Mesterséges intelligenciával zaklatja sofőreit az Amazon: a biztonság sem drága az extraprofitért

2021. október 19. 15:57
Több Amazon sofőr nyilatkozott a Vice technikai híroldalnak, és azt állítják, az Amazon által telepített kamerák, amelyek a mesterséges intelligencia (MI) segítségével tartják szemmel az autóvezetőket és garantálják azok biztonságát, tévesen könyvelnek el hibákat, aminek következtében a sofőrök kevesebb jövedelmet kapnak.

A járművezetők szerint a büntetés és a takarékosság az igazi cél

2021-ben az év elején az Amazon mesterséges intelligenciával felszerelt kamerákat telepített a teherautóiba az egyik Los Angeles-i telephelyén. Ezek a kamerák azonban olyan eseteket is a sofőr hibájaként rögzítenek, amikor például bevág egy másik autó a teherautó elé. Különböző más államokban dolgozó vezetők is elpanaszolták a Vice újságírójának, hogy számos esetben a biztonságos vezetéshez szükséges tetteikért is büntetésben részesülnek. Úgy tűnik tehát, hogy nem elég okos a mesterséges intelligencia ahhoz, hogy megítélje a sofőrök viselkedését.

Hibaként értelmezi például a rendszer, ha a sofőr nem az utat tartja szemmel, mert épp sávváltáskor belenéz az egyik oldalsó visszapillantó tükörbe, ami épphogy a biztonság miatt fontos. De szintén büntetés jár annak, aki a rádióhoz nyúl, vagy annak, aki egy beláthatatlan útkereszteződésben a STOP táblánál előrébb húzódik, hogy lássa a számára fontos útszakaszt. 

Az Amazon a hibák miatt megvonhatja a bónuszt is

Februárban jelentette be az Amazon, hogy a Netradyne MI-tech startup által gyártott kamerákat telepít az Amazon jelzéssel ellátott furgonjaiba. Ezzel az innovációval azt szerették volna elérni, hogy „biztonságban tudhassák a sofőrjeiket”. Szeptemberre a teljes amerikai teherautó flotta több mint felét felszerelték ezzel a technológiával az Amazonnál a cég szóvivője szerint. A kamerák beépítéséhez szükség volt a sofőrök beleegyező nyilatkozatára. A rendszer ugyanis tárolja a vezetők biometrikus adatait és négy lencsével rögzíti a sofőrök által elkövetett hibákat. 

Amikor a kamera valamilyen rendellenes eseményt észlel, az arról készült felvételt feltölti a Netradyne egyik felületére, ahol az Amazon ellenőrzést végző alkalmazottai számára hozzáférhető. Amennyiben szükségét érzi a berendezés, akkor robothangon figyelmezteti is a sofőrt, hogy például tartsa a biztonságos távolságot, vagy figyeljen oda a vezetésre. Az Amazonhoz eljuttatott felvételek alapján döntik el, hogy mennyi bónuszt kap az adott héten  az adott sofőr. Aki sokat hibázott, az pedig egyáltalán nem kap azon a héten egyetlen dollár bónuszt sem. 

(forrás: Usplash/David Ballew)

Veszélyesen gyakran észlel tévesen hibákat a rendszer

A sofőrök ezért nem a biztonságuk őreként, sokkal inkább felesleges akadályként tekintenek a Netradyne rendszerére. Ráadásul a Vice szerint,

hiába jelezték a tévedéseket és kérdéseiket a feletteseiknél, érdemi választ sosem kaptak.

Ezért mind az autóvezetők, mind a szerződött árufuvarozó partner cégek súlyos bevételkiesésekről számoltak be, és egyértelműen költségcsökkentő intézkedésnek tartják a kamerák beszerelését. 

Szerintük ráadásul a folyamatos hibaüzeneteket kísérő hangjelzések inkább zavarják a sofőröket a biztonságos vezetésben, ahelyett, hogy valóban segítenék őket. Az autóvezetők egy része különféle trükkökkel próbálja elkerülni az indokolatlan büntetést. Van például, aki kétszer áll meg egyetlen STOP táblánál. Elsőre azért, hogy a rendszer érzékelje, hogy idejében megállt, majd aztán még egyszer ott, ahonnan belátja az érintett útszakaszt és ahonnan biztonságosan ki tud kanyarodni. Ez azonban szintén kockázatos, mivel a sofőrökre nagy nyomás nehezedik munka közben, ugyanis ahhoz, hogy megkapják a heti bónuszukat, elég gyorsnak is kell lenniük. Ráadásul a járművezetők elmondása szerint semmilyen oktatást nem kaptak a Netradyne kamerák használatával kapcsolatban, ezért saját tapasztalataik alapján, működés közben kell kiismerniük a rendszert. 

Az Amazon számokkal bizonyítja a rendszer hatékonyságát

Alexandra Millert, az Amazon szóvivőjét idézi a Vice, és

szerinte 48 százalékkal csökkent a balesetek száma, és 77 százalékkal kevesebb esetben hagyták figyelmen kívül a vezetők a STOP táblát vagy a piros lámpát az Amazonnál, mióta bevezették az intelligens kamerarendszert.

A szóvivő szerint 60 százalékkal kevesebb sofőr mellőzi a biztonsági öv használatát és 75 százalékkal csökkent a figyelmetlen vezetés, szintén a rendszernek köszönhetően. Miller azt mondta, ezek az eredmények a kísérleti bevezetés óta kimutathatóak, ezért folyamatosan telepítik a kamerarendszert szerte az Egyesült Államokban az Amazon furgonjaiba. A szóvívő a Vice felvetésére reagálva cáfolta, hogy a sofőröknek képzés nélkül kell használni az intelligens eszközt. Szerinte minden szállítmányozó vállalat megkapta a szükséges ismeretanyagot, és azok kötelesek továbbadni a tudást a munkavállalóiknak. 

 

Az alvállalkozóknál még szervizelésre sem marad pénz a büntetések miatt

Az Amazon a házhozszállítást általában kézbesítő alvállalkozó cégeken keresztül bonyolítja. Ezek a vállalkozások pedig nagyon nehéz helyzetbe kerültek az intelligens kamerák miatt. A rendkívül nagyszámú azonosított hiba, melyek nagyrésze téves, komoly bevételkiesést okoz számukra. Így aztán nem jutnak hozzá a járműjavításokhoz, az eszközbeszerzéshez, a személyzet biztosításához és a járművezetők bónuszaihoz szükséges összeghez. 

Az Amazon a sofőröknél több különböző szempontot vesz figyelembe, és az ezekre vonatkozó mérőszámok alapján osztályozzák a vezetőket egy egy és négy közötti skálán. Aztán az értékelőlapokat, melyek összesítik valamennyi hozzájuk tartozó járművezető pontszámát, továbbítják az alvállalkozó cégeknek.

A Vice arról is beszámol, hogy

néhány belső dokumentum szerint, az Amazonnál az értékelő lapok 40 százaléka a biztonságos és szabályos vezetéssel kapcsolatos szempontokat vizsgálja.

Ezek között szerepel a biztonságos vezetésre vonatkozó mérőszám, a biztonsági öv használatának, a gyorshajtási események és a figyelmetlen vezetés aránya, valamint a követési távolság betartása és az egyéb szabálysértések.

A túlérzékeny kamerákat megpróbálják kicselezni a sofőrök

Az elkeseredett fuvarozók különböző elkerülési módszerekkel próbálnak elbújni a kamerák elől. Vannak vállalkozások, ahol a tulajdonosok bíztatják arra a sofőröket, hogy egyszerűen kapcsolják ki a rendszert menet közben, így az képtelen bármilyen hibát érzékelni. Ugyanez a célja azoknak a járművezetőknek, akik matricákkal takarják el a kamerákat, ezzel akadályozva a felvételt. A figyelmetlen vezetés és az oldalsó visszapillantó tükör használata miatt kiszabott büntetés is elkerülhető egy napszemüveg használatával.

Az Amazon sokat vár el, de keveset ad

Az Amazon kézbesítési szolgáltatási partnerprogramjának Amerikában 2 ezer tagja van. Ezek a vállalkozások összesen 115 ezer járművezetőt alkalmaznak és évente több milliárd csomagot kézbesítenek. A cégóriás az alvállalkozói szerződéses modellje révén megszabadul a sofőrök iránti felelősségtől és áthárítja azt a fuvarozó cégekre, akiktől eközben megköveteli, hogy maradéktalanul tartsák be a felvételi eljárásokkal, a sofőrök megjelenésével, a közösségi média aktivitásukkal, a fizetéssel, az útvonalakkal és a biztonsági előírásokkal kapcsolatos szabályokat. 

Ha pedig valamelyik járművezető vagy alvállalkozó szeretne panaszt tenni az Amazon valamely jogsértése ellen, akkor erre ugyan van lehetőség egy automatizált weboldalon keresztül, de a Vice által említett személyek szerint

ennek soha nincsen semmilyen pozitív eredménye.

Így nem meglepő, hogy júliusban két portlandi szállító cég bontotta fel a szerződését az Amazonnal, az anyagilag fenntarthatatlan üzleti modellje miatt. Az alvállalkozók ügyvédje a cégóriásnak küldött levelében a Netradyne-t is megemlítette, mint az ésszerűtlen ellenőrzési eljárások egyik példáját. 

Nem csak a járművezetők állítják, hogy ez egy módja a takarékosságnak

Néhány mesterséges intelligenciával foglalkozó szakértőt idéz a cikk, akik elmondták, hogy az Amazon és más vállalatok is olyan algoritmusokra támaszkodnak, például a munkavállalók megfigyelését biztosító rendszerek esetében, amelyek növelik a cég profitját és csökkentik a bérköltséget. Szintén ezt erősíti meg a New York-i Egyetem „AI Now” Intézetének 2019-es jelentése, mely szerint „az automatizált menedzsmentplatformok alkalmasak a bérek manipulálására és önkényes csökkentésére. Így a mesterséges intelligencia nem csak azzal fenyeget, hogy nagymértékben kiszorítja az alacsony keresetűeket a munkaerőpiacról, hanem azzal is, hogy csökkenti a béreket és a munkahelyek biztonságát”. 

Az alvállalkozók csak a hátrányokat érzékelik

Az Amazon szóvivője elmondta, hogy

a cég egyik csoportja manuálisan felülvizsgálja az észlelt hibákkal kapcsolatos fellebezéseket, hogy biztosan ne érje indokolatlan kár a sofőröket és az alvállalkozókat.

Azonban az egyik washingtoni kézbesítő cég tulajdonosa szerint nincs értelme panasszal élni. Úgy véli, az intelligens kamerarendszer elvonja a sofőrök figyelmét a vezetésről és indokolatlanul nagy terheket ró a kézbesítő cégekre.

(Borítókép: Usplash/Daniel Holland)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés