Egyiptomnak kilenc hónap múlva kifogy a búzakészlete: 102 millió embert kellene élelmezni

2022. március 9. 10:29
Eközben Tunézia, amely a búzának közel 50 százalékát Ukrajnából importálja, azt állítja, hogy már csak a következő négy hónapra elegendő a raktárkészlete.

A búza Egyiptom számára létfontosságú, a 102 millió egyiptomi lakos nagymértékben függ a kenyértől, mint alapvető élelmiszertől, írja a Middle East Eye.

Egyiptomnak csaknem kilenc hónapja van addig, hogy búzatartalékai kimerüljenek, mivel az ország attól tart, hogy Moszkva ukrajnai háborúját követően megszakad az Oroszországból érkező búzaellátás, közölte február végén a kormányszóvivő.

Egyiptom a búza közel 85 százalékát Oroszországból és Ukrajnából importálja. A két szomszédos ország azonban háborúban áll egymással.

A történelem során Egyiptomban többször is felkelések törtek ki a kenyér és a búza árának emelése ellen tiltakozva.

Nader Saad, a kabinet szóvivője riadót fújt, mivel jelenleg kilenc hónapra elegendő búza van a silókban, beleértve öt hónap stratégiai tartalékot és négy hónap hazai termést.

Saad egy helyi tévécsatornának adott nyilatkozatban hozzátette, hogy Egyiptom nem lesz képes ugyanolyan áron búzát vásárolni, mint amilyen áron Oroszországtól kapja.

„Az alacsonyabb kínálat miatt nem tudjuk majd ugyanazt az árat elérni, mint az orosz-ukrán válság előtt” 

– magyarázta.

Egyiptom áprilisban várhatóan a hazai búzatermelésből feltölti tartalékát. Ez azonban nem lenne elegendő az egyiptomiak kenyérszükségletének fedezésére.

Egyiptom az egyik legnagyobb búzaimportőr világszerte. 2020 júliusa és 2021 júniusa között 13,3 millió tonna búzát importált, ebből 8,96 millió tonnát Oroszországból.

Naguib Sawiris egy egyiptomi milliárdos és iparmágnás is arról posztolt a Twitteren, hogy a hatóságoknak el kell kezdeniük a búza készletezését.

Az ország a benzinárak emelkedésétől is tart, de a turizmus is szenvedhet.

Csütörtökön Tunézia, amely a búza közel 50 százalékát Ukrajnából importálja, közölte, hogy a következő négy hónapra elegendő raktárkészlete van.

Avigdor Lieberman izraeli gazdasági miniszter szintén azt mondta, hogy országának visszafogottan kell viszonyulnia a kelet-európai konfliktushoz, tekintettel arra, hogy Izrael búzájának 50 százalékát Oroszországból, 30 százalékát pedig Ukrajnából importálja.

(Címlap: Egyiptomi rendőrök járőröznek a kairói Tahrír téren 2016. január 25-én, a Hoszni Mubarak egyiptomi elnök uralmát megdöntő felkelés kezdetének ötödik évfordulóján. MTI/EPA/Haled el-Fiki)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jelenleg Egyiptom lakossága 105 millió (2022 februári adat) fő. 1935-ben meg volt 15 millió. Nagyjából mondhatjuk, hogy száz év alatt megtízszerezte a létszámát. De nem csak Egyiptom, szinte az összes arab ország. Olyan területeken, ahol nem lehet annyi élelmet termelni, ami elég lenne a fenntartásukhoz.
Ráadásul van egy jobban ketyegő bomba: az afrikai feketék átlagos gyerekszáma öt fölött van, 2100 ra a mai majd milliárdnyiról 4 milliárdra növekszik majd a létszámuk. Ha langyos áztató esők kényeztetnék a kontinenst, ekkora sáskahadat akkor sem tudna eltartani. A sáskaraj, függetlenül a klímaváltozástól, előbb-utóbb európa felé repül, letarolva eddigi életünket és kultúránkat. Lehet a német hadsereg fejlesztése még az utolsó pillanatban kezdődött el...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés