Rezsicsökkentés, vállalati hitelek és kiberbiztonságba öntött pénz: így kezeli a válságot Spanyolország

2022. április 1. 16:00
Az ukrajnai háború Spanyolországot érintő gazdasági hatásainak mérséklésére 16 millió euró értékű intézkedéscsomagot dolgozott ki a kormány, jelentette be Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök hétfőn Madridban.

„Nem ígérhetjük, hogy a háború hatásait nem fogják észlelni a gazdaságunkban, és így az életünkben sem. De a spanyol kormány részéről megígérhetjük, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető legjobban csillapítsuk a hatásait” – fogalmazott a kormányfő.

Tájékoztatása szerint az intézkedéscsomag részeként

az üzemanyagok árából mindenkinek legkevesebb 20 eurocentes támogatást adnak, amelyből 15 eurocentet az állam biztosít, 5 eurocentet pedig az olajcégek állnak.

Korlátozzák az albérleti árak növekedését, legfeljebb kétszázalékos emelést engedélyezve, továbbá 15 százalékkal megemelik a 2020 júniusában bevezetett, létfenntartáshoz szükséges alapjövedelem (IMV) összegét. Emellett a szociális alapú áramtámogatást kiterjesztik további 600 ezer rászorulóra, ezzel 1,9 millióra növelve a kedvezményezett családok számát.

Az intézkedéseket keddi ülésén fogadja el a kormány, a tervek szerint április elsején lépnek életbe három hónapos időtartamra, de ezt még a parlamentnek is meg kell erősítenie.  

A csomag a közvetlen segítségnyújtás mellett 10 milliárd euró értékű hitel biztosítására is kiterjed cégek számára.

Az összegből a megnövekedett energia- és üzemanyagárak miatt keletkezett likviditási problémák fedezhetők.

Pedro Sánchez kormányfő szólt arról, hogy június 30-ig meghosszabbítják az elektromos áram árának csökkentése érdekében bevezetett korábbi intézkedéseket, így például  21 százalék helyett továbbra is 10 százalék marad az áram általános forgalmi adója a kisfogyasztók számára.

Kitért arra, hogy árplafont kívánnak bevezetni az áramtermeléshez használt földgáz esetében,

az erről szóló, Portugáliával közös javaslatot még a héten benyújtják az Európai Bizottságnak. Emellett a megújuló energiaforrásoknál csökkentik a rendszerhasználati díjat, 1,8 milliárd euró értékben. Mindezek lehetővé teszik az elektromos áram árának azonnali és jelentős csökkentését – hangsúlyozta.

A miniszterelnök egyéb ágazati támogatások mellett

bejelentett egy 1 milliárd euró értékű kiberbiztonsági tervet is, olyan alapvető szolgáltatások terén mint a közlekedés, az energiaügy, valamint az egészségügy.

A dél-európai országban az elmúlt hetekben több ágazat képviselői is tüntetésbe, sztrájkba kezdtek az elszabadult energia- és üzemanyagárak miatt. Az egyik közúti fuvarozói érdekképviselet két hete hirdetett határozatlan idejű tiltakozóakciót, amellyel helyenként komoly fennakadásokat okozott, például az élelmiszer-ellátásban. Továbbá utcára vonultak gazdálkodók, állattenyésztők, valamint a legnagyobb spanyol szakszervezetek is, mindannyian állami segítséget követeltek a drasztikus áremelkedések miatt.

(MTI, fotó: MTI/EPA/EFE/Mariscal)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés