Összefoglaljuk: íme az orosz-ukrán háború négy legfontosabb gazdasági hatása

2022. április 17. 10:13
Mi fog történni az orosz gazdasággal, hogyan alakul majd az energiahordozók ára, kinek fognak fájni a gazdasági szankciók, mit jelent, és miért fontos a stagfláció – ezekre a kérdésekre válaszol nekünk az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője.
Sebestyén Géza írása a Makronómon.


1. Oroszország gazdaságának hosszú szenvedése

Az ország fizetőeszköze, a rubel brutális hullámvasutat járt be az elmúlt hetekben. A háború előtt 75 rubel alatt volt egy amerikai dollár ára. A harcok kirobbanása után ez az érték lényegében napok alatt 150 fölé lőtt, ami azt jelentette, hogy az orosz fizetőeszköz értékének több mint felét veszítette el. Az azonnali kamatemelés (10 százalék alatti szintről 20 százalék fölé), a háborús felek közötti tárgyalások megkezdése és folytatása, az orosz jegybank rubel-vásárlásai és bevezetett valutakorlátozásai, valamint az orosz gáz értékesítésénél a rubelben történő fizetés előírása azonban gyorsan és hatékonyan húzták vissza a rubel értékét 80 USD/RUB környékére, így

Oroszország fizetőeszközének az értéke lényegében ugyanott van most, mint a háború kitörése előtt.

A szankcióknak és az orosz válaszlépéseknek azonban egyértelműen hosszú távú hatása lesz az ország gazdaságára. Bár a kamatokat az orosz jegybank azóta valamelyest csökkentette, az továbbra is a katonai konfliktus előtti szint duplája környékén tartózkodik. A magas kamatszint egyszerre fogja vissza a lakossági fogyasztást és a vállalati beruházásokat, melyek külön-külön is komoly negatív hatást gyakorolnak majd az ország GDP-jére.

A kamatok jelentős csökkentése középtávon nem reális alternatíva, hiszen a magas finanszírozási költségeket a háború miatt kialakult jelentős inflációs környezet is szükségessé teszi. A nyugati szankciók, a kieső import és termelés miatt egyre több termékből van hiány az országban, az árak pedig ennek megfelelően gyorsan emelkednek. Bár az orosz inflációs mutató a háború előtt sem volt alacsony (éves alapon 9,2 százalék volt az értéke februárban), a katonai konfliktus első hónapjában már 16,7 százalék volt a drágulás éves üteme.

Nem meglepő módon a vállalatok sem néznek optimistán a jövőbe. Az orosz beszerzési menedzser index mostani értékénél az elmúlt 10 évben egyetlen alakalommal mértek alacsonyabbat, a koronavírus válság kirobbanásakor. Az, hogy a pandémia idején a beszerzések drámai mértékben visszaestek, tökéletesen érthető. A mostani jelentős csökkenés nagyon negatív hír az ország gazdaságának, hiszen

a beszerzések drámai csökkenése a termelés, és így a GDP és a foglalkoztatás komoly visszaesését vetíti előre.

Az orosz gazdaság szenvedése nyilvánvalóan fájdalmas lesz minden olyan vállalatnak és országnak, mely jelentős értékesítéssel rendelkezett az országban. 

2. Magas olaj- és gázárak

Az USA, Kanada, az Egyesült Királyságok és Ausztrália a háború kirobbanása után nem sokkal jelentette be, hogy eltérő ütemezéssel, de bojkottálja az orosz olaj- és gázvásárlásokat. Bár ilyen drasztikus lépést nem tettek az Európai Unió döntéshozói, arról viszont döntöttek, hogy csökkenteni szeretnék a kontinens függőségét az orosz gáztól. Bár a szigorú lépéseket hozó országok nem számítanak az orosz energia legnagyobb piacainak, keresletük kiesése természetesen így is hatással lesz az olaj és a gáz árára. Az embargó miatt kieső mennyiséget ugyanis más piacokon, más beszállítóktól kell beszereznie az érintett országoknak. A piac alapvető összefüggései szerint ez a máshonnan beszerzés pedig egyértelműen magasabb árakat kell, hogy jelentsen, hiszen ha lenne olcsóbb forrás, akkor már eddig is ezt használták volna a kérdéses szereplők.

A fentiek után nem meglepő, hogy az energiahordozók ára óriásit ugrott a háború kirobbanásakor. Az olaj ára több mint negyedével emelkedett március elején, az európai gázárak pedig közel triplázódtak ugyanekkor. Bár azóta mindkét piac megnyugodott és vissza is korrigált, a mai energiaárak továbbra is 10-20 százalékkal vannak a katonai konfliktus kitörése előtti szint felett.

A magas árak mellett a háború egy másik lényeges következménye az olaj és gáz volatilitásának, azaz áringadozásának megemelkedése. Ez a fajta hektikus ármozgás nagy valószínűséggel egészen addig velünk marad, amíg a háború bizonytalansága eltart. Mindez azt jelenti, hogy

a közeljövőben nem csak arra számíthatunk, hogy drágább lesz tankolni és a lakásunkat kifűteni, hanem arra is, hogy ezen termékek világpiaci ára kevésbé lesz stabil, mint amennyire ezt megszoktuk. 

3. Az embargó nem csak az oroszoknak fog fájni

Oroszország nem csupán az olaj és a gáz tekintetében számít jelentős exportőrnek, hanem komoly szereplő a ritkaföldfémek, a búza és a napraforgóolaj piacán is. Az orosz nemzetközi értékesítés csökkenése pedig értelemszerűen feszültséget fog okozni ezeken a piacokon. Ez a feszültség az árak emelkedése mellett hiányt is fog jelenteni. A hiány pedig ott, ahol termelési inputról van szó, automatikusan vissza fogja fogni a termelést is.

Ezek a hatások természetesen nem egyenletesen fogják sújtani az egyes országokat és árucikkeket. Minél nagyobb egy adott ország adott terméke tekintetében az orosz import aránya, annál súlyosabban lesz érintett az ország, annál többet fog emelkedni az adott termék ára. Egyiptom és Törökország búzaimportjának közel kétharmada Oroszországból származik.

Számukra az orosz értékesítés csökkenése drámai árhatásokkal, sőt, az élelmiszerellátás biztonságának jelentős romlásával fog járni.

Kína és India napraforgóolaj-importja lényegében teljes egészében Ukrajnából és Oroszországból származik, így őket ezen terméken keresztül fogja érzékenyen érinteni a háború. Mindez természetesen alapvetően negatív hír lesz az egész világ számára, mely az infláció szintjének emelkedését fogja majd tapasztalni. 

4. A világ újra megismeri a stagfláció szó jelentését

A fentiek együtt azt a képet vetítik elénk, ami a stagfláció szó definíciója. A közgazdászok régi ellensége olyan gazdasági helyzetet jelöl, ahol egyszerre van jelen a magas infláció és az alacsony (esetleg negatív) gazdasági növekedés, valamint a magas munkanélküliség. Ilyen volt például az 1970-es évek eleje, amikor az USA-ban is kétszámjegyű infláció tombolt (1973-ban volt olyan hónap, amikor a havi infláció 2 százalék környékén volt), a munkanélküliség 9 százalékon állt, a gazdaság pedig inkább zsugorodott, mint növekedett.

A stagfláció nem csupán azért jelent problémát a gazdaságpolitikai döntéshozóknak, mert sok önmagában is rossz tényező együttállását jelenti. További gond az is, hogy ezen kihívások ellen egyszerre roppant nehéz küzdeni. A gyenge gazdasági növekedés és a magas munkanélküliség ugyanis ösztönző, támogató gazdaságpolitikát (adócsökkentés, támogatások növelése, kamatcsökkentés) igényelne, míg a magas infláció ennek pontosan ellentétét, azaz restriktív gazdaságpolitikát (adó- és kamatemelés, kormányzati kiadások visszafogása) tenne indokolttá. 
A helyzet tehát nem bíztató, ráadásul könnyű megoldás sem kínálkozik. A gazdaságpolitikai döntéshozóknak valamelyik ujjukat mindenképpen meg kell majd harapni. A két ellentétes lépéseket igénylő problémahalmaz közül érdemes lesz az egyikkel foglalkozni majd, ez azonban azt is jelenti egyben, hogy a másik kihívás továbbra is velünk fog maradni. A következő évek döntéshozóinak alapvető kérdése az lesz, hogy az áremelkedés vagy a munkanélküliség az a démon, melynek kiűzésére koncentrálniuk lesz érdemes. 
 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés