A korlátlan vállalati hatalom és a kapzsiság az infláció valódi forrása?

2021. november 27. 11:46
Már több cikkben is bemutattuk, hogy ahány közgazdász, annyi magyarázat születik az infláció okairól, és a további fejleményekről. Robert Reich, a Clinton-kormányzat valamikori munkaügyi miniszterének véleménye egész hihető, és eddig erről az érvrendszerről mindenki szemérmesen hallgatott, hogy Amerika gazdasága néhány óriás nagyvállalat kezében koncentrálódik, amelyek korlátok nélkül emelhetik az árakat.

Persze hallottunk olyanról, hogy a piac láthatatlan keze, ami miatt a vállalatok igyekeznek majd alacsonyan tartani áraikat, hogy megszerezzék az ügyfeleik lojalitását és pénzét. Így normális esetben mindenki félve emeli az árakat, hiszen a versenytárs elragadhatja a vásárlókat. 

Reich a mögöttes strukturális problémát nem a kormány bőkezű gazdasági ösztönzéseiben látja, amivel igyekeztek a járvány okozta válság ellenére is megmenteni a belső fogyasztást. Inkább abban, hogy a nagyvállalatok kinőtték a szokványos versenyhelyzetet. A furcsa helyzetet az is bizonyítja, hogy még a kínálati korlátok ellenére is rekordnyereségre tesznek szert a vállalatok.

A Refinitiv szerint, az eredményei azoknak a nagy (S&P 500) vállalatoknak, amelyek ebben a szezonban eredményt jelentettek, több mint 80 százalékuk felülmúlta az elemzők előrejelzéseit.

A kínálati korlátok jelen vannak, de ez nem erodálták ezt a nyereséget.

A vállalatok egyszerűen áthárítják a hozzáadott költségeket ügyfeleikre. Sőt, sokan még tovább emelik az áraikat, és még többet tesznek zsebre.

Megtehetik, mert a legtöbbjüknek nem kell attól tartania, hogy a versenytársak elragadják a vásárlóikat. Annyira nagy a piaci erejük, hogy az infláció ürügyén, nyugodtan emelhetik az árakat és még nagyobb profitot termelhetnek.

Az eredmény a jövedelem átvándorlása a fogyasztóktól a vállalati vezetőkhöz és a nagyobb befektetőkhöz. Annak a jövedelemnek, ami az államok bőséges válságmentő intézkedéseiben gyűltek össze a kis embereknél.

Ennek már semmi köze az inflációhoz, inkább a piaci erő viszonylag kevés kézben való koncentrálódásához.

Robert Reich ki is mondja, hogy

ezt „oligopóliumnak” hívják, ahol két vagy három vállalat nagyjából összehangolja árait és kibocsátását.

Példaként két háztartási óriáscégre is rámutat, a Procter & Gamblera és a Kimberly Clarkra. Áprilisban a Procter & Gamble bejelentette, hogy a pelenkáktól a WC-papírig mindenért magasabb árat kér, hivatkozva "a nyersanyagok, például a gyanta és a cellulóz növekvő áraira, valamint az áruszállítás költségeinek növekedésére".

Reich szerint ez halandzsa. A P&G hatalmas nyereségre tett szert. A szeptember 30-ával záruló negyedévben, miután néhány áremelést beiktatott, hatalmas, 24,7 százalékos haszonkulcsról számolt be. Az már csak mellékszál, hogy a negyedévben jutott a saját részvények megvásárlására is potom 3 milliárd dollár.

Megteheti, mert nincs valós versenyhelyzetben. Például a pelenkák piacának oroszlánrészét csak két cég (P&G és Kimberly-Clark) irányítja, és semmi sem kényszeríti őket az árak csökkentésére.

Az sem volt véletlen, hogy a Kimberly-Clark a P&G-vel a hasonló mértékű áremeléseiket egy időben jelentették be. És mindkét társaság csodálatosan teljesít, csak a fogyasztók fizetnek többet.

Másik példaként a PepsiCo-t és a Coca Cola párosát hozta Reich. Áprilisban a PepsiCo emelte az árakat, amit az „egyes összetevők, fuvarozás és munkaerő magasabb költségeivel” indokolt . Persze ennek meg is lett a következménye, a vállalat 3 milliárd dollár működési nyereséget könyvelhetett el, és növelte előrejelzéseit az év hátralévő részére, no meg 2021-ben 5,8 milliárd dollár osztalék kifizetésére számíthatnak a részvényeseknek.

Kemény a verseny a Coca-Colával – amely furcsa módon, az áremeléseit nagyjából a PepsiCo-val egy időben jelentette be, és 28,9 százalékra tudta növelni a haszonkulcsát.

De Reich hasonló mintákra mutat rá az energiaárakban is.

Miután világossá vált, hogy a kereslet növekszik, az energiatermelők növelhették volna gyorsan a termelést, hogy bővítsék a kínálatot. De nem tették.

Reich idézi az iparági szakértőket, akik szerint az olaj- és gáztársaságok (no, meg a vezérigazgatóik és a nagybefektetőik) több pénzt láttak abban, hogy engedjék az árakat elszabadulni, mielőtt nagyobb készletet termelnének ki. Ők is megtehetik ezt, mert a nagy olaj- és gáztermelőknek sem kell nagy versennyel szembenézniük, ők is erőteljes oligopóliumok.  

Reich ismételten hangsúlyozza:

nem az infláció okozza a legtöbb ilyen áremelkedést, a vállalati hatalom hajtja fel az árakat.

Állítását azzal is erősíti, hogy az 1980-as évek óta, amikor a szövetségi kormány teljesen felhagyott a trösztellenes szabályok betartatásával, az amerikai iparágak kétharmada még koncentráltabbá vált.

A Monsanto most diktálja az országban a vetőmag kukorica árát. A kormány jóváhagyta a Wall Street konszolidációját öt óriásbankba, amelyek közül a JPMorgan a legnagyobb.  És rendbe van az is, ahogy összeolvadnak a légitársaságok. Az amerikai légitársaságok száma az 1980-as tizenkettőről, négyre csökkent, amelyek bonyolítják a belföldi utas kapacitás 80 százalékát. Lehetővé tették a Boeing és a McDonnell Douglas egyesülését, így Amerikában csak egyetlen jelentős polgári repülőgépgyártó, a Boeing maradt. Három óriás kábeltársaság uralja a piacot (Comcast, AT&T, Verizon), és nem sokkal több a gyógyszeripart (Pfizer, Eli Lilly, Johnson & Johnson, Bristol-Myers Squibb, Merck).

Bírálja is a jelenlegi amerikai gazdaságpolitikát Reich. A Federal Reserve jelezését, miszerint egyelőre nem emeli kamatlábat, mert úgy véli, hogy az inflációt az átmeneti szűk keresztmetszetek okozzák. Eközben pedig a Biden adminisztráció konzultál az olajiparral a növekvő gázárak megfékezése miatt, egyszerűsítenék a professzionális jogosítványok kiadását (a teherautó-sofőrök hiányának csökkentésére), stb.

De sorhoz még hozzátehetnénk, hogy erre a jelenségre utal az is, hogy az USA nyugati partjának kikötőiben lelassult az árufogadás. Ugyanis nem vitték el az üres konténereket a dokkokból. Furcsa megoldást találtak a kikötők, konténerenként napi 100 dolláros büntetést lengettek be, mire mindenki észbe kapott. Tehát nem kizárólag reálgazdasági okokból akadozik a szállítás, hanem a (logisztikai) vállalatok érdekében áll a késlekedés és ezzel az árak felsrófolása. Az már egy másik kérdés, hogy a kikötők sem rendelkeztek fölös kapacitásokkal, persze így is lecsöppen számukra némi aprópénz.

Reich szerint a valódi strukturális problémára, ami az inflációt okozza az igazi válasz a trösztellenes törvények agresszívabb alkalmazása lenne.

Robert Reich, a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem professzora, valamint a Blum Gazdaságfejlesztő Központjának vezető munkatársa. Munkaügyi miniszterként dolgozott a Clinton-kormányzatban, a Time magazin a huszadik század 10 leghatékonyabb tárcavezetője közé sorolta.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nálunk most pl a NER választási módszerei okozzák.

Tavaly ilyenkor csak a lölők kaptak lóvét - igaz, nekik dőlt, mint a ló dereka - most meg a nyuggerek, fiatalok, kékek, zöldek, ukránok, magyarok, bárki, akit megvezethetőnek gondolnak és szavazati joga van.

Válaszok:
Kvasztics Fedor | 2021. november 27. 14:18

Medgyessy Péter: Nincs az a fizetésemelés, amit ne tudnék elinflálni.

Az ellenzékiek a NER-t nem megszüntetni szeretnék, hanem átvenni, belakni és tovább működtetni. Mert hogyan másképp lehet értelmezni a felcsúti pert, az "elvesszük". "visszavesszük" fenyegetést. Kinek adnák oda, amit elvesznek? Megszüntetik, felszántják, több százezres munkanélküliséget vállalva? Nem, tivább működtetik, saját hasznukra.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés