Már gyerekek is igénybe vehetik a zöld bankkártyát Spanyolországban

2022. április 7. 15:01
A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek 30. adásában Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes a fenntartható pénzügyek spanyolországi helyzetéről beszélgettek. 

Az adásra részben abból az apropóból került sor, hogy tavaly ősszel létrejött a Hungarian-Spanish Fintech Bridge Project, amelynek célja, hogy erősítse a magyar és a spanyol fintech szektorok közötti együttműködést. A program emellett nagy hangsúlyt tervez fektetni a V4-es országok és a latin-amerikai régió országainak bevonására is. A kezdeményezésről korábban a Fintech Világa rádióműsorban is szó volt, az epizód ezen a linken hallgatható vissza.

A spanyol fintech szektor kifejezetten fejlettnek számít. Ugyan nincs sok széles körben ismert szereplő, de szinte minden fontosabb alszektorban látni lehet több ígéretes kezdeményezést is. Fenntarthatósági vonalon a Mitto zöld neobank emelhető ki. A barcelonai székhelyű vállalat még csupán két éves, szolgáltatásának középpontjában egy bankkártya és az ahhoz tartozó mobilapp áll, emellett a vállalat különböző módokon igyekszik felelősségteljes költekezésre, és a bolygó védelmére igyekszik sarkallni az ügyfeleket. 

A Mitto megmutatja az ügyfeleknek a tranzakció után kialakuló karbonemissziókat, illetve kedvezményeket kínál nekik az ökotudatos kereskedőknél. A 14 év feletti gyerekeknek is kínálnak bankkártyákat. A számukra nyújtott szolgáltatáscsomagban nagy szerepet kap a felelősségteljes pénzkezelés és a környezetvédelem tudatosítása. Ezt főleg a fiatalok edukációjával valósítja meg a neobank. A Mitto csak egy a több sikeres zöld fintech közül, eredményessége már önmagában egy érett, az innovációra nyitott lakosságról tanúskodik.

A teljes adás a lenti linken, Spotify-on meghallgatható.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés