Délutáni sátánklubot kérvényezett egy amerikai szülő, leszavazta az iskolatanács

2022. május 10. 9:56
Írta: Fekete Kíra
Egy pennsylvaniai iskolai körzet leszavazta egy szülő kérését, miszerint indítsanak After School Satan Clubot az iskolában – egy sátáni lelkész szerint az iskolának nincs joga kitiltani őket az intézményből.

Szórólapokkal népszerűsítik a sátán klubot

A kérvényező szülő elmondása szerint olyan iskola utáni foglalkoztatást keresett a gyermekei számára, ami nem egyházi, hanem világi témákat dolgoz fel – az iskola azonban elutasította a kérést. 

A Moline-Coal Valley Iskolaközpont azzal indokolta döntését, hogy „csak a vallási kötődésű csoportoknak engedélyezik azt, hogy térítés ellenében béreljék a létesítményeiket”. 

Bár a Pennsylvania állambeli Észak-York megyében nem fog megvalósulni az iskolán kívüli sátánklub, az ország más iskolai körzeteiben már felkarolták a Sátáni Templom által szponzorált iskolán kívüli programokat. 

Az év elején az Illinois állambeli Jane Addams Általános Iskolát érte kritika, amiért olyan szórólapokat osztogatott, amelyek az iskolán kívüli Sátán Klubot hirdették. 

June Everett sátáni lelkész és az After School Satan Club kampányigazgatója szerint 
„az Egyesült Államok alkotmánya szerint amennyiben az iskola engedélyezi a szórólapok osztogatását,

nem tehet különbséget az iskolában szórólapokat osztogató csoportok között, és nem bírálhatja azok tartalmát.”

Az After School Satan Club továbbá azt is állítja, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának döntése alapján joga van ahhoz, hogy órák után gyűléseket tartson az iskola területén: „a Legfelsőbb Bíróság 2001-ben úgy döntött, hogy az iskolák nem diszkriminálhatják a vallási beszédet – tehát 

ha egy vallási szervezet úgy dönt, hogy After School Clubot működtet az iskola területén, akkor minden joga megvan hozzá.”

Megtévesztő név

Az After School Satan Club kézikönyve szerint a név megtévesztő, hiszen a csoport „nem tart előadást gyermekeknek a sátánizmusról” – a klub középpontjában a „szabad kutatás és a racionalizmus” áll – írja a Christian Post hírportál. 

Az After School Satan Club weboldalán található videóban viszont szó esik a Sátánról:  egy „My Pal Satan” című dal szerepel a weboldalon, amely így hangzik: „A Sátán nem egy gonosz fickó, azt akarja, hogy tanulj és kérdezd meg, miért, azt akarja, hogy jól érezd magad és légy önmagad, és mellesleg nincs pokol". Továbbá a dal azt is állítja, hogy „a Sátán nem egy ijesztő fickó, azt akarja, hogy adakozz és légy kedves.”

„Ha minden igaz, a Sátán valójában nem is létezik” – folytatódik a dal. „Ő egy képzeletbeli barát, aki megtaníthat minket arra, hogyan éljünk.” 


 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tehát akkor lényegében egy After School Hitler Club is elmegy, feltéve, hogy vidám és barátságos.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés