A bürokrácia miatt omlik össze a brit zöld otthonfelújítási program

2021. szeptember 8. 8:16
A fogyasztói és ipari csoportok koalíciója szerint a lakások szén-dioxid mentesítésére vonatkozó brit kormányzati tervek zavarosak, a szabályozás és ügyintézés pedig bonyolult. Ezért írásban fordultak a miniszterelnökhöz, hogy tudassák vele, az otthonok átalakítására és korszerűsítésére irányuló tervek rendkívül gyakran meghiúsulnak. A nyílt levél több pénzügyi támogatást kér az átalakítások kivitelezéséhez. Ellenkező esetben, érvelésük szerint, veszélybe kerülnek az Egyesült Királyság több millió otthonát érintő kibocsátás csökkentésre irányuló törekvések.

Minimalizálni kell a kibocsátást, a fennmaradó részt pedig ellensúlyozni kell

Nagy-Britanniában a kormány célja, hogy 2050-re elérjék a nettó nulla károsanyag kibocsátást, melyhez kulcsfontosságú a lakossági szektor energiafelhasználásának csökkentése. A cél megvalósítása érdekében szükség van az üvegházhatású gázok kibocsátásának lehető legnagyobb mértékű csökkentésére, majd a megmaradó kibocsátást ellensúlyozni kell hosszútávon, például fák telepítésével. A lakások fűtéséből származó szén-dioxid-kibocsátás egyébként az Egyesült Királyság összes kibocsátásának mintegy 20 százalékát teszi ki. 

A támogatási programok képtelenek hatékonyan elérni a lakosságot

A kormány jelenleg arra törekszik ezért, hogy segítse a háztartásokat az ingatlanok átalakításában, azonban az ipari és fogyasztói csoportok szerint az ügyintézés túlságosan bonyodalmas, ezért számos esetben nem jutnak el a megvalósításig. A nyílt levélben tiltakozó koalícióban képviselteti magát a Citizens Advice, az Építőmesterek Szövetsége, az Aldersgate Group és a Which is. 

Ők azzal érvelnek, hogy az alacsony szén-dioxid kibocsátással járó fűtési technológiák alkalmazása, a szigetelés korszerűsítése vagy az intelligens technológiák beszerelése rendkívül időigényes, az állampolgárok számára nehézkes és stresszes folyamat. Példaként említik a Green Homes Grant nevű zöld otthontámogatási programot, amely arra hivatott, hogy segítséget nyújtson az otthonok szigetelésében. Illetve csak volt, ugyanis ezt a programot idén márciusban törölték, miután a kormány által ígért és előirányzott ingatlanok csupán 10 százalékát érték el, tehát rendkívül kisszámú korszerűsítés valósult meg. 

Kevés a szakember, sok a kontármunka      

A koalíció szerint már a megfelelő technológia kiválasztása is komoly nehézséget okoz egy átlag civil számára, és a megbízható szakemberek felkutatása is rengeteg időt, tudást és erőfeszítést igényel. Emiatt gyakran előfordul, hogy a megfelelő szaktudás nélkül megvalósított átalakítások nem érik el a várt eredményt, a beépített új technológiák nem hatékonyak az adott közegben, és így nem segítik a nettó nulla céljának megvalósítását. 

A miniszterelnökhöz intézett levél szerint három kulcsfontosságú problémával kell szembenézni és foglalkozni annak érdekében, hogy az otthonok szén-dioxid mentesítésére irányuló tervek sikeresek lehessenek. A három problémakör a következő.

Információ: a koalíció szerint az embereknek hozzáférhető, független és megbízható információkra van szükségük a kivitelezés lépéseiről, beleértve az alacsony szén-dioxid kibocsátású fűtési technológiák beszerelésének és a szigetelés korszerűsítés alternatíváinak és menetének részleteit. 

Fogyasztóvédelem: a nyílt levél rámutat, hogy a korábbi energiahatékonysági programokat, mint például a Green Homes Grantet, csaló és szélhámos kereskedők hiúsították meg. Ennek kiküszöbölése úgy valósítható meg, ha megfelelő fogyasztóvédelmi szabályozást vezetnek be a lakások korszerűsítésére vonatkozóan is.

Költségek: a koalíció továbbá olyan átfogó, hosszú távú politikai szabályozást is szorgalmaz, ami biztonságot nyújt a vállalkozások és a fogyasztók számára egyaránt, és pénzügyi támogatást biztosít a megvalósításhoz. Ennek formája lehet alacsony kamatozású hitel lehetőség, támogatás vagy egyéb finanszírozási forma. 

Senki sem kockáztatja szívesen a pénzét vagy az otthonát

A Citizens Advice vezérigazgatója, Dame Clare Moriarty elmondta a BBC csatornának, hogy szerinte a bizonyítékok egyértelműek.

Úgy tűnik, jelenleg az otthonok környezetbarát átalakítása az Egyesült Királyságban nehézkes és bonyodalmas, sokszor kárt szenvednek azok, akik igyekeznek a szabályoknak megfelelően, helyesen eljárni.

Moriarty úgy véli, a lakosság támogatja a nettó nulla cél megvalósítását, de a hatékony együttműködéshez az állampolgároknak szükségük van a megfelelő információkra és eszközökre. 

Ráadásul szerinte érthető, hogy a lakosság aggódik az átláthatóság és biztonság miatt, hiszen az emberek a saját otthonaikat alakítják át, amit nyilván nem szeretnének veszélyben érezni. Az igazgató szerint, ha a kormány rendbe teszi a korszerűsítés szabályozását és keretrendszerét, akkor az emberek nagyobb biztonságérzettel fognak bele az átalakításokba, és így valóban nagy számban kivehetik a részüket a nettó nulla kibocsátás céljának megvalósításából. 

Komoly károkat okozhat a szabályozatlanság

Michael, egy liverpooli lakástulajdonos elmondta a BBC riporterének, hogy

a napelem jó választás, különösen azok számára, akik fontosnak tartják a fenntarthatóságot és egy igazán környezetbarát megoldást keresnek.

Ő már néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy az otthona fűtését gáz helyett napelemekkel biztosítja. Egészen addig elégedett volt a választásával, amíg a napelemek alatt, a tetőn keresztül nem kezdett az esővíz beszivárogni, ami meg is rongálta az egyik hálószoba mennyezetét. Az első ilyen alkalomnál a szerelő készségesen megjavította a hibát. Az eset aztán megismétlődött, és ekkor Michael azzal szembesült, hogy a napelemeket telepítő cég időközben megszűnt. 

Mint elmondta, a napelemforgalmazót nem ellenőrizték megfelelően a hatóságok és szerinte valószínűleg az nem is rendelkezett a szükséges szakértelemmel és végzettséggel a napelemek telepítéséhez. Bár volt biztosítása, amely az ilyen jellegű károkat is fedezi, Michael azóta sem tudta megjavíttatni a tetőszerkezetet. Csalódottan nyilatkozta, hogy jelenleg nincs hatékony garancia, nincs valódi elszámoltathatóság és felelősségvállalás, ami meg tudná akadályozni a hasonló eseteket. 

A lakástulajdonosok is jól járnak az energetikai rendszerek átalakításával

A nyílt levélre reagálva a kormány szóvivője elmondta, hogy csak ebben az évben 1,3 milliárd fontot fordítottak a nettó nulla kibocsátás megvalósítását célzó programokra, melyek által támogatni szeretnék a lakosságot abban, hogy energiahatékonysági korszerűsítéseket végezzenek el az otthonaikban. A szóvivő szerint már 50 000 alacsony jövedelmű háztartásban zajlik a korszerűsítés. Azt is hozzátette, hogy egyszerű energetikai tanácsadási szolgáltatásuk bárki számára egyértelmű tájékoztatást nyújt arról, hogy milyen pénzügyi támogatás áll rendelkezésre a lakások átalakítására, amivel az emberek is komoly összegeket takaríthatnak meg az energiaszámláikon. 

Egyébként egy külön tanulmányban a National Housing Federation arról számol be, hogy az angol otthonok évente több szén-dioxid kibocsátásért felelnek, mint az ország összes személy gépjárműve. A brit lakásszövetkezeteket összefogó szövetség pedig azt állítja, hogy a lakások kibocsátása a központi gázfűtés és a rossz szigetelések miatt ilyen magas. 

(kép: Unsplash/Ricardo Gomez Angel)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés