Villánynak köszönhető, hogy nem röhögik ki többé a magyar vörösbort Nyugaton

2022. január 4. 9:54

Írta: Takács Zsolt
A 2021-es Concours Mondial de Bruxelles nemzetközi versenyen a Jammertal Borbirtok 2015-ös borát választották az esemény legjobb vörösborának. A díjért még Varga Judit is megdicsérte Brüsszelt. Dr. Szűcs Róbert, a Jammertal Borbirtok tulajdonosa szerint ez a győzelem nem egyedül a borászatuk, hanem a Villányi borvidék érdeme. A díjjal kinyíltak a kapuk a nemzetközi piacokhoz, amik eddig lesajnált termékként tekintettek a magyar borra. Dr. Szűcs Róbert úgy gondolja, hogy a koronavírus jót tett a borvilágnak és a fogyasztóknak. Elsősorban azért, mert a prémium borok fő értékesítési pontjának számító, erősen manipulált budapesti gasztronómia főbb beszállítóit is súlyosan érintették a korlátozások. A Jammertal Borbirtokon tovább dolgoznak azért, hogy még nagyobb nevet vívjanak ki a magyar vörösbornak.

A világ legjobb vörösborává választották a 2015-ös Cassiopeia Merlotjukat. Ez a magyar bor sikere vagy kizárólag az önöké?

A 2021-es Concours Mondial de Bruxelles világszerte elismert borversenyén szerezte meg a vörösborok közül a legtöbb pontot a merlotunk. A világ összes jelentős borvidékéről érkeztek borminták a versenyre és ezek közül a magyar Villányi borvidéké lett a legjobb. Ez

a díj leginkább a villányi dombok sikere,

ahol világszínvonalú kékszőlőt lehet termeszteni. Biztosan hozzátettük a megfelelő szaktudást, de világelső bort csak világelső szőlőből lehet készíteni.

Mitől olyan különleges a merlot?

A merlot a világ egyik legnépszerűbb szőlőfajtája. Ez a típus Bordeaux-ból származik, akárcsak a cabernet sauvignon. Ezekből a kékszőlőfajtákból olyan borokat lehet készíteni, amiket szívesen isznak az emberek.

Hogyan zajlik egy nemzetközi színvonalú borverseny?

Egy borverseny nem arról szól, hogy melyik a legjobb bor, hanem arról, hogy melyikben van a legkevesebb hiba. 100 pontról indul minden minta, ebből és szín, illatjegy vagy ízhatáshiba miatt vonhatnak le pontokat a bírák. Több mint tízezer fehér, vörös és habzóbor vakkóstolása után a háromszáz fős zsűri öt tételt juttatott be a vörösborok végső körbe, ahol ugyancsak vakkóstolóval választották ki az elismert nemzetközi borszakértők a győztest. A végjátszmában már biztosan számíthatott az, hogyan ízlett egy bor, így szerepe lehetett egy kis szubjektivitásnak is. Óriási szerencsénk volt, hogy a versenyen megnevezték a győztes bort. Ez nem általános szokás a világ borversenyein, sosem lehet előre tudni, hogy nyilvánosságra hozzák-e legmagasabb pontszámot elért fehér, vörös és habzóbort.

Miért nem hirdetnek egy abszolút győztest?

Egy általános borversenyen egyetlen minta beküldéséért a nevezőknek versenytől függően 150-350 eurót kell befizetniük. A szervezők a nevezési díjakból finanszíroznak mindent és ők

nem akarják elriasztani a bormintákat beküldő borászatokat

azzal, hogy csak egyetlen bort hoznak ki győztesnek. Ezért inkább létrehoznak több kategóriát, amiken belül győztest hirdetnek, de a Concours Modial de Bruxelles azon versenyek egyike, ahol még az abszolút győztes nevét is közzétették.

Egy rangos díj inkább a szakma vagy a fogyasztók tiszteletét vívja ki?

Egyelőre itthon még egy társborász se hívott fel a díj kapcsán, így kijelenthető, hogy leginkább a fogyasztó tiszteletét vívja ki. Megdöbbentő volt, hogy a magyar piacon mekkora marketingerővel bírt a győzelem, de visszaigazolta azt az alapvetésünket is, hogy mi vagyunk a fogyasztókért és

nem elég, ha csak nekünk ízlik egy adott bor.

Varga Judit igazságügyi miniszter is megosztotta a Facebook oldalán, hogy Brüsszelben az önök borát választották a világ legjobb vörösborának és azt is hozzátette, hogy „Végre valamiben jól döntöttek!” Mit jelent ez önöknek?

Varga Judit egy nagyon frappáns politikai nyilatkozatot tett, ami marketing szempontból számunkra is nagyon hasznos volt.

Miért kifejezetten fontos a Jammertal borbirtoknak ez a díj? Ezzel kinyíltak a nemzetközi piac kapui is?

Ez nem kizárólag nekünk fontos, ez a magyar vörösbor győzelme. Úgy gondolom, hogy ezzel az eredménnyel

feltettük a Villányt az elit vörösborok világtérképére.

Eddig a német nyelvterület nagykereskedői kiröhögték a magyar vörösbort. Nyugaton nagyon lesajnált termék volt a magyar vörösbor, legfeljebb az 2-3 eurós kategóriába fogadták el. A győzelem után már közvetlenül keresnek fel minket Ausztriából, Németországból, Svájcból, Dániából.

Minden bortermelő ország borsoviniszta,

tehát elsősorban a sajátjukat tekinti jó bornak.

A verseny előtt nem is volt jelen a Jammertal bora a nyugati piacokon?

A mostani díj előtt felesleges lett volna belépni a nyugati piacokra.

És keleten?

A keleti piac teljesen máshogy működik, sokkal egyszerűbb, mivel teljesen más a kultúra és a nyelv, így kizárólag a bort és annak az árát értékelik a befektetők.

Keleten kevésbé alakult ki a borsznobizmus?

Később, valamint másként alakult ki. A kínaiak kedvenc bora a francia lafite. Kínában rengeteget tanultak a borról az elmúlt 10-15 évben. Nagyon érdeklődőek, gyorsan tanulnak és

nem lehet hülyének nézni a kínai vevőket,

mert az azonnal visszaüt.

Ázsiában már kifejezetten keresik a magyar borokat?

Az európai borokat mindig is keresték. A magyar borokat annyira nem ismerik, de nincs olyan behozhatatlan marketing hátrányunk Kínában, mint Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban. Az elmúlt harminc évben tudatos szőlőtelepítéseket hajtottak végre Magyarországon, és főként EU-s támogatással nagyon jelentős borászati technológia fejlesztések történtek. Mindez javította az általános színvonalat, de igazi áttörést nem eredményezett.

Tud exportra is elegendő mennyiséget termelni a magyar borász szakma?

A prémium kategóriás borról akkor beszélhetünk, ha maximum 8500 kilogramm szőlőt szednek le hektáronként. Mi 4800-5000 kilóval dolgozunk hektáronként. Úgy gondolom, hogy Villány csak vörösborból képes lenne 3-4 millió palack nemzetközileg magasra értékelt minőségű bort előállítani. Emellett

drasztikusan csökkenteni kellene az alsó- és középkategóriás termelést,

de mégsem ezt az irányt választja a legtöbb borász. A mennyiségi szemlélet uralkodik, ami hosszabb távon egy ilyen kis borvidék halála lehet. Évjárattól függően 220-270 ezer palackot töltünk meg évente.

A magyar vörösbor esetében nem mennyiségi problémáink vannak, hanem inkább minőségi.

Miből fakad ez a minőségi hátrány a magyar borok esetében?

Nagyon sok olyan borász van, aki csak azért fogott bele, mert olcsón jutott hozzá a szőlőterületekhez és jó pénzszerzési lehetőséget látott benne. Ők hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a borászat is egy szakma, aminek saját szabályai vannak. Ha ezeket az alapvető szabályokat nem ismerik vagy nem tartják be, akkor nagyon magas minőségű bort csak véletlenül lehet készíteni. Erre a szakmára is igaz, hogy naprakészen ismerni kell a világ- és fogyasztói trendeket és rendkívül kritikusnak kell lennünk a saját termékeinkkel szemben is.

Első top márkánk a Cassiopeia volt, de vannak évjáratok, amikor még abból is ki tudunk emelni egészen különleges tételeket. Az ilyen végső szelekciók alkotják a Koh-I-Noor márkánkat. 2015-ben nem palackoztunk Koh-I-Noort, mivel saját megítélésünk alapján nem volt arra érdemes tételünk. Így egy csupán sima szelekciónk lett világelső 2021-ben.

Az ön által elmondottak alapján a szakmában nem jellemző az önkritika.

Fogalmam sincs,

nem azonosítom magam a magyar borászokkal, mi a saját utunkat járjuk.

Megemelem a kalapom azok előtt, akik Villányban szőlőt telepítettek és termelnek. Ők évről évre bebizonyítják, hogy ez a terület egy kincs.

Milyen más problémák állnak a termelők előtt? A munkaerőhiány is okoz nehézségeket?

Kiváló szakembereink vannak óriási munkabírással, ami kell is, mivel

a szőlészet és a borászat egy rabszolgamunka.

Idénymunkásokat nagyon nehéz találni, nincs elég munkáskéz a Villányi borvidéken. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert olyan helyi csapataink vannak, akikkel 15 éve dolgozunk együtt és mindig pontosan kifizettük őket.

A kiöregedő generáció pótlására azonban egyelőre nincs megoldás. Technológiai megoldásokkal enyhíteni lehet a problémán, de még így is komoly harc folyik a borászatok között egy-egy traktorosért. Tőlünk nyugatabbra még nagyobb a baj.

A toszkán borvidéken már afgán munkások dolgoznak a szőlőkertekben.

Hogyan sajátította el a borászat rejtelmeit?

Magamat fejlesztettem, mert ha nem akarok magamból és a befektetésemből hülyét csinálni, akkor folyamatosan tanulni és fejlődni kell. A borászatban a tapasztalás és a tapasztalatszerzés alapvető, kóstolni, beszélgetni és ismerkedni kell. Fontos, hogy a legjobb szakemberekkel vegye körbe magát az ember, de közben nekik is érezni kell azt, hogy nem a levegőbe beszél a vezető. Hitelesnek kell maradni, de a munkát a szakemberek végzik.

A villányi borok itthon különleges rangot vívtak ki, de miért lett ez a borvidék annyira kiemelkedő?

A szőlő minősége nagyon jó, mivel az nagyon megtalálta a talajt és a hozzá kapcsolódó klimatikus viszonyokat. Ha ezek harmóniában vannak, akkor beszélhetünk kiemelkedő terroirról.

Milyennek értékelné a 2021-es évjáratot?

Csodálatos. 2015-tól kezdve kiváló évjárataink voltak. Előtte csak minden második év volt alkalmas prémium minőségű vörösbor készítésére.

A borász általában vagy a sok esőre, vagy a kevés napfényre panaszkodik, amihez még jön a klímaváltozás. Az idei kiugró év kizárólag az időjárás miatt alakulhatott ki?

Igen.

A magyar bornak egyelőre jót tesz a melegedő időjárás,

de hosszú távon nem tudom megjósolni a klímaváltozás hatását. Toszkánában a 2021-es év kivételével az elmúlt négy évben folyamatosan szenvednek a borászok a csapadékos és hideg őszi időjárás miatt. A toszkán borászok igencsak megszenvedték az utóbbi pár évet.

Mi a véleménye a technológiai borokról? A fogyasztók fejében a technológia borok a gyengébb minőségű, nagy mennyiségben gyártott borokat jelentik.

Sajnos ez egy óriási tévedés és ez is jól bizonyítja, hogy folyamatosan tanítani kell a fogyasztókat is. A rengeteg fogalmi tévedés kialakulásáért a bevételorientált, elsősorban a Budapestre koncentráló gasztroegységek és bornagykereskedések a felelősek. Minél kevésbé képzett vagy tudatos egy fogyasztó, annál könnyebb eladni neki a gyenge minőséget. Minden bort valamiféle – akár elavult, akár modern – technológiával állítunk elő. A borászati szakmai nyelvekben azokat a termékeket hívják technológiainak, amik oxigéntől elzárt környezetben, gyors fogyasztásra készültek. Ilyenek a friss, könnyed rozé borok. A reduktív borkészítés szinonimája a technológiai borkészítés. Ennek megvan a jól meghatározott szerepe a szakmában. Így készülnek a friss, könnyed fehér és rozé borok.

Egyebekben maga a magas szintű technológia – hőmérsékletirányítás, kíméletes pumpák, szivattyúk használata, erjesztésirányítás, profi tisztítórendszerek – a jó borász barátja és nem az ellensége. Csak tudni kell, mit miért csinálunk.

A legtrendibbnek manapság viszont a naturális borok számítanak. Ezekről mit gondol?

Nincs jó véleményem ezekről a borokról, mivel az egész egy hazugságon alapul. Akkor tudok bio vagy natúr gyümölcsöt termeszteni, ha az összes szomszédom permetez és még a saját telkén megöli a kukacokat és károkozókat. Ha még a szomszédok se permeteznek, akkor elrohad az egész termés.

A natúr borokat készítők sokszor ideológiával próbálják az élvezeti értéket pótolni.

Nem azért permetezünk, hogy megmérgezzük a vásárlóinkat, hanem azért, hogy megmentsük a szőlőt és a lehető legjobb minőséget adjuk a fogyasztóknak. Nem azért kénezünk, mert nem értünk hozzá, hanem mert elkerülhetetlenül szükség van rá és nincs más megoldás.

Milyenek a magyarok borfogyasztási igényei?

Minden ember szereti a jót, de sajnos sokszor nem engedheti meg magának vagy nem is ismeri a magasabb minőséget. Az elmúlt 30 évben az évjáratoknak csak a fele volt jó. Ha egy jó évjáratot ötezer forintért, míg egy rossz évjáratot 500 forintért lehet eladni, akkor az egy óriási probléma a borászatoknak. Ennek megoldására

sokan úgy tettek, mintha a gyenge évjárat is hasonló lenne a jóhoz és így eladhatják középáron.

Ez nem magyar probléma, az évjáratok csillagozását a franciák vezették be, pedig egy prémium bor esetén ez nem értelmezhető, mert az vagy prémium vagy nem. Nincs 4 csillagos évjárat, de ha ezt kijelentem, akkor nem tudom a gyengébb minőséget középáron eladni. A koronavírus előtt találkoztam egy budapesti nagyon ismert étterem borlapján egy 2012/2014 évjáratú hatvanezer forintos villányi borral. A 2012-es évjárat kitűnő volt, viszont 2014-ben nem lehetett elfogadható vörösbort készíteni Villányban az időjárás és a tavasztól őszig folyamatosan megjelenő különböző gombás fertőzések miatt. Az ilyen hozzáállással

sajnos sok étterem egyszerűen hülyének nézi a fogyasztót.

Milyen hatással volt a koronavírus a magyar borpiacra?

A magyar prémium borok elsődleges felvevőpiaca a budapesti gasztronómia volt, amit a koronavírus előtt 2-3 nagyobb beszállító tartott kézben. Nekik kizárólag az eladás mennyisége volt a fontos. Nehézséget okozott, hogy

a legtöbb gasztronómiába szállító nagykereskedelem a borászatokkal finanszírozta magát.

Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag csak akkor fizetett, amikor akart. A budapesti gasztronómia fejre állásával ez a káros gyakorlat is átalakult. Ezen felül a fogyasztók is tudatosabbá váltak, elkezdtek tanulni arról, amit isznak. Személyes véleményem, hogy az átlagos borivó a járvány alatt sokat tanult. A koronavírus a borfogyasztás tekintetében is sok mindent megváltoztatott.

A külföldről érkező dömpingtermékek milyen hatással vannak a magyar borpiacra?

Semmilyen hatással sincsenek, mivel minden ország borsoviniszta.

A legrosszabb minőségű vörösborok Chiléből érkeznek.

Chilében nincs sok mezőgazdaságra alkalmas felület, így magasabb mennyiségben kukoricát és szőlőt termesztenek. A dél-amerikai országban az olcsó munkaerő mellett néhány család kezében összpontosulnak a szőlőültetvények. Chilében a csapadékos őszi időjárás nem kedvez a szőlőnek. Így inkább

a minőség rovására emelik a mennyiséget,

és akár 15-20 ezer kiló cabernet sauvignont is leszednek egy hektárról, míg ez Villányban ötezer kilogramm. A chilei borászok 5-6 héttel az optimális szüreti idő előtt betakarítják a biológiailag még éretlen zöldtanninos szőlőt. Nem lesz jó a bor, de hatalmas mennyiségben el tudják adni átlagosan egy dollár körüli pinceáron a palackot. Folyóborként pedig a spanyolokkal versenyeznek a „ki az olcsóbb” címért.

És az ausztrál borok?

Ausztráliában nagyon komoly kultúrája van a bornak. Kitűnő technológiával nagy mennyiségben készítenek borokat, minőségük klasszisokkal jobb chilei társaikénál. Igaz, jóval drágább is.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 73 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az is egy nagy kommunista vívmány volt, hogy kiröhögték a magyar vörösbort.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés