Tőlük aztán leállhat a Facebook vagy az internet is: az oroszok már létrehozták a saját nemzeti internetüket

2021. október 6. 19:54
Oroszországnak ki kell építenie a saját információs hálózatát azért, hogy ne fordulhassanak össze olyan leállások, mint ami hétfőn történt a Facebookon – ezt mondta Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a TASZSZ orosz hírügynökség szerint, amit az Index szemlézett. A Makronóm megmutatja, hogy az internetről való lecsatlakozás kísérleteivel nagyon is jól halad Oroszország.

Maria Zaharova egyébként elmondta, hogy a leállás „az információbiztonság kérdéséről szól”, ezért muszáj kifejleszteni egy hazai információs hálózatot. Hozzátette: „egy efféle lezárás bármikor megtörténhet egy szempillantás alatt, különösen azokat a fejleményeket nézve, amelyek az Egyesült Államokban végbemennek".

A szóvivő hangsúlyozta, hogy

„nem mi csatlakozunk le, hanem az ő technológiájuk zuhan be olyan szinten, hogy három és fél milliárd ember elveszti a hozzáférését”. 

Ezzel utalhatott az orosz kormány arra, hogy fokozott szükség van az alternatív, nemzeti internet megépítésére, illetve a globális internetről való lekapcsolódás megalapozására, az országon belüli internetes hálózat önálló működőképessé tételére.

Főpróba: így kapcsolódnának le az internetről

2019 óta Oroszországban egyébként több városban is tesztelik, hogy hogyan lehet az internet Runet néven ismert orosz szegmensét, leválasztani a szélesebb globális hálózatról. A legtöbb teszt a felhasználók számára ráadásul észrevehetetlen, azokról csak utólag értesülnek a hivatalos bejelentésekből. Készül tehát az orosz „szuverén internet”, de hogy kell elképzelni és miben különbözik ez az új rendszer a kínai „Nagy Tűzfaltól”? Ha a globális internet szerverei lefagynak, az orosz gazdaság nem kényszerül majd megállásra?

Az RBC üzleti magazin a Digital Economy független nonprofit szervezet infosec munkacsoportjára hivatkozva arról számolt be, hogy 2021. június 15. és július 15. között Oroszország többnapos tesztsorozatot tartott a Runet működésének főpróbájaként. Az összes nagyobb orosz távközlési szolgáltató (az MTS, a Tele2, a Beeline, a Megafon, a Rostelecom, a Transtelecom, valamint az ER-Telecom Holding) részt vett a teszteken, amelyekkel egyes források szerint azt modellezték, hogy a Runet működőképes maradhat-e bizonyos, például ellenséges államok által kezdeményezett támadások esetén. Egy másik forrás azonban úgy informálta a lapot, hogy ez alkalommal az internet orosz részének fizikai lekapcsolódási lehetőségeit tesztelték. 

Már két éve készülnek a nagy főpróbára Oroszországban

A Russia Beyond cikke szerint nem ezek az első ilyen típusú próbálkozások. 2019 decemberében teszteket végeztek Moszkvában, Rosztovban, Vlagyimirban és más orosz városokban. Ezek során a távközlési szolgáltatók és a kormányzati szervek ellenőrizték a mobil-előfizetők személyes adatainak, illetve az energiaszektor, valamint a pénzügyi vállalatok hálózatainak és informatikai berendezéseinek ellenállóképességét a külső fenyegetésekkel szemben. Így például tesztelték, mi történhet egy esetleges hackertámadás során, illetve hogy lehetséges-e az adatforgalom és a szöveges üzenetek lehallgatása, valamint az előfizetők tartózkodási helyének a illetéktelenek általi követése. 

A tesztek után a digitális fejlesztési, kommunikációs és tömegtájékoztatási miniszterhelyettes, Alekszej Sokolov úgy nyilatkozott, hogy a gyakorlat azt mutatta, hogy általában mind az orosz hatóságok, mind a távközlési szolgáltatók képesek reagálni a felmerülő kockázatokra és fenyegetésekre, így biztosítva az internetes és távközlési hálózatok stabil működését Oroszországban. Hasonló tesztelésre egyébként 2020-ban is sor került volna, azt azonban a világjárvány miatt elhalasztották.

Miért akar Oroszország lekapcsolódni a globális internetről?

2017-ben az Oroszországot és számos más országot is érintő három nagy hackertámadást követően Vlagyimir Putyin elnök az orosz Biztonsági Tanács ülésén felszólította az illetékeseket, hogy növeljék a Runet biztonságát.

Az elnök akkor azt mondta, hogy a hozzáférés az elektronikus dokumentumokhoz védelmi, közigazgatási vagy pénzügyi területen, illetve a kritikus infrastruktúrák esetében, valamint ezen adatok kiszivárogtatása, rendkívül súlyos következményekkel járhat.
Szerinte ezért elengedhetetlen, hogy javítsanak az internet orosz szegmensének infrastrukturális biztonságán és stabilitásán. 

Egy évvel később, 2018 decemberében a Föderációs Tanács szenátorainak és az Állami Duma képviselőinek egy csoportja törvényjavaslatot terjesztett elő a Runet autonóm működésével kapcsolatban, amely később különböző neveken, mint „Runet védelmi”, „szuverén Runet” vagy „Runet elszigetelési” törvényként vált ismertté. Egy indoklás szerint ez a törvényjavaslat egy reakció az Oroszországgal kapcsolatban felmerült hackertámadásokat érintő vádakra és a 2018 szeptemberében elfogadott amerikai nemzeti kiberstratégiára, amely a szenátorok szerint az „erővel a békéért” elv szellemében született. 

A 2018-as törvényjavaslat lényege, hogy olyan hazai infrastruktúrát hozzanak létre, amely lehetővé teszi a Runet további működését akkor is, ha Oroszország lekapcsolódik a globális szerverekről. A javaslat azt is előírja, hogy az orosz hírközlési felügyelet, a Roskomnadzor és a szolgáltatók ellenőrzik az orosz felhasználók által létrehozott adatokat, és bizonyos indokolt esetekben nem továbbítják azokat külföldi címekre, valamint letiltják a forgalmat, ha valaki nem kívánatos információkat tartalmazó webhelyeket próbál elérni. Egy külön záradék rendelkezik arról, hogy a szakértő kormányzati szerveknek és a távközlési szolgáltatóknak évente ellenőrző gyakorlatokat kell végezniük. 

Nemzeti mederbe terelik a globális adatfolyamot: itt a Runet

A törvényjavaslatot az aláírása előtt többször is kritika érte, elsősorban a szolgáltatók és a nagy informatikai cégek részéről. Ezek ugyanis úgy vélik, hogy a törvény által támasztott követelmények a kommunikációs szolgáltatások és az internet különböző zavaraihoz vezethetnek. A törvénytervezetet szintén bírálta a Soros-féle Open Society Foundations által is támogatott Riporterek Határok Nélkül nemzetközi szervezete, amely szerint a szabályozás lehetővé tenné Oroszország számára, hogy bármikor, amikor csak akarja és jónak látja, elvágja az információáramlást, ezzel megakadályozza a hírek ki- illetve bejutását. 

Még a kormány szakértői között is akadtak kritikus hangok. Véleményük szerint a törvény által kivédeni szándékozott veszélyek nem jelentenek valódi fenyegetést. A kritikák ellenére 2019 májusában Vlagyimir Putyin aláírta az elfogadott törvényt, amely még az év november 1-jén hatályba is lépett.

Putyin a tiltakozásokra azzal felelt, hogy manapság az internetet megalapozó legtöbb szerver külföldön található, ami aggodalomra ad okot,

hiszen azokat így ellenséges erők bármikor kikapcsolhatják vagy a működésüket valamilyen más módon akadályozhatják és befolyásolhatják. Tegyük hozzá, hogy a 21. században ezzel egy nemzetgazdaság működése feletti irányítást is jelentős részben át lehet venni, ami komoly veszélyt jelent Oroszország biztonságára. Épp ezért gondolják azt az oroszok, hogy rendkívül fontos a Runet megbízható működése.

Putyin szerint mindössze ez a törvény valódi célja, és egyáltalán nem terveznek korlátozásokat az internethasználattal kapcsolatban. 

Így kapcsolnák le Oroszországot a globális internetről a Runettel

A tervek szerint minden szolgáltató speciális berendezéseket telepít majd, hogy azok segítségével biztosítsa a zavartalan adatcserét Oroszországon belül abban az esetben is, ha szükségessé válna az ország lekapcsolása a globális internetről. A Roskomnadzor egy ellenőrző-irányító központot is létre kíván hozni, amely felügyeli ezeket a berendezéseket és figyelemmel kíséri a külső fenyegetések lehetőségét. 

Ha esetleg egy támadás keretében bizonyos kiberszereplők megpróbálnák leválasztani Oroszországot a globális szerverekről, vagy próbálnák megzavarni a mobilkommunikációt, esetleg a lakosság internet-hozzáférését, netán a kritikus létesítmények informatikai rendszereit vennék célba, az orosz hírközlési felügyelet a helyi szakpolitika szerint képes lenne azonnal átvenni a belső forgalom teljes ellenőrzését. Dmitrij Medvegyev, az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese 2021 februárjában elmondta, hogy

Oroszország technológiailag már képes arra, hogy lekapcsolja magát a globális internet hálózatáról.

Amint az az Állami Duma honlapján olvasható,

vészhelyzet esetén a forgalmat speciális „cserepontok” segítségével irányítanák.

Ezek olyan kapcsolókkal ellátott fizikai helyiségek, ahol a nagyvállalatok, az internetszolgáltatók, a tárhelyszolgáltatók és hasonló cégek hálózatait összekapcsolnák és ezeken keresztül folyna a teljes belső adatforgalom az országban, függetlenül a külvilágtól.

De ez még nem minden: a szabályozó hatóság képes lesz önállóan blokkolni az Oroszországban betiltott weboldalakat anélkül, hogy kapcsolatba kellene lépnie az érintett üzemeltetőkkel és szolgáltatókkal. Az Állami Duma honlapján ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a törvény célja nem a közösségi hálózatok és a videomegosztó platformok, mint például a Twitter, a YouTube vagy a Facebook blokkolása. Persze az kérdés, hogy miként tudják majd fenntartani a kapcsolatot ezekkel a népszerű külföldi oldalakkal, ha Oroszországot esetleg teljesen leválasztják a globális internetről.     

A Roskomnadzor igyekszik korrekten élni a lehetőségeivel, például idén márciusban csak belassították a Twitter oldalt, mert az nem távolított el bizonyos tiltott tartalmakat. Az illetékes hatóság ugyanazon berendezések segítségével valósította meg, amelyeket a „szuverén Runet” törvény érvényesítése miatt telepítettek. 2021 májusában aztán a Roskomnadzor részben feloldotta a népszerű közösségi oldalra vonatkozó korlátozásokat. 

Akkor az orosz internet olyan elszigetelt lesz, mint a kínai?

Az Russia Beyond hírportál szerint egyelőre úgy tűnik, nem kell az orosz internet teljes izolációjára készülni, de azért így is van ok az aggodalomra. A fő különbség a „szuverén Runet” és a kínai „Nagy Tűzfal” között a felépítésük, mondta Mihail Klimarev, az Internet Protection Society nonprofit szervezet ügyvezető igazgatója, a Znak.com újságírójának. 

Mint rámutatott, Oroszországban ugyanis a szűrő- és adatforgalom-irányító rendszerek a távközlési szolgáltatók oldalán vannak telepítve, míg Kínában tulajdonképpen az ország határait blokkolják a kiépített technológiával. Ezért a Facebook és más népszerű közösségi oldalak nem működnek Kínában, hiszen nem jutnak át a virtuális „határvédelmen”. Viszont amennyiben bizonyos szűrőrendszerek meghibásodnak, az internet ott továbbra is működőképes marad. Ezzel szemben Oroszországnak meghibásodások esetén váratlan leállásokkal kellene szembenéznie az egész országban.

Van kockázata is azért az internet lekapcsolásának

Klimarev szerint a Google lekapcsolása az országban az összes orosz weboldal 30 százalékát érintené. Így a gazdaságot ott érné súlyos csapás, ahol a legkevésbé számítanának rá.

Ráadásul komoly veszélyforrás, hogy lehetetlen megjósolni olyan fontos területeken a meghibásodásokat és leállásokat, mint egy egészségügyi rendszer vagy egy gázvezeték vezérlőrendszere. Ugyanezt a véleményt erősítette meg Dmitrij Medvegyev is 2021 februárjában. Mint elmondta, ha a Runet autonóm lesz, az nagy problémákat okozhat. Véleménye szerint nem lehetetlen, de hatalmas feladat a Runet működési autonómiájának megvalósítása, viszont megerősítette, hogy egyértelműen nem is ez a célja az intézkedéseknek – tudósít a Russia Beyond.

(Címlap: MTI/Szputnyik/AP/Mihail Klimentyev)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 26 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Közel 2 milliárd forintból újította fel a Szeged Plazát, a Kaposvár Plazát és a Szolnok Plazát a bevásárlóközpontok üzemeltetője és tulajdonosa, az Indotek Group. Az összesen több mint 55 ezer négyzetméternyi területtel, és közel 35 ezer négyzetméternyi bérelhető területtel rendelkező plázákat az ezredforduló környékén építették és az elmúlt években nem végeztek rajtuk jelentős felújítást.

Ugyanez lölőzve 70 milliárd lenne közbe szerzésbe.

Csodálkozol, hogy itt tartunk?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés