Az egész médiát megújíthatja a magyar startup alkalmazása: sosem volt ilyen egyszerű az élő közvetítés

2021. december 28. 15:06

Írta: Takács Zsolt
A koronavírus hatására fellendült az élő közvetítések piaca. A RECnGO csapata és befektetői már a pandémia előtt felismerte a mobiltelefonokban és a tartalomgyártásban rejlő lehetőségeket. Szél Gergely és Fazekas László a Makronómnak elmondta, hogy az emberek sokszor félreértik a startupok növekedését, mert még a globálisan befutott startupok sem mindig tudnak nagyobb bevételt termelni, mint a befektetéseik teljes összege. A két alapító szerint a magyar gazdasági környezet kiváló egy startup indítására, de a nagyobb befektetéseket már külföldön kell keresni.

Mivel foglalkozik a RECnGO?

Szél Gergely: Szoftverfejlesztő cég vagyunk, a fő termékünk egy élő videó készítésére alkalmas virtuális stúdió alkalmazás, ami az adott elő videót sugárzó felületre adja át a készített tartalmat. Jelenleg csak Androidos készülékekre érhető el a program, de hamarosan elkészülünk az iOS rendszerenműködő verzióval is. Ha ez elkészül, akkor elsők leszünk, ahol a két platform között megvalósulhat az átjárhatóság.

Hogyan működik az alkalmazás?

SzG: Ha a tartalomgyártáshoz szükséges eszközök egy internet-hálózaton vannak, akkor az app segítségével összekapcsolhatók és egy kiválasztott főeszközön jelenik meg a virtuális stúdió vezérlőpultja, ahol akár hat kamerát (készüléket) is kezelhetünk egy időben. A felvételt pedig több streaming szolgáltató felületére át lehet adni, de már előre felvett, vágott anyagokat is lehet készíteni az alkalmazással.

Akkor az alkalmazás a bonyolult és drága keverőpultokat váltja ki?

Fazekas László: Részben ez is célja. Inkább úgy fogalmaznám meg, hogy lehetővé teszi, hogy drága és bonyolult, sokszor nagy stábbal készített élő közvetítéseket helyettesítsünk ezzel a kompakt és könnyedén kezelhető megoldással. Ezzel időt és költséget is lehetséges megtakarítani.

Mikor alapították a céget?

SzG: A koncepció már régebben megvolt, de 2019-ben alapítottuk a céget, amikor megkaptuk az elsőkörös befektetésünket.

Mivel foglalkoztak korábban?

FL: Mindannyian a marketing és a média világában dolgoztunk korábban. Részben innen is jött az ötlet, hogy könnyítsük meg mások életét. A nagyobb produkciók közvetítőkocsikkal, komoly technikával és több emberrel vonulnak ki egy adott helyszínre, ami egyáltalán nem költséghatékony.

SzG: Láttuk, hogy a tartalomgyártás piaca a mobiltelefonok irányába tart és egyre többen keresték az élő közvetítés lehetőségeit és alternatíváit.

Egy alkalmazásba szerettük volna belesűríteni 3-4 ember munkáját,

nagykamerákat, drága berendezéseket, mint például a keverőpultot.

A szoftverfejlesztéssel külsőst bíztak meg?

SzG: Korábbi munkáink során már dolgoztunk együtt fejlesztőkkel, így a megbízható szakembereket nem kellett sokáig keresnünk.

FL: Az ilyen típusú projektek tervezetésében és vezetésében már van gyakorlatunk, így szuperül megy a közös munka a kivitelezőkkel.

Hány felhasználója van a RECnGo-nak?

SzG: Több tízezren töltötték már le az alkalmazást a Google Play-ből, de hétről hétre növekszik a letöltőink száma, ami még fontosabb, hogy erős aktív felhasználói bázissal rendelkezünk. A letöltők számán óriásit dob majd, hogy a most kapott második körös befektetésből le tudjuk fejleszteni az iOS rendszeren is működő verziót.

Magánszemélyek vagy nagyobb tartalomgyártók használják az alkalmazást?

SzG: Vannak influencerek és tartalomgyártók is, akik elsősorban üzleti célokra használják az alkalmazásunkat. Jövőbeni célunk, hogy felkeltsük azoknak a nagyobb médiavállalatoknak a figyelmét, amelyek költséghatékonyabban és kényelmesebben akarnak dolgozni. Az általános eszközökkel való tartalomgyártás körülbelül másfél-két óra előkészületet igényel, ami a RECnGO használatával 10-15 percre is csökkenthető és

a produkciós stáb is egy személyre szűkülhet.

FL: Ebből kifolyólag sokkal kisebbé válik a médiavállalatok környezetszennyezése is, mivel egyszerűen nincs szükség annyi eszköz és személyzet utaztatásra.

Mi volt a nulladik pillanat? Milyen közvetítéssel indult el az alkalmazás?

SzG: Rendezvényeket és konferenciákat közvetítettünk elsőként. Ebben a szektorban volt a legfontosabb a költségcsökkentés és az egyszerűsítés. A legizgalmasabb feladatunk a Startup Safarin volt, amikor a város több pontján voltak előadások azonos időben. Általános médiaeszközök használatával ez nagyon költséges lett volna, de ezt mi néhány telefonnal megoldottuk, sokkal könnyebben tudtunk mozogni a városban és egy kisebb csapattal lényegesen több helyszínt tudtunk lefedni.

FL: 2019-ben az elsők között volt a Central European Startup Awards díjátadója is, ahol több régiós országban közvetített élő adást készítettünk a RECnGO-val, vágóképekkel, bevágásokkal és több kameraszöggel.

Hamar érkezett a siker?

SzG: Nagyon jól ismertük fel azt, hogy a mobiltelefonok mekkora teret fognak nyerni a tartalomgyártásban és ennek az eredménye most kezdett beérni, egyre többen ismerik el a munkánkat. A csúcskategóriás telefonok kamerája és akkumulátorkapacitása évről évre nő. A gyártók ezzel veszik rá az embereket, hogy szabadon engedjék a kreativitásukat. A telefonok ilyen mértékű fejlődésével már nem csak egy szűk réteg tud tartalmat gyártani, hanem akár az otthonunkban is tudunk prémium minőségű felvételeket készíteni, amit a RECnGO-val tovább lehet fejleszteni.

FL: A startup-szférában nagyon nehéz meghatározni a siker fogalmát, hiszen a befektetés megszerzése, ami már önmagában sokszor siker, csak az első lépés. Hosszabb távon akkor beszélhetünk sikerről, amikor a bevételek meghaladják a korábban mások által befektetett összeget vagy elérkezik az exit lehetősége.

Sok ismert és felkapott startup máig nem jövedelmező,

ha a befektetéseket is belevesszük a képbe. Nagyon sok ötlet van a piacon, így a befektetéseket sem a polcról veszi le senki, meg kell küzdeni érte, főleg a gyorsan fejlődő IT-piacon.

A RECnGO-val túl sikerült már nőni a befektetésen?

SzG: Nagyon korai fázisban vagyunk még ehhez, most az elsődleges célunk az alkalmazás új verziójának elkészítése és az aktív felhasználói bázis növelése, de hosszú távon egy nagyobb befektetéssel a globális piacunkat szeretnénk építeni, ami kifejezetten komoly lépést jelenthet nagyobb bevételek elérése irányába is.

Milyen hatással volt a koronavírus a RECnGO-ra?

SzG: Azon kevesek közé tartozunk, akik elmondhatják azt, hogy a koronavírus alatt jelentős növekedést tudtunk elérni. A vírus miatti bezártság során egyre többen találkoztak az online közvetítésekkel,

már anyukám is tudja, hogy mi az a streaming.

Egy startup számára milyen a magyar gazdasági környezet?

SzG: Indulásra tökéletes, viszont ha valaki a komoly üzletek irányába indulna el, akkor el kell hagyni az országhatárt.

FL: Sok függ attól, hogy egy startup milyen területen mozog. Az IT-szektorban a fogyasztóknak szánt termékkel vagy szolgáltatással nem opció, hogy a magyar piacon maradjunk,

mielőbb fel kell nőni a nemzetközi környezethez.

Támogatói a környezet a kezdő vállalkozások számára?

FL: A befektetői oldal óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, de a külföldön teljesen más nagyságrendekről beszélhetünk. Itthon az egymillió eurós befektetés óriási dolog, de például az USA-ban több nullával magasabbak az összegek,

napi szinten repkednek a százmilliós befektetések.

SzG: A szakmai oldal viszont nagyon kiváló és támogató. A hazai startup-közösség egyre jobb és erősebb. Sokan már nem csak befektetni akarnak, hanem a kezüket is fogják a kezdő vállalkozásoknak.  

Nagyon sok korszakalkotó ötlet születik Magyarországon, kreatív nemzet vagyunk.

FL: Ezt jól bizonyítja az is, hogy nagyon sokan keresik a magyar munkaerőt, főleg projektmenedzseri szinten külföldön. A történelem során megtanultuk, hogy a problémákat valahogyan meg kell oldani és emiatt kreatív és kemény projektmenedzsereket termel ki az itthoni piac. Ennek nyomán a fiatalabb generáció is egyre inkább vállalkozni akar és szerencsére egyre bátrabbak vagyunk ebben is.

Mi a legnagyobb akadály, ami ma egy startup előtt áll?

SzG: A költségvetés a legnagyobb akadály, tudni kell meddig ér a takarónk. A növekedéssel egyre nehezebbé vállnak az operatív feladatok, meg kell tanulni kiszervezni egyes tevékenységeket annak érdekében, hogy tovább növekedhessen a vállalkozás.

FL: Szerintem itthon mindenekelőtt a megfelelő szintű tőkebevonás a legnehezebb feladat és ebből fakadóan a jó szakemberek megfizetése és megtartása. Nap, mint nap találkozok jó ötletekkel, amik nem valósulnak meg, mert sokszor a csapat nem tudja kellőképpen előadni magát és az ötletét a befektetők előtt. Ez a probléma csak hatványozódik, ha nemzetközi befektetőről beszélünk. Ezenfelül óriási nehézséget jelent az időbeliség is. A gyorsan fejlődő világunkban gyakran

egy ötlet elavul mire befektetőkre talál.

A RECnGO már profitábilisan működik?

FL: Nagyon sok embernek az van a fejében, hogy a startupok pillanatok alatt pozitív eredményt termelnek, ami azt jelenti, hogy az eredmény meghaladja a befektetett összeget, mi és sok más startup sincs ezen a ponton, ez csak egy hosszú távú cél lehet.

SzG: Egy korai fázisban lévő startup esetében inkább az a fontos, hogy termel-e bevételt és keresik-e az embereket az adott terméket, szolgáltatás. Szerencsére mi tudunk bevételt termelni.

Mennyire nehéz egy magyar startupnak megjelennie a nemzetközi piacon?

SzG: Sokan szeretik a magyar startupokat a kreativitásunk miatt, de egy külföldi befektetőhöz fel kell nőni. Nem lehetetlen, kemény munkával elérhetőek a külföldi befektetők.

FL: Az elmúlt években több nemzetközi startuppal is dolgoztam együtt és azt tapasztaltam, hogy sokan nem beszélnek megfelelően nyelveket.

Megdöbbentő volt, hogy mennyire gyenge sokaknak a nyelvtudása.

A nemzetközi befektetők megnyerése többek között a kommunikációtól is függ. Sajnos sokszor nem megy át az üzenet a nyelvtudás hiánya miatt. Ez komoly probléma, hiszen egy befektetővel a jövőben szoros együttműködésben dolgozik egy startup és ha a kommunikáció döcög, akkor az üzlet is döcögni fog.

Önöket keresték már fel külföldi befektetők?

SzG: Arra törekszünk, hogy olyan szintre fejlesszük önmagunkat és a termékünket, hogy a cégünk izgalmas legyen a külföldi tőkebefektetők számára. A visszajelzések és a megélésünk alapján jó irányban vagyunk. Nagyon sok versenyre és konferenciára járunk és egyre többen érdeklődnek és gratulálnak.

Mikorra várják az exitet?

SzG: A mi piacunk hihetetlen mértékben fejlődik és 2024-re biztosan beérik a technológiai fejlettség. Akkorra biztosan lesznek exit lehetőségeink, de a kérdés mindig az lesz, hogy érkezik-e mindannyiunk számára érdekes és előremutató lehetőség. Fontos, hogy jó üzletet szeretnénk és nem gyorsat.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés