Az ellenállás dilemmája – lobbisták az iparral szemben: a fosszilis tüzelőanyag jövője

2021. október 4. 11:06
Évek óta konfliktust jelent Kanadában az óriási mennyiségben elérhető olajhomok kitermelés, mely politikai és gazdasági szempontból indokolt volna, ugyanakkor ellentmond a környezetvédelmi és rekonstrukciós irányelveknek. A kormány, az aktivisták, a szakemberek és a befektetők továbbra sem találják a közös platformot arra vonatkozóan, hogyan csökkentsék az erdőirtások számát miközben a fekete aranyt bányásszák. Goerge Hoberg, a The Resistance Dilemma című könyvében (Az ellenállás dilemmája) azt vizsgálja, hogy az új fosszilis tüzelőanyag-infrastruktúrák blokkolása milyen hatást gyakorolhat a megújuló energiára való áttérésre.

Évek óta húzódó konfliktus: úgy tűnik csak a drasztikus módszerek vezethetnek célra

Kanada a világ harmadik legnagyobb olajtartalékával rendelkező állam. A Sziklás-hegység keleti tövében található Alberta államban óriási mennyiségű, összesen 140 ezer négyzetkilométeren található olajhomok. A kora kréta időszaki homokból létrejött olaj bányászatnak 1967 óta esnek áldozatul a fenyőerdők. Összesen 140 ezer négyzetkilométeren található olajhomok. A Föld olajtartalékának 10 százalékát az albertai üledékek tárolják. Két ezer milliárd hordó olajról van szó, amelynek kevesebb mint 10 százalékát lehet a jelenleg ismert technológiával hasznosítani.

Az olajhomok kitermelése egy kifejezetten piszkos és környezetszennyező munka. Egy hordó (159 liter) homokolaj előállítása során 80-100 kg üvegházgáz (kén-dioxid, nitrogén oxidok, szén-dioxid) kerül a légkörbe, ami akár 6-37 százalékkal nagyobb érték is lehet, mint a hagyományos kitermelésnél. Éves szinten azt eredményezni, hogy az olajhomokból származó bitumen 60 megatonna üvegházgázt bocsát a légkörbe. Ez pedig Kanada teljes évi kibocsátásának a 8,5 százalékát adja. Tény azonban az is, hogy a technológia fejlődésével az üvegházhatásúgázok kibocsátása fokozatosan csökken, ezt azonban ellensúlyozza a kitermelés bővülése.

Az olajkitermelési konfliktushoz hozzájáruló tényezők egyike volt, hogy az olajipari vállalatok kötelezettséget vállaltak a tajga rekultivációjára, mely ígéretnek hosszú éveken át semmilyen előre mozdulása nem látszódott. Tovább gerjesztette a helyzetet az a korábban történt bejelentés, melyet a kanadai kormány tett, miszerint több milliárd dollárt költene egy csővezeték projektre, amely az Albertában bányászott olajat Vancouver kikötőjén keresztül eljuttatná a világpiacra. A bejelentés hatására, amely presztízs veszteshez vezethetett volna, sok nagy vállalat, mint a Shell elkezdte eladni olajhomok érdekeltségeit. 

Az ellenállás dilemmája

A szerző, George Hoberg a The Resistance Dilemma: Place-Based Movements and the Climate Crisis című könyvében azt vizsgálja, hogyan vált politikai erővé az új fosszilis tüzelőanyag-infrastruktúrával szembeni szervezett ellenállás, és hogyan befolyásolhatja ez a megújuló energiára való átállást.

Hoberg azzal érvel, hogy

az éghajlati mozgalom stratégiai döntése, hogy a jobb politikáért folytatott lobbizástól az új fosszilis tüzelőanyag-infrastruktúra blokkolása felé lép, hatékonyan késlelteti és megakadályozza az új projekteket, beleértve az olajhomokos csővezetékeket is.

Ez az ellenállási stratégia csökkentette az olajhomok termelését és kibocsátását, és végül arra kényszerítette a kanadai kormányt, hogy erőteljesebb éghajlati politikát fogadjon el.

A könyv négy esettanulmánnyal illusztrálja az érvelést a vezetékellenes kampányokról: Keystone XL, a legismertebb ilyen mozgalom, amely elsőként használta az infrastruktúra-ellenállást fő stratégiájaként; Northern Gateway csővezeték; a Trans Mountain bővítési projekt; és az Energy East csővezeték. 

Miközben az éghajlati mozgalom stratégiai elmozdulása az új fosszilis tüzelőanyag-infrastruktúra megakadályozására összpontosítva megkönnyítheti a tiszta energiára való átállást, akaratlanul is azt kockáztatja, hogy "ellenállási dilemmát" hoz létre azáltal, hogy legitimálja a helyalapú ellenállást, amelyet aztán a szükséges tiszta energiainfrastruktúra meghiúsítására lehet mozgósítani. A könyv számos konfliktust megvizsgál a megújuló energiaforrások infrastruktúrájával kapcsolatban Kanadában és az Egyesült Államokban, mint a tengeri szélerőművek, a nagyfeszültségű távvezetékek, vagy a vízerőművek és a koncentrált naperőművek.

Hoberg kiemeli, hogy

sürgősen szükség van a tiszta és megújuló energiával kapcsolatos infrastruktúra nagyarányú kiépítésére.

Intézményeink azonban történelmileg nem voltak hatékonyak a hatások minimalizálására irányuló helyi törekvések és a szükséges infrastruktúra létrehozásához fűződő szélesebb körű közérdek közötti feszültségek feloldásában.

Úgy véli, hogy

folyamatválsággal küzdünk, és ezt kell megoldani a globális éghajlati válság hatékony kezelése érdekében.

A szerző könyvében továbbá javaslatokat tesz a folyamatválság kezelésére és a megújuló energiával szembeni helyi ellenállás hatásának csökkentésére. 

(fotó: Unsplash/Galen Crout)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

UKrajnából húzzanak egy csővezetéket Kanadába és az ukránok mindent megoldanak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés