérő Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában ismét a tűzszünet elérésének fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, egész Európa érdeke, hogy minél előbb véget érjen a háború. 

A miniszterelnök elmondta: a háború elején sokan reménykedtek abban, hogy a fegyverszállítások révén az ukránok akár nyerhetnek is, ám szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy „az egyik oldalon van a 138 millió fős Oroszország, a másikon a 31 milliós Ukrajna”, márpedig a fegyver semmit nem ér, ha nincs katona, aki kezelje. 

„Be kell rúgni a motort”

Mint mondta, a NATO-csúcson nem foglalkoztak az ukrán front összeomlásának lehetőségével, de azt mindenki látta, hogy a helyzet nagyon súlyos. „Minden esély megvan arra, hogy nagyon gyorsan megváltozik a helyzet, és nagyon gyorsan fog közelíteni Magyarországhoz a frontvonal.” Hangsúlyozta: a 2016-ban indított

haderőfejlesztési programot két-háromszorosára kell gyorsítani Magyarország védelmi képességeinek drasztikus erősítése érdekében,

ez pedig emberfeletti munkát fog megkövetelni mindenkitől. 

Orbán Viktor azt is közölte egy fél mondatban, hogy visszaállítják a Honvéd Vezérkart. A miniszterelnök kijelentése azért nagyon fontos, mert

a Honvéd Vezérkart 2019-ben – Benkő Tibor akkori honvédelmi miniszter koncepciójának részeként – éppen azért szüntették meg, és alakították meg a Magyar Honvédség Parancsnokságát, hogy a hadsereg feletti minisztériumi szintű irányítást megszüntessék,

vagyis a miniszter dolga katonai ügyekben mindössze a feladatszabás, majd a feladat elvégzésének ellenőrzése legyen, a vezetés és a kivitelezés módja nem. 

Amennyiben újra felállítják a Honvéd Vezérkart, és ha azt ismét a Honvédelmi Minisztérium szervezeti egységei közé integrálják, akkor gyakorlatilag újra a miniszter, jelen esetben Szalay-Bobrovniczky Kristóf fogja közvetlen vezetés alatt tartani a Magyar Honvédséget, vagyis a Magyar Honvédség Parancsnoksága elveszíti hatásköreinek bizonyos részét.

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés