Biden Amerikája után Hollandia is embertelenül bánik a menekült gyerekekkel

2022. június 26. 8:30
A holland ifjúságügyi és igazságügyi felügyelőség legfrissebb jelentéseiben bírálta a menekültgyermekekkel szembeni bánásmódot a hollandiai befogadóközpontokban, írta hétfőn a Dutchnews hírportál.
A jelentések szerint a gyerekeket a célnak nem megfelelő helyiségekben, többször túlzsúfolt sportcsarnokokban helyezik el, ahol lelki nyomásnak, sokszor erőszaknak teszik ki őket,

illetve nem jutnak hozzá egészségügyi ellátáshoz és az oktatáshoz sem. A jelentés felhívta a figyelmet, hogy minél tovább tart ez a bizonytalan helyzet, annál nagyobb károkat okoz a gyerekek fejlődésében.

Az ENSZ-hez tartozó UNICEF, valamint a Save The Children és a Defence for Children nemzetközi gyermekjogi szervezetek hétfőn közzétett jelentésükben felszólították a kormányt, hogy a lehető leghamarabb költöztessen át mintegy kétezer gyereket a szükségszállásokról kis létszámú közösségeket fogadó központokba. A jelentés szerint a gyermekek nem érzik magukat biztonságban az ideiglenes központokban, a zaj miatt rosszul alszanak, nincs lehetőségük tanulni. A beszámoló készítői azt is megjegyezték, hogy mivel a gyerekek nem ismerik a számukra biztosított holland ételeket sem, nem esznek eleget. A gyermekjogi szervezetek úgy vélik továbbá, hogy a folyamatos, központról központra való költözés is növeli a nyomást a gyerekeken.

Pénteken a holland kormány válságstábot hozott létre a menekültek elhelyezésének javítása érdekében, miután a holland vöröskereszt siralmasnak és embertelennek minősítette a jelenlegi viszonyokat.

A kormány adatai szerint jelenleg az országban több mint 10 ezer gyerek él menekültszálláson, közülük 1450-en szülő vagy gyám nélkül. Közülük csaknem 2400-nak már menekülteknek fenntartott lakásokban kellene élniük, de az országos lakhatási válság miatt ez lehetetlen.

Soros ilyenkor nem emel szót: magáncég tartotta nyomorban a gyerekeket Biden migránstáborában – számolt be a Makronóm a sorozatos problémákról az amerikai táborokban.

(MTI, Makronóm, a címlap illusztráció: MTI/EPA/ANA-MPA/Oresztisz Panajotu)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés