Egyszerre kapott ütést a kínai ipar és a gazdasági növekedés is

2021. október 18. 10:52
A kínai gazdaság növekedése éves bázison számítva 4,9 százalékosra mérséklődött a harmadik negyedévben, amikor az ország egyes részein súlyos árvizek, szórványosan felbukkanó koronavírus-járványgócok és energiaellátási problémák okoztak nehézségeket a gazdaság helyreállásában, derült ki a kínai statisztikai hivatal hétfőn közzétett adataiból. Az ipar is lelassult.

Megtorpant a növekedés Kínában: áradások, járvány, illetve energia- és pénzügyi sokkok

A kínai bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme elmaradt az elemzők által várt 5,2 százalékostól, és

jelentős lassulást mutatott a második negyedévben regisztrált 7,9 százalékos bővüléshez képest.

A július-szeptemberi adat a leggyengébb volt a tavalyi harmadik negyedév óta, amikor a kínai GDP szintén 4,9 százalékkal nőtt. Kína mindazonáltal már a hatodik egymást követő negyedévben regisztrált gazdasági növekedést a világjárvány okozta visszaesés után.

Tavaly az első negyedévben a járvány következtében a kínai gazdaság 6,8 százalékkal zsugorodott, a tavalyi második negyedévre azonban már sikerült 3,2 százalékos növekedést elérni. Kína ráadásul a világ jelentősebb gazdaságai közül egyedüliként tudott gazdasági növekedést elérni 2020-ban.

Negyedéves összevetésben a kínai GDP növekedése 0,3 százalékosra gyengült az idén július-szeptemberben. Elemzők 0,5 százalékos bővülésre számítottak az április-júniusi, 1,3 százalékos növekedést követően.

Az első három negyedévet tekintve a kínai GDP 9,8 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. A tavalyi, 2,3 százalékos GDP bővülést követően Peking erre az évre 6 százalék feletti növekedést irányozott elő, a gazdaság egészséges fejlődését megcélozva.

A gazdasági helyreállást

a harmadik negyedévben az ország egyes részeit sújtó áradások, valamint a szórványosan felbukkanó járványgócok megfékezésére alkalmazott korlátozó intézkedések mellett elsősorban az egekbe szökött nyersanyagárak,

a szénhiány miatt sok helyen bevezetett energiahasználati korlátozások, továbbá az ország második legnagyobb ingatlanfejlesztőjének számító China Evergrande csoport eladósodásából fakadó ingatlan- és pénzpiaci bizonytalanságok hátráltatták.

Az ipar sem zakatol fényesen

A várakozásoknál is nagyobb ütemben lassult tovább a kínai ipar, miközben az elemzői előrejelzéseket felülmúlva erősödött a kiskereskedelem növekedése szeptemberben.

A kínai statisztikai hivatal hétfőn közzétett adatai szerint az ipari termelés szeptemberben 3,1 százalékkal nőtt éves összevetésben. Elemzők 4,5 százalékos bővülést valószínűsítettek az augusztusban jegyzett, 5,3 százalékos növekedést követően. A szeptemberi adat a leggyengébb bővülést tükrözte azóta, hogy tavaly áprilistól kezdve a kínai ipar visszaállt a növekedési pályára a koronavírus-járvány okozta visszaesés után. Az ipari termelést egyebek mellett elsősorban a felszökött szénárak miatt az ország több részén alkalmazott energiahasználati korlátozások hátráltatták szeptemberben.

Havi összevetésben szeptemberben 0,05 százalékos bővülést regisztráltak az előző hónaphoz képest, míg az első három negyedévben a kínai ipar 11,8 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakával összevetve.

A termelés kiemelkedően erős növekedését mérték az autóipar új energiával működő járművek termelésével foglalkozó ágazatában: a bővülés mértéke szeptemberben 141,3 százalékos volt éves összehasonlításban, enyhén gyengült csupán augusztushoz képest. Az autóipar egészét tekintve azonban továbbra is visszaesést regisztráltak, a zsugorodás mértékre ráadásul a múlt hónapban 13,7 százalékos volt, ismét gyorsulva az augusztusi, 12,6 százalékos visszaesés után. Szembetűnő mértékben nőtt szeptemberben a gyógyszeripar, ahol 26,5 százalékos bővülést mértek szeptemberben éves bázison. A villamosenergia-, hő-, gáz és vízszolgáltató ágazatban 9,7 százalékos bővülést jegyeztek fel szeptemberben éves összevetésben.

A kiskereskedelmi forgalom alakulása felülmúlta a várakozásokat a múlt hónapban: 4,4 százalékkal nőtt éves összevetésben, szemben az elemzők által várt 3,3 százalékkal. Augusztusban a bővülés 2,5 százalékra mérséklődve az elmúlt egy év leggyengébb szintjére zsugorodott egyebek mellett az ország egyes részein pusztító, súlyos áradások, valamint az azóta javarészt megfékezett, szórványos járványkitörések hatására.

A kiskereskedelem forgalma havi összevetésben 0,3 százalékkal erősödött augusztushoz képest, az első három negyedévben pedig 16,4 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakával összehasonlítva.

A vendéglátóipar forgalma az augusztusi visszaesést követően szeptemberben ismét bővült, a növekedés üteme éves bázison 3,1 százalékos volt. Az év első három negyedévében a vendéglátóipar 29,8 százalékos növekedést ért el a múlt év azonos időszakához képest.

Az állóeszköz-beruházások értéke 7,3 százalékkal nőtt éves összehasonlításban az év első kilenc hónapjában. Elemzők 7,9 százalékos százalékos emelkedést jeleztek előre a január-augusztusi, 8,9 százalékos bővülés után. A beruházások több mint felét kitevő magánberuházások értéke 9,8 százalékkal nőtt az első három negyedévben éves összevetésben.

A statisztikai hivatal felmérése alapján a munkanélküliségi ráta 4,9 százalékra csökkent szeptemberre az augusztusi, 5,1 százalékról. Minthogy azonban a számítás alapját képező felmérés nem teljes körű, így ez az adat nem feltétlenül fest hű képet a valós helyzetről. A kínai kormányzat az idei évre azt tűzte ki célul, hogy 5,5 százalék körül tartja a munkanélküliségi rátát, miközben 11 millió új, városi munkahelyet teremt. A statisztikai hivatal hétfői közlése szerint az év első kilenc hónapjában 10,45 millió új, városi munkahelyet hoztak létre, vagyis a kitűzött cél 95 százalékát teljesítették szeptember végéig.

(MTI, címlap: MTI/AP/Andy Wong)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés