Így válhatunk pénzügyi átjáróvá Nyugat és Kelet között Matolcsy szerint

2022. március 29. 15:19
Magyarország 2010 utáni sikeres geopolitikája, valamint gazdaság- és pénzpolitikája eredményeként képes lehet az új, kettévált globális pénzügyi rendszerben egy Nyugat-Kelet között működő pénzügyi központ, átjáró megépítésére, írta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a magyarnemzet.hu oldalon.

Kiemelte: ez egyben az egységes Kárpát-medencei gazdasági tér megteremtését is jelentené, mert nincs pénzügyi erő gazdasági alap nélkül.

A geopolitikai fordulatok következtében

kettéváló világgazdaság kettős pénzügyi rendszert hoz létre,

amely a versengés és szembenállás mellett kereskedelmet és együttműködést is igényel, ezért közvetítők és átjárók épülnek ki közöttük, jegyezte meg.

Felidézte, hogy az amerikai-szovjet hidegháború idején Ázsiában Hongkong és Szingapúr, Európában Helsinki és Bécs működtek átjáróként. Svájc különlegesen hatékony pénzügyi átjáróként működik, mert minden időben és nagyjából mindenki számára nyitott, fogalmazott.

A jegybankelnök szerint sokat nyerhet az az ország, amely képes közvetítőként, átjáróként működni a két szembenálló világ között, mert

a békés kereskedelem általában jobban emel, mint a háborús szembenállás.

Matolcsy György elmondta, hogy 2021 után több ország, város esélyes új átjáróként működni földrajzi helyzete, geopolitikai stratégiája, gazdasági ereje, a pénzügyi rendszer fejlettsége, illetve kulturális tőkéje alapján. Új átjárók alakulhatnak ki Ázsiában (India, Dél-Korea, Japán), a Közel-Keleten (Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Izrael) és Európában (Magyarország, Szerbia, esetleg eurózónából távozó országok), sorolta.

A jegybankelnök rámutatott: „az eddigi magyar geopolitikai siker lényege, hogy a Nyugat részeként, nyugati szövetségi/együttműködési szervezetek tagjaként is megőriztük mozgásterünket a keleti együttműködéshez”.

A belső politikai kiszámíthatóság, a regionális szövetségek (V4, Szerbia), a nagyhatalmakkal fenntartott párhuzamos együttműködések, az EU-piacok elérése, a dinamikus GDP-növekedés, az FDI-vonzás képessége, a nemzeti fizetőeszköz, a jelentős aranytartalék, valamint a jegybanki vegyes, nyugati és keleti devizatartalék-forrás tehetik alkalmassá Magyarországot a két világ között közvetítőközpont megépítésére, összegezte.

Matolcsy György szerint vannak tartalékok is, amelyek erőteljesebb kihasználásával még jobb képességekkel rendelkezhet az ország az átjáró-közvetítő feladatok ellátására. Ilyenek például az „EU-átlagot gyorsan közelítő, elérő, majd meghaladó GDP-növekedés”, a folyamatosan pozitív folyó fizetési mérleg felépítése, a folyamatosan bővülő aranytartalék, az okos védelmi erő és az elismert egyetemek.

A jegybankelnök azzal zárta sorait, hogy

a magyar pénzügyi átjáró megépítése politikai függetlenséget, üzleti szabadságot, valamint széles gazdasági és pénzügyi döntési mozgásteret igényel.

Előfeltétele ezért, hogy mindkét világ elismerje, sőt támogassa működését, fűzte hozzá.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés