Volt francia kémfőnök: vége az országnak, jön az apokalipszis, le kell állítani a tömeges bevándorlást

2022. április 14. 18:00
Írta: Fekete Kíra
Pierre Brochand, a francia hírszerzés volt vezetője szerint amennyiben az európai országok nem változtatják meg a tömeges bevándorlással kapcsolatos politikájukat, akkor polgárháború törhet ki.

A polgári békét fenyegeti a multikulturális társadalom

Brochand, aki 2002 és 2008 között a francia DGSE igazgatója volt, a Le Figaro című francia napilapnak adott interjújában így nyilatkozott: 

„Minden multikulturális társadalom halálra van ítélve” – jelentette ki, majd folytatta: „Egy ilyen helyzetben előfordul, hogy a kisebbség az erőszakos győztes, a többség pedig a békés vesztes.”

Brochard szerint Franciaországban már nem lehet nem észrevenni, hogy milyen negatív hatása van a multikulturális társadalomnak és a befogadó politikának. 

A volt titkosszolgálati vezető szerint 

amennyiben Emmanuel Macron megnyeri a francia elnökválasztást, de nem változtatja meg masszívan a bevándorláshoz való hozzáállását, polgárháború alakulhat ki az országban. 

„A francia lakosságnak ez a fokozatos felforgatása, ha nem is az egyetlen kihívás, amellyel szembe kell néznünk, de az egyetlen, amely közvetlenül fenyegeti a polgári békét az országban” – mondta Brochand.

Figyelmeztetett arra is, hogy az előbb említett bevándorlóknak jelentősen magasabb a születési aránya, a fiatalabb generációk pedig „még kevésbé integrálódnak a francia társadalomba, mint a szüleik” – ez különösen veszélyezteti a francia társadalmi békét

Brochand szerint az egyetlen megoldás az Eric Zemmour francia elnökjelölt által javasolt megoldás, nevezetesen a „remigráció”

arra kell ösztönözni a migránsokat, hogy költözzenek haza. 

Brochand szerint nem túl fényes a multikulturális országok jövője, hiszen a befogadott népcsoport sokasodni fog a befogadó országban, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a bevándorlók a beintegrálódás helyett inkább külön csoportot alkotnak majd, „hátat fordítva a befogadó ország szokásainak.”

„A tapasztalataim alapján sötét, sőt nagyon sötét jövőt jósolok gyermekeink és unokáink számára. Életminőségük összeomolhat, a legrosszabb esetben szörnyű viszály is kialakulhat. A legvalószínűbb, hogy a kettő kombinációjával találkoznak majd” – fejtette ki véleményét Brochand. 

A Harris tavaly közzétett közvélemény-kutatásából kiderült, hogy a franciák többsége aggódik amiatt, hogy a „muszlim bevándorlás” következtében „az európai, fehér és keresztény lakosságot a kihalás fenyegeti”.

Egy francia felhasználó Twitter bejegyzéséből is jól látszik, hogy aggódnak a tömeges migráció miatt:

Dán kutatók: A bevándorlás okozta sokszínűség bizalmatlanságot gerjeszt

Nem csak jóslatok és tapasztalatok, de széleskörű kutatások is alátámasztják a multikulturális társadalom negatív hatásait. 

A Koppenhágai Egyetem akadémikusainak tanulmánya arra kereste a választ, hogy a „folytatódó bevándorlás és az ennek megfelelően növekvő etnikai sokféleség” pozitív hatással volt-e a dán közösség kohéziójára – a tanulmány nemleges eredményt talált.

A kutatók 87 különböző korábbi tanulmány adatait is megvizsgálták, arra jutva, hogy 

az etnikai sokféleség társadalmi bizalmatlansághoz vezet.

Márki-Zay: Inkább pozitív hatást gyakorolt a nagyszámú, egy időben történő bevándorlás

Az elmúlt évtizedek keserű tapasztalatai és tudományos kutatásai fényében meglepő, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint jótékony hatásai vannak a tömeges bevándorlásnak – írta korábban a Makronóm. 

Ezt ő egy példával próbálta bemutatni: a Castro idejében Floridába menekült kubaiak kapcsán kifejtette, hogy „egy nagy horderejű amerikai kutatás, és a tudósok azt állapították meg, hogy 

összességében inkább pozitív, mint negatív hatást gyakorolt a nagyszámú, egy időben történő bevándorlás a térség gazdasági fejlődésére”.

Érdekes egybeesés, hogy pont a kubai bevándorlókkal érvelt a miniszterelnök-jelölt, miközben Magyarországon már egy kubai származású sztárközgazdász, George Borjas tartott előadást a tömeges kubai bevándorlás hatásáról az USA gazdaságára nézve. 

A szakirodalmi tényeket áttekintve jól látható, hogy Márki-Zay Péter tévesen, önkényesen magyarázza a tudományos eredményeket és a sok évvel ezelőtti nyugat-európai, manipulatív, érzelmi paneleket ismétli egy olyan jelenséggel kapcsolatban, amelyről ma bőséggel állnak rendelkezésre tudományos kutatások.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 105 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez azért olyan Galícia pozitív hozzászólás volt...

Elképesztő az értelmiség árulása nyugaton. Az Amerika által Európára erőszakolt multikulti terjesztői az egyetemek tanszékein, a kiadók igazgatótanácsaiban, a globalizálódó cégek tulajdonosi körében ülnek, elvtelen, ostoba és olcsó politikusok disszeminálják és az agyhalott, független információt megkeresni és feldolgozni képtelen gyökerét vesztett őslakosok zabálják.
Ami a mi feladatunk, hogy majd a nyugatról érkező menedékkérőket is szűrnünk kell és hazaárulóként kell kezelnünk a hazai balliberális ellenzéket és a Gyuri bácsi NGO-iban szorgoskodó hitványokat. Mi azért a feslett nyugathoz képest nem állunk annyira rosszul, egyenlőre...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés