Kína levonta a koronaválság tanulságait: robotokat állít a dolgozók helyére

2021. szeptember 3. 10:55
A dél-kínai Tungkuan városát egykor a világ gyáraként emlegették, azonban az utóbbi években a kínai gyártás korszerűsítésére irányuló helyi és nemzeti törekvések hatására Tungkuan előrébb lépett és immár az ország technológiai fejlődésének egyik fő központjává vált. A várostól délre fekvő Songshan-tóhoz kapcsolódó övezet az elmúlt években több száz új és már működő robotikai vállalatot vonzott be, amely iparterület ontja magából az emberi dolgozókat helyettesítő robotokat.

A koronavírus kifejezetten kedvezett a robotikának, mert megnőtt az igény az érintésmentes szolgáltatások és az automatizált munkafolyamatok iránt. Emellett Kuangtung tartománya, ahová Tungkuan is tartozik, nemcsak a gyártás középpontjává vált a múlt században, hanem a szomszédos Hongkongon keresztül áramló nemzetközi kereskedelemből is profitál. Több ezer gyár található itt, amelyek szinte bármit legyártanak, kezdve az elektronikával, a játékokon és ruházati cikkeken át, a bútorokig. Ebben a tartományban született Kína néhány legismertebb márkája, köztük a Huawei is.

A kínai kormány nagy hangsúlyt fektet a hazai iparágak fejlesztésére; a Nagy-öböl térségét egy óriási megapoliszban egyesítené és olyan csúcstechnológiai központtá alakítaná át, amely vetekedhetne a versenytársakéval (a kaliforniai Szilícium-völgy és a japán Tokiói-öböl). A 2035-ig szóló átfogó terv szerint 11 nagyváros fejlődését összehangolva, négy központi csomópontot jelölnek ki az egyes iparágak növekedésének előmozdítására. Itt jön a képbe Tungkuan, ahol a gyártási bázis különösen fejlett és Kína öt legforgalmasabb kikötőjéből három is itt található, emellett pedig világviszonylatban is jelentős exportőrnek számít. 

(forrás: Government of Hong Kong SAR / www.weforum.org)

Több ezer gyár ontja a robotokat a kínai Szilícium-völgyben

Az egyébként is virágzó gazdasági helyzet és a nagyhatalmi pozíció úgy tűnik, nem garancia a jólétre, Kuangtung tartománya legalábbis úgy döntött, hogy tovább kell lépnie, ezért az automatizálás felé fordult. Az ország gyártási középpontjaként ugyanis komoly válságba jutnának, ha Kína elveszítené fölényét az alacsony minőségű (vagy hozzáadott értékű) gyártás és összeszerelő tevékenység területén.

Tungkuan e felismerést követően nyitott a robotika felé: 2014-ben a Songshan-tónál megalapították az Xbot Park elnevezésű inkubátorházat, ahol ma már közel száz robotikai startup kezdte meg működését.

Azóta is hatalmas az érdeklődés az ágazat iránt. Júliusban a tungkuani székhelyű Agile X, egy robotvázakat gyártó startup cég, több mint 15 millió dollárt gyűjtött össze olyan vezető tőkebefektetőktől, mint a Sequoia Capital, az 5Y Capital és a Vertex Ventures. Csak 2021-ben több milliárd dollárnyi kockázati tőke ömlött a robotikai startupokba.

Eközben a térség továbbra is épít arra a hagyományos erősségére, hogy a több ezer tungkuani gyár nem csupán olcsó és gyors robotgyártási folyamatot biztosít, hanem az iparági robotokkal foglalkozó startupok számára számtalan lehetőséget kínál termékek tesztelésére és iterálására, vagyis a fejlesztési folyamat többszöri elvégzésére a jobb eredmény érdekében. Ma Tungkuan büszkélkedhet a legtöbb robotikai vállalattal és ipari parkkal az összes kínai tartomány közül. 

Az érintésmentes szolgáltatások növelik a robotok népszerűségét

Ugyan a járványhelyzet eleinte jelentős mértékben sújtotta az ipari robotokra szakosodott cégeket, az újranyitás után komoly piaci előnyre tettek szert.

A kereslet folyamatosan nő a robotika iránt, mivel a járványok okozta bizonytalanság újabb okot szolgáltat arra, hogy az emberi munkaerőt automatizálással váltsák fel.

Az érintésmentes kiszolgáló- és fertőtlenítőrobotok amellett, hogy alapvető szolgáltatásokat nyújtanak, csökkentik a járvány terjedésének kockázatát, ezért ezek a fajta robotok különösen népszerűvé váltak.  

A cikk szerzője Krakkai Alexandra.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Épp az a baj, hogy a robot nem versenyképes a 300 dollár/hónap fizetésű rabszolgával. Ezért toporog egy helyben hosszú-hosszú évek óta a robotika. Egy robot beállításához szükséges szakember két napi bére többe kerül, mint egy fizikai dolgozó egy egész évre.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés