Közbeszerzési hatóság: az Európai Bizottság torz adatokra támaszkodik

2022. június 13. 9:01

Írta: Takács Zsolt
Az Európai Bizottság állításaiban számos esetben ellentmond saját adatainak, valamint figyelmen kívül hagyja az előzetesen hivatalosan tudomására jutott információkat, illetve a Közbeszerzési Hatóság honlapján rendszeresen közzétett, a hazai közbeszerzési piacra vonatkozó statisztikai adatokat – derült ki a Közbeszerzési Hatóság háttérbeszélgetésén.

Az Európai Bizottság április 27-én megindította Magyarországgal szemben a jogállamisági (feltételességi) eljárást. Annak ellenére, hogy a témával kapcsolatos levél tartalmát a Közbeszerzési Hatóság hivatalosan nem ismeri, a sajtóban megjelent híresztelések kapcsán szükségesnek látta, hogy szélesebb nyilvánosságot kapjanak a tények és megvédjék Magyarország álláspontját, így a szervezet a Makronóm szerkesztőségét is meghívta a háttérbeszélgetésre, ahol rámutatnak, hogy hol hibázik a Bizottság.

A Közbeszerzési Hatóság álláspontja szerint

az Európai Bizottság közbeszerzési statisztikái elkészítésekor torz adatokkal dolgozik.

Adatbázisa ugyanis nem megfelelő a tagállami összehasonlításokhoz, mivel az uniós országok jelentős része – habár kötelessége lenne – csak változó mértékben jelenteti meg a statisztikai adatok kinyeréséhez szükséges, eredményről szóló tájékoztatóit az Európai Unió Hivatalos Lapjában, a TED-en. A Bizottság saját megállapítása szerint is: Magyarország azonban kiemelt figyelemmel tölti fel a lényeges közbeszerzési adatokat tartalmazó hirdetményeit. A Közbeszerzési Hatóság a problémát hivatalos úton több alkalommal – 2018-ban, 2019-ben, majd 2020-ban – is jelezte, ám érdemi válasz a mai napig nem érkezett a Bizottságtól – derült ki a háttérbeszélgetésen, ahol Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke elmondta, hogy a Bizottság tud a problémáról csak nem akarnak beszélni róla.

Beszéljenek a tények

A Bizottságnak a TED-en megjelentetett – tagállamonként nem egységesen, nem teljes körben feltöltött – hirdetmények adatain alapuló statisztikái szerint a hazai egyajánlatos közbeszerzések aránya – a Bizottság megállapítása szerint – kifejezetten magas. Az Európai Bizottság által közzétett Belső Piaci Eredménytáblán egyrészt azonban jól látszik, hogy

az egyajánlatos közbeszerzések magas aránya nem tipikusan magyar probléma.

A Bizottság számítási módszere szerint 19 tagállam jár hasonló cipőben, mint Magyarország. Az adatokból egyúttal az is kitűnik, értékeink (39 százalék) jobbak Romániánál (41 százalék), Görögországnál (42 százalék), Csehországnál (43 százalék), Szlovéniánál (47 százalék) és Lengyelországnál (51 százalék) is. Ellenük azonban nem indult jogállamisági eljárás. Másrészt az egyajánlatos közbeszerzések magas aránya nem minden esetben kizárólag a verseny hiányából eredhet. Maga az Európai Bizottság állapította meg a 2019. évi, Ausztriára vonatkozó országjelentésében, hogy az egyajánlatos közbeszerzések aránya az osztrák egészségügyi szektorban kiemelkedően magas, ugyanakkor ezt azzal magyarázta, hogy ennek oka piaci sajátosságokra vezethető vissza. Magyarország esetében azonban – ahol az egyajánlatos eljárások magas aránya ugyancsak alapvetően az egészségügyi szektorra jellemző – a piaci sajátosságokat a Bizottság rendre figyelmen kívül hagyja – mondta el Kovács László.

A széleskörű verseny meglétét támasztja alá, hogy az elmúlt két évben a hazai közbeszerzésekben évente mintegy 5000 ajánlattevő vett részt, melyből nagyjából 3500 különböző cég nyert – derül ki a Hatóság statisztikáiból. A Közbeszerzési Hatóság 2020-as adatai szerint az 50 legnagyobb értékű közbeszerzési eljárás nyerteseinek 65 százaléka hazai, míg 35 százaléka külföldi vállalat volt – a magyar piac tehát nyitott minden potenciális résztvevő számára.  A Hatóság mindazonáltal egyetért azzal, hogy a minél szélesebb verseny érdekében fontos cél az egyajánlatos közbeszerzések arányának mérséklése, éppen ezért hazánkban a Közbeszerzési Hatóság részéről is szigorú ellenőrzésekre, minden eddiginél erősebb kontrollra számíthatnak az ajánlatkérők.

Az Európai Bizottság legfrissebb, 2020-as adatokat is tartalmazó, saját kimutatása szerint is,

Magyarországon kiemelkedő, 100 százalékos a közbeszerzések átláthatósága.

Mindez annak köszönhető, hogy a magyar ajánlatkérők maradéktalanul eleget tesznek az unió által előírt közzétételi kötelezettségeiknek. Éppen ezért a hazai közbeszerzések átláthatóságával kapcsolatos kifogások értelmezhetetlenek, hiszen ezt a Bizottság saját kimutatása cáfolja.

Az egyik legnagyobb ellentétet a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok ügye jelenti: az alapítványok Magyarországon főszabály szerint közbeszerzésre kötelezettek, míg a Bizottság szerint nem. Erre vonatkozóan a Közbeszerzési Hatóság már az előző évi jogállamisági jelentés kapcsán is kifejtette álláspontját, ám az Európai Bizottság ezt nem vette figyelembe a jelentésében. A Közbeszerzési Hatóság álláspontját továbbra is fenntartja: az alapítványok főszabály szerint közbeszerzésre kötelezettek.

(Borítókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq; MTI/Kovács Attila)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés