Harmonikus gazdasági növekedést ígér a kormány és még pénz is lesz rá

2021. szeptember 24. 18:09
A gazdaság újraindításának akciótervben biztosított 587 milliárd forintnyi támogatásból 557 milliárd forint hozzáférhető, a maradék 30 milliárd is két héten belül az lesz, mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára csütörtökön Veszprémben, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által vállalkozóknak tartott fórumon.

Hozzátette: a vállalati továbbképzési program első keretére október 1-jétől lehet pályázni.

Az államtitkár hangoztatta: ezzel támogatást biztosítanak azoknak a vállalkozásoknak, amelyek kapacitást bővítenének, technológiát váltanának, vagy képeznék a munkavállalóikat.

György László hét pontban foglalta össze, mit jelent az a harmonikus növekedés, amit 2030-ig terveznek; a legfontosabb eleme a teremtett és az épített környezet fejlődése. Kifejtette: a természettel való harmóniára törekedve 2030-ra, de legkésőbb 2035-re a villamos energiát 90 százalékban szén-dioxid-mentesen fogja előállítani Magyarország, az illegális hulladék-lerakatokat felszámolja, a keletkezett hulladékot amennyire lehet, újra hasznosítja, és minden megszületett gyermek után ültet 10 fát, sorolta György László. Megjegyezte, hogy ma már körülbelül kétszer akkora az erdők aránya az országban, mint 100 évvel ezelőtt volt, és tovább fog nőni ez az arány.

A harmonikus gazdasági növekedés második eleme, hogy mindenki aki tanul, dolgozik, érezze, hogy előre tud lépni,

mondta az államtitkár. Felidézte, hogy az elmúlt 11 évben úgy növekedett a magyar GDP több mint 50 százalékkal, hogy a nettó reálbérek közel 70 százalékkal emelkedtek. Ezért komoly bírálatot kapott Magyarország az IMF-től, amely ma már ajánlja ezt a magyar gazdaságpolitikát a hasonló helyzetben lévő országoknak, jegyezte meg.

A harmadik elem, hogy az előrejutás mértéke összhangban legyen a befektetett munka, tudás, kockázatvállalás, vállalkozószellem arányával. A negyedik fontos pillére a harmonikus növekedésnek a szépkorúak elismerése, bevonása a társadalmi életbe, gazdaságba, hiszen világtendencia, hogy a születéskor várható egészséges élettartam növekszik. Ezért könnyített a magyar kormány az idősek foglalkoztatásán, adóterhein, mutatott rá az államtitkár.

Ötödik pontként az utódokról való gondoskodás elismerését nevezte meg, hangsúlyozva, hogy Magyarországon van GDP-arányosan a legnagyobb családtámogatási rendszer a világon.

A harmonikus növekedés hatodik pontját a közpénzügyek stabilitása jelenti, ismertette. A hetediket pedig az emberek munkához való viszonyának megőrzése, egyebek közt feltételekhez kötött támogatásokkal, valamint a technikai fejlődés, a robotizáció, illetve a mesterséges intelligencia terjedése miatt szükséges alkalmazkodóképesség segítésével, összegezte György László.

A vállalkozókból álló hallgatóság számára az államtitkár bemutatta a három hónapja működő vali.hu nevű vállalkozói információs portált, amelyen keresztül a társas vállalkozások három kattintással elérhetik az összes támogatott vállalkozásfejlesztési lehetőséget. A rendszer több mint százezer vállalkozásnak nyújthat testreszabott információkat a méretük, helyük és tevékenységük alapján, tájékoztatott az államtitkár.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés