Oroszellenes őrület

Amerikát utánozza Oroszország az ukrajnai támadással, csak ő nem elég erős, hogy meg is ússza

2022. május 6. 17:30
Szinte teljesen ugyanazt teszi Oroszország, mint amit Amerika, amikor egy megelőző háborúban lerohanta Irakot 2003-ban, kétszázezer civil halálát okozva, kazettás bombákat is bevetve, válaszolja a libertárius közgazdász, Ryan McMaken annak az amerikai ezredesnek, aki most a nemzetközi szabályalapú rend felbomlása miatt aggódik. Oroszellenes és semleges blokkra szakadhat a világ.

A Foreign Policy teret adott Jevgenyij Vindmannak, az amerikai hadsereg JAG hadtest ezredesének, aki 2018 és 2020 között a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának helyettes jogi tanácsadójaként is szolgált, hogy kifejtse véleményét az ENSZ-ről, Oroszország ukrajnai inváziója kapcsán. Szerinte a világszövetséget egy olyan szervezettel kell felváltani, ahol egy nemzet nem kerülheti el az elszámoltatást, csak azért, mert különleges társaságba tartozik. A javaslatra Ryan McMaken adott erős választ.

Jevgenyij Vindmann írását egy 1936. június 30-i történettel kezdi, amikor Haile Selassie etióp császár megjelent az akkori Népszövetség testülete előtt, hogy könyörögjön népéért a világ leghatalmasabb nemzetei előtt. Azt kérte, hogy akadályozzák meg Benito Mussolini fasiszta Olaszországa által elkezdett hódító háborút. Az összegyűlt nemzetek hallgattak és együtt éreztek, de végül nem tettek semmilyen lépést a kollektív biztonság érdekében a háború megállítására. Három évvel Haile Selassie beszéde után, mivel a Népszövetség képtelennek bizonyult az agresszió megakadályozására, a világ háborúban állt.

Putyin háborúja egzisztenciális válság az ENSZ számára

Vindmann ezredes szerint

közel 86 évvel később a történelem hasonlatos.

A 21. századi információtechnológián keresztül ma már szinte valós időben szemlélhetjük az európai hódító háborút. A világ a hatalomban érdekelt zsarnokok agressziós háborúihoz való visszatérés küszöbén áll. De most a lehetséges következmények, tekintettel az atomfegyverek megjelenésére, még súlyosabbak lehetnek.

Párhuzamot talál abban is, hogy Putyin, a despota, a jelek szerint elakadt, erői elsorvadtak Kijev kapujában. Mussolini, a frusztrált diktátor 1936-ban a vegyi fegyverek barbárságához folyamodott, hogy elérje azt, amit más úton nem tudott elérni. Ahogy a történelem rímel, arra számíthatunk, hogy Putyin is fokozza agresszióját a civilek elleni folyamatos támadásokkal, esetleg vegyi vagy akár taktikai nukleáris fegyverek bevetésével, írja a szerző.

Putyinnak szerinte nem számít, hogy mennyibe kerül, győzelmet kell szereznie, vagy az orosz emberek előtt válik pehelysúlyúvá. Az ukránok pedig áldozatvállalásuk után csak akkor fognak megbékélni, ha már a költségek elviselhetetlenné válnak.

Az ezredes szerint, ha a vereségen kívül Putyinnak  bármit is megadunk, azzal megerősítjük a zsarnokok azon elképzelését, hogy erőszakkal megváltoztathatják a határokat.

Majd hozzáteszi, hogy bármilyen mértékű Putyin-győzelem egyben a második világháború utáni szabályokon alapuló nemzetközi rend bukását jelenti, ami leértékeli az ENSZ rendszerét. Az ENSZ céljai közé tartozik a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, a nemzetek közötti baráti kapcsolatok fejlesztése és a nemzetközi együttműködés megvalósítása. Az ENSZ a Népszövetség utódja volt, kijavítva annak hibáit. Nem volt tökéletes, de soha nem tesztelték úgy, mint most.

Vidmann fel is teszi a kérdést: hogyan maradhat fenn az ENSZ, amikor a Biztonsági Tanács egyik állandó tagja, akinek feladata az országok közötti béke és biztonság fenntartása, a támadóháború kezdeményezője? A rövid válasza az, hogy a jelenlegi formájában sehogyan.

Az ezredes szerint az ENSZ utódjának vagy egy módosított ENSZ-nek kell követnie ezt a háborút.

Olyan szervezetnek kell lennie, ahol egy nemzet nem kerülheti el az elszámoltathatóságot, mert különleges osztályba tartozik.

Mert zsarnokok figyelik most ezt a háborút, és megtanulják, mit lehet megúszni.

A politikai döntéshozóknak egyensúlyozniuk kell egy nukleáris fegyverrel rendelkező autokrata háborúból való kilépése és a nemzetközi szabályokon alapuló rendszer megmentése között.

Kreatívnak kell lenniük a háború befejezésében, és figyelembe kell venniük a tanulságokat az utódszervezet vagy a módosított ENSZ kialakításakor. Vidmann azt javasolja, hogy bármilyen is legyen az új szervezet, egy különleges státuszú állam teljes vétója felülírható legyen a többiek által.  

A „szabályon alapuló nemzetközi rend” halott, épp Washington ölte meg.

Ryan McMaken a Mises Institute oldalán reagált Vidmann ezredes felvetésére. Szerinte,

feltűnő az önismeret hiánya azon amerikai tisztviselőknél, akik most morális pózban lépnek fel az ukrajnai orosz invázióval szemben.

Lehet törekedni arra, hogy Oroszországot kizárják a Biztonsági Tanácsból vagy megfosszák vétójogától, de akkor ennek az „igazságos eljárásnak”  2003-ra is vonatkoznia kellett volna.

Más szóval ahhoz a nézethez, hogy a jelenlegi orosz invázió valamiképpen egyedülálló az agresszivitását tekintve, figyelmen kívül kellene hagyni az Egyesült Államok 2003-as iraki inváziójának valóságát.

Ha egy agresszív hatalom vétója az ENSZ-ben teljesen rendben volt 2003-ban, akkor most hirtelen miért nem elfogadható?

- teszi fel a kérdést, majd meg is válaszolja: „A valóság természetesen az, hogy az Egyesült Államok elég erős ahhoz, hogy megtámadja azt az országot, amelyet csak akar, és mégis megússza. Egy olyan másodrangú hatalom, mint Oroszország, nem teheti meg ugyanezt, még akkor sem, ha alapvetően az Egyesült Államok tetteit utánozza”.

McMaken szerint Washingtonnak továbbra is van képe fehér lovagként feltüntetni magát, aki a "szabályokon alapuló" nemzetközi rendet képviseli - egy olyan rendet, amely állítólag a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartására és a nemzetközi jog érvényesítésére épül. De teljesen világossá vált, hogy ezek az állítólagos szabályok egyáltalán nem jelentenek semmit, amikor az Egyesült Államok megelőző csapásokkal kíván országokat lerohanni.

A képmutatásnak következményei vannak, és kiterjednek a globális kereskedelemre, a nemzetközi jogra és az új hidegháború kilátásaira is. A multilateralizmus semmit sem jelent az Egyesült Államok számára, amikor az útjában áll a következő amerikai rendszerváltási tervnek. Nem csoda, hogy az Egyesült Államok legutóbbi multilaterális erkölcsi keresztes hadjárata is kevés együttműködést eredményezett a világ többi országa részéről. McMaken számára világossá vált, a NATO tagországokon kívül kevés kormány volt hajlandó eleget tenni az Egyesült Államok követeléseinek, hogy a világ országai elszegényítsék polgáraikat azáltal, hogy elvágják magukat az orosz olajtól és búzától – és minden mástól. Úgy tűnik, a világ nagy része – Ázsiától Afrikán át Latin-Amerikáig – már nem hajlandó erkölcsi leckéket elfogadni Washingtontól, és még kevésbé hajlandó éheztetni saját lakosságát, csak hogy a washingtoni politikusok kedvében járjon.

Ugyanezt az amerikai álláspontot fogalmazta meg a 444 újságírója, Vég Márton, aki szerint egy kicsit muszáj, hogy fájjon nekünk is, mert ő morálisan ezt érzi helyesnek.

Irak 2003 kontra Ukrajna 2022

2003-ban az Egyesült Államok egy szuverén államot támadott meg egy megelőző háborúban. Ennek eredményeként irakiak százezrei – többségükben civilek – haltak meg. Az Irakról beállított fenyegetések hazugságnak bizonyultak.

2022-ben Oroszország egy szuverén államot támadott meg egy megelőző háborúban. A katonai és polgári áldozatok száma egy napon talán vetekedhet az iraki áldozatokéval, de mivel Ukrajna lakossága kétszer akkora, mint Iraké volt 2003-ban, az összlétszámnak jelentősen növekednie kell ahhoz, hogy az iraki vérengzéshez hasonlítható legyen.

A szerző szerint figyelemre méltó, ahogy az amerikai rezsim, az amerikai média és az amerikai közvélemény kezeli ezt a két inváziót. Az amerikaiak még mindig kifogásokat keresnek az Egyesült Államok vérrel átitatott iraki inváziójára. Egyesek azt állítják, hogy az iraki nők és gyerekek halálát figyelmen kívül kell hagyni, mert az iraki rezsim nem volt „demokratikus”. Mások, a huszonhárom millió iraki lakosból meghalt kétszázezret,  néhány „kóbor drón” elhanyagolható tényezőjeként ábrázolják.

Ezek az önigazolók elfelejtették azokat az időket, amikor az amerikai csapatok gyerekekre nyitottak tüzet, amerikai zsoldosokgépfegyverrel lőttek fegyvertelen iraki tömegekre, és az ágyúzást, ami teljesen elpusztította Falludzsát és Moszult.

Az amerikai média ezzel szemben most arra utal, hogy az oroszok egyedülállóan barbárok a kazettás bombák bevetésekor – de az USA is használta ezeket Irakban.

McMaken szerint, aki csak megemlíti ezeket a történelmi tényeket, azokat mind elítélik az oroszellenes őrületben tobzódók, mert mindez nem illik Washington jelenlegi narratívájába. Ám a világ nagy része számára, már rég nem az Egyesült Államok a morális külpolitika iránymutatója. Az Egyesült Államok külpolitikájának elmúlt huszonöt éve világossá teszi, hogy a szabályokon alapuló rend nem más, mint puszta szólam.

Elszigeteli-e a világ Oroszországot erkölcsi okokból?
Még a Buchában és környékén lezajlott állítólagos mészárlások nyomán sem ítélik el az oroszokat azok az országok, amelyek kívül esnek az USA belső NATO-körén. A Fox cikkében a „világvezetőkről” beszél, akik az állítólagos mészárlásra reagálnak, de gyorsan rájöhetünk, hogy a „világ” néhány országot jelent csupán, mint Japán, Új-Zéland és a NATO-tagok.
Még a NATO-tag Törökország is erőfeszítéseket tesz az Oroszországgal folytatott béketárgyalásokra. Még mindig semmi jele annak, hogy Latin-Amerika recesszióba akarná sodorni gazdaságait azáltal, hogy csatlakozik az Egyesült Államok szankciórendszeréhez. Még egyetlen latin-amerikai ország sem került fel Oroszország „barátságtalan országainak” listájára. Mexikó elnöke is világossá tette, Mexikó érdeke a baráti kapcsolatok fenntartása minden nemzettel. India és Kína természetesen továbbra is kereskedik az oroszokkal. Valójában egyedül maradt az USA–NATO tengely, amely a globális GDP-nek csak egyharmadát teszi ki.

Kiutasítja Moszkvát az ENSZ?

McMaken szerint

sokatmondó, hogy néhány nappal azután, hogy Vindman cikke megjelent a Foreign Policy-ben, amelyben Oroszország kizárását követelte az ENSZ Biztonsági Tanácsából, az ukrán Volodimir Zelenszkij is ugyanezt kezdte követelni,

állítva, hogy egyetlen ország sem maradhat a Biztonsági Tanácsban, amely megszáll egy másik országot. Zelenszkij szerint Oroszország kiutasítása nélkül a tanácsnak fel kell oszlatnia magát. McMaken arra is felhívja  a figyelmet, hogy valamiért hasonló követeléseket akkor nem fogalmaztak meg, amikor az Egyesült Államok megtámadta Irakot, vagy amikor a NATO lerombolta Líbiát.  

Zelenszkij azonban belebotlott egy jó ötletbe. Itt a jó alkalom az ENSZ felszámolására. Az USA az elmúlt harminc évet azzal töltötte, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetét az Egyesült Államok által uralt intézménnyé alakítsa, amely Amerika katonai beavatkozásainak bélyegzőjeként működik. Az Egyesült Államok szövetségeseinek feljogosítást ad, az Egyesült Államok ellenségei felé pedig figyelmeztető ujjként szolgál. Ez adta sokáig a (az amerikai) szabályokon alapuló nemzetközi rend patináját, amelyet bármikor figyelmen kívül lehet hagyni, amikor az Washingtonnak megfelel.

Így amikor az Egyesült Államoknak nem sikerült megszereznie a stemplit az ENSZ-től az iraki invázióra, Washington elítélte ellenfeleit a Biztonsági Tanácsban, és ehelyett felkarolta kelet-európai partnereit, például Lengyelországot és Ukrajnát, amelyeknek láthatóan nem okozott gondot, hogy valós indok nélkül támadjanak meg és szálljanak meg országokat. (Ukrajna legalább 5000 katonát küldött Irak megszállásának segítésére).

Ezt megelőzően természetesen a Biztonsági Tanács legtöbbször patthelyzetben volt, mert az USA és a Szovjetunió egyszerűen megvétózta egymást. Bár ez idő alatt Washington és Moszkva is megtámadott más szuverén államokat, egyikük sem gondolta, hogy a Biztonsági Tanácsban más államokat ki lehetne dobni ilyen cselekedetek miatt. De ez még akkoriban volt.

Biden új világrendje

McMaken szerint mindez továbbra is rávilágít arra, hogy

a világ egy legalább két blokkból álló posztglobalizációs világba süllyed: az oroszellenesbe és a semlegesbe.

Biden máris azt állította, hogy ebben az „új világrendben” Washington vezeti majd a „szabad világot”. De ez a „szabad világ” egyre inkább úgy néz ki, mint az Egyesült Államok, Európa és néhány más szövetséges mindenki mással szemben. Ennek a blokknak a bővítése a puha hatalom kiterjesztésén múlik, amely legalább részben a morális vezetésen alapul, hiszen az Egyesült Államok súlya tovább csökken a globális gazdaságban.

Mivel az USA az elmúlt évtizedekben szemérmetlenül semmibe vette a szabályokon alapuló rendet, ez egyre valószínűtlenebbnek tűnik.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 14 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés