Mégsem kerül háttérbe a matematika tudománya a kaliforniai oktatásban

2021. augusztus 20. 15:36
A Kaliorniai Oktatási Tanács július közepén egyhangúlag megszavazta az új matematikai kerettanterv bevezetésének elhalasztását. A tanterv magában foglalja az etnikai és társadalmi igazságosság szempontjait. A halasztás a hangos kritikáknak köszönhető, ugyanis számos szakember elfogadhatatlannak tartotta, hogy megfosszák a matematika tantárgyat a matematika tudományától.

A minisztérium szerint elavult a jelenlegi rendszer

A testület döntése csaknem két hónappal azután született, hogy az Oktatási Minőségi Bizottság május 20-i ülésén javaslatot tett a kerettanterv módosítására. A Kaliforniai Oktatási Minisztérium szóvivője, Scott Roark erről úgy nyilatkozott a The Epoch Times-nak, hogy a matematika kerettanterv fejlesztési ütemterve már 2019 óta elavult, és szerintük módosításokra van szükség, hogy megvalósuljon a bizottság törekvéseivel összhangban lévő oktatási rendszer. Olyan, az oktatás esélyegyenlőségét szorgalmazó politikai csoportok, mint a The Education Trust-West vagy a Californians Together támogatják az új matematikai kerettantervet, mert szerintük ez biztosíthatja a méltányosságot a tantárgy oktatásában. Meggyőződésük ugyanis, hogy a dolgozatok és felmérők a fehér tanulók felsőbbrendűségét erősítik, ezért alkalmasak az egyenlőtlenségek növelésére az egész közoktatási rendszerben. 

Szakemberek szerint teljesen idegen a matematikától a politika

Ezzel szemben sokan úgy vélik, hogy a tantárgy átalakítása indokolatlan és káros, hiszen így a politikai retorika színterévé válik az eredendően tiszta tudományos terület. Többen hangsúlyozták, hogy ez a perspektíva teljesen idegen a matematikától, az újítás ráadásul maradandó károkat okozhat, például azoknál a diákoknál, akiknek nem anyanyelve az angol. A halasztás most az ilyen kritikus hangoknak köszönhető, akik közül 468-an, felsőoktatásban dolgozó tanárok és vállalatvezetők, nyílt levélben tiltakoztak az újítások ellen. 

Közülük az egyik tiltakozó úgy fogalmazott, hogy saját magát kifejezetten a társadalmi igazságosság harcosának tartja, de a fejlett matematikához való hozzáférés korlátozása szerinte nem a társadalmi egyenlőtlenség kezelésének módja.

Szintén a tiltakozók között van Williamson M. Evers, az Independent Institute vezető munkatársa, aki közleményében azt írta, hogy Kalifornia a küszöbén áll annak, hogy a tantárgyat, mind a 12 évfolyam esetében, katasztrofális mértékben átpolitizálja. 

(forrás: John Fredricks/The Epoch Times)

Fejlődés helyett lemaradás

Evers szerint egyértelmű, hogy a STEM, azaz a természettudományok, a matematika, a mérnöki tudományok és a technológia szakemberei nem akarják, hogy a kaliforniai diákok lemaradjanak, mert szakmai tudás helyett politikai tartalmakkal telítenék az oktatást. Elfogadhatatlannak tartja Evers a javaslatban szereplő kerettantervet, amiben semmi helye a társadalmi igazságosság és a faji méltányosság szempontjainak. A szakember úgy véli, az szolgálja leginkább ezeket az érdekeket, ha Kalifornia minden tanulója lehetőséget kap, hogy megtanulja a valódi matematikát, azaz elsajátítsa az aritmetikát, az algebrát, a geometriát, a trigonometriát és a számtant. 

Szerinte az új pedagógiai divatirányzatok csak torzítják és kiszorítják a tényleges matematika tudományt a tantárgy oktatásából.

Evers ugyanis meg van róla győződve, hogy az új szempontok elvonhatják a figyelmet a matematikáról, ha a diákokat társadalmi egyenlőtlenségeket eredményező problémák megoldására sarkallják, és a hangsúly a szociopolitikai tudat fejlesztésére kerül át. Aggódik amiatt is, hogy a kerettanterv arra ösztönöz, hogy a történelmileg marginalizált csoportok képviselőinek matematikai eredményeire összpontosítsanak az oktatásban ahelyett, hogy azokon maradna a hangsúly, amelyek elengedhetetlenek voltak a matematika tudományos diszciplínája szempontjából. 

Evers felháborítónak tartja, hogy a javasolt matematika kerettantervet a társadalmi igazságosság és a faji méltányosság felé tett lépésként tálalják, mert szerinte hatása éppen ennek az ellenkezője lehet. Úgy látja, minden kaliforniai diák – különösen a legszegényebb és legsebezhetőbb rétegek – veszít azzal, ha az iskolák nem nyújtanak megfelelő, piac- és versenyképes tudást. Ezzel garantálható leginkább a lemaradás és a társadalmi osztályok közötti szakadék növekedése, ami biztosan nem a méltányosságot és esélyegyenlőséget szolgálja. 

Meghallották a kritikát

A halasztással úgy tűnik, a tiltakozóknak sikerül megakadályozni, hogy az újítás eredeti formájában megvalósuljon. A kerettanterv szerzői azt ígérik, hogy beépítik a kért módosításokat, és 2022 májusában nyújtják majd be a bizottsághoz a már konszenzusos törvényjavaslatot. 
 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

De milyen matematikát akarnak oktatni a szivárványos tálibok? Kettő meg kettő az négy, kivéve, ha néger vagy, mert akkor öt? (20% kompenzáció)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés