IMF igazgató: Talán túl sok pénzt nyomtattunk anélkül, hogy gondoltunk volna a következményekre

2022. május 20. 7:03
Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatója a CNBC korábbi rendezvényén beismerte, hogy meggondolatlanul nyomtattak pénzt a nyugati világban, amiből nagy infláció lett.

„Azt hiszem, nem fordítunk kellő figyelmet a következményekre. Döntéseket hozunk a cél érdekében, és ritkán gondolunk arra, hogy tetteinknek nem várt következményei is lehetnek – amelyekkel később szintén meg kell birkózni” – jelentette ki az IMF igazgatója. 

“Teljes mértékben egyetértek azzal, amit Christine [LaGarde, az Európai Központi Bank elnöke] mondott az éghajlati sokkról. Már kifutottunk az időből. Valahányszor valami elér bennünket, megfeledkezünk a többi válságot okozó problémáról – ez hihetetlenül aggasztó” – folytatta Georgieva.

„Nagyon korlátozott lehetőségeink vannak arra, hogy egyszerre több válsággal is foglalkozzunk – elsősorban pedig a jövőnket meghatározó igazán fontos dolgokra kell összpontosítanunk” – zárta beszédét az IMF igazgatója. 

A CNBC teljes adását itt tekinthetik meg: 

A kilábaláshoz kapóra jött az ingyen, korlátlan pénznyomtatás, de most következnek a mellékhatások

Czeczeli Vivien a Makronómnak írt korábbi cikkéből kiderül, hogy bár egy ország sosem tud fizetésképtelenné válni a saját valutájában, mivel az rendelkezik a pénzteremtés jogával – azonban a felelőtlen pénznyomtatásnak lehetnek nem várt mellékhatásai.

Szembetűnő, hogy a jegybankok által birtokolt kormányzati adósságállomány növekvő tendenciát mutat. Természetesen a jegybankok többnyire mereven ragaszkodnak ahhoz az állásponthoz, hogy valójában a jegybanki műveletek továbbra is monetáris célokat szolgálnak, s nem monetáris finanszírozás történik.

Forrás: Forrás: IMF, ECB

Borítókép: MTI/EPA/KEYSTONE/Gian Ehrenzeller
 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 49 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az emberben az a határozott rossz érzés alakul ki, hogy a fedezetlen amerikai dollárnyomatás inflációs áttételein keresztül én magam is finanszírozom sok minden mellett például az USA nyolcvanas IQ-jú afroamerikai közösségének extra jó minőségű életét. Pár éve mondta ott egy lánglelkű fekete polgárjogi mozgalmár, hogy a negyvenmilliónyi feketének ki kellene szakadniuk az USA-ból, önálló államot alakítva, mert fogyasztási alapon a hetedik leggazdagabbak lennének a világon, megelőzve Németországot is. Miközben ez a fekete humántőke egy Haiti kaliberű életre lenne predesztinálva...

Ráadásul sohasem volt gyarmat! Tehát ott a kegyetlen fehér elnyomás nem égett bele a DNS-láncba, megbéklyózva a néger kreativitást, szorgalmat és empátiát...

Ez a felelős butaság kínosan bántó.....

Szóval ez így megy? Nyomtató és festék kérdése.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés