A digitális bankok előretöréséről szólt a július a fintechek világában 

2021. augusztus 26. 15:30
A Peak üzleti elemzői járják körbe a fintech világ júliusi történéseit a Makronómon.
Suppan Márton és Bátorfi Botond elemzése a Makronómon.

Előszeretettel illetjük az uborkaszezon kifejezéssel a júliusi-augusztusi időszakot mind a politikai, mind az üzleti életben, ez azonban most nem állja meg a helyét a fintech szektor kapcsán. Ugyan érzékelhetően csökkent a tőkebevonások száma és összértéke, nem volt hiány a fontos fejleményekben ezen a fronton sem:

a Revolut 800 millió dollár tőkét vont be, így immár az Egyesült Királyság legértékesebb fintech cégének nevezhetik magukat 33 milliárd dolláros értékeltségükkel.

A digitális bankolás egyre népszerűbb a kontinentális Európában is, ezt igazolja az a tény, hogy Dánia és Hollandia piacvezető neobankjai, a Lunar és a bunq egyaránt jelentős külső forráshoz jutottak júliusban. Mindez pedig azt jelenti, hogy várhatóan folytatódik a gyors és agresszív termékfejlesztés, valamint régiós terjeszkedés.

A neobankoknak nemcsak a tőkebevonásokról, hanem az új termékekről is szólt július:

a már említett Revolut bejelentette, hogy hamarosan az appon belüli szállásfoglalásra is lehetősége lesz felhasználóiknak, a megoldás ráadásul rövidesen hazánkba is megérkezik,

ezzel közvetlen konkurenciát jelent majd az olyan digitális turisztikai óriásoknak, mint a Booking.com. Németország elsőszámú neobankja, az N26 nemsokára kriptokereskedelemmel bővíti szolgáltatását, ez a funkció egyre inkább kötelező elemnek tűnik a kriptovaluták befektetési eszközként való drámai népszerűsödésével. A Revolut brit riválisai sem zártak csendes hónapot, igaz eltérő előjelű hírek érkeztek irányukból. Az ügyfélbarát megoldásairól ismert Starling Bank végrehajtotta első felvásárlását, ezzel megkezdték belépésüket a jelzáloghitelek piacára. A Monzo ugyanakkor aggasztó pénzügyi eredményeket publikált, így kénytelenek voltak elismerni, hogy a zavartalan jövőbeli működés is veszélyben lehet, ez pedig aligha fog pozitív hatást gyakorolni az ügyfelek irántuk érzett bizalmára. 

Július másik jól megfigyelhető trendje a buy now, pay later megoldások előretörése volt.

Ez a fizetési mód lehetővé teszi a fogyasztóknak, hogy vásárláskor (általában) kamatmentes részletfizetést válasszanak, így akár hónapokra elnyújtható a megvásárolt termékek árának kifizetése, a szolgáltató pedig a kereskedőktől kap jutalékot, így jutnak bevételhez. Egyre több ilyen megoldást kínáló fintech tűnik fel a piacon, közülük azonban kiemelkedik a júliusban három fontos stratégiai felvásárlást is végrehajtó Klarna. A svéd vállalat 45 milliárd dolláros értékeltségével és nagyjából 90 millió ügyfelével valódi óriásként emelkedik ki a buy now, pay later szolgáltatók tömegéből. 

Ez a kiemelt státusz azonban idővel veszélybe kerülhet, az Apple ugyanis bejelentette, hogy megszüntetik Apple Card hitelkártya-szolgáltatásukat, ehelyett pedig saját BNPL termékkel álltak elő. Az Apple Pay Later névre hallgató megoldás, hasonlóan a korábbi Apple Cardhoz, az Apple és a Goldman Sachs együttműködésével jött létre, először pedig az Egyesült Államokban és Kanadában vehetik majd igénybe azok, akik az Apple Pay fizetési módot választják vásárláskor.

A zöld pénzügyek szintén előtérbe kerültek a hónap folyamán,

elsősorban a környezettudatos jelzáloghitelekkel kapcsolatban érkeztek friss hírek. Kifejezetten jó látni, hogy a hangzatos kijelentések és széles körben publikált klímastratégiák mellett egyre több komoly múlttal rendelkező pénzintézet dönt a valóban fontos lépések meghozatala mellett.

Júliusban jelentette be a Danske Bank új, karbonsemleges jelzáloghitelét.

A konstrukcióhoz köthető szén-dioxid kibocsátások mértékét egy független hitelesítő szervezet állapította meg, a dán bank pedig maga vállalja, hogy környezettudatos ügyek támogatásával semlegesíti a kibocsátásokat, így az ügyfelek nyugodt szívvel vehetik igénybe a konstrukciókat, tudva, hogy mindezzel nem ártanak a környezetnek. A holland ABN Amro is környezettudatosságra igyekszik inspirálni ügyfeleit, ezért akár 0,15 százalékpontos kamatkedvezményhez is juthatnak azok a kliensek, akik kellően energiahatékony ingatlanok megvásárlására vesznek igénybe a jelzáloghitelt.

Hazánkban is volt mozgolódás ezen a fronton, az MNB frissen bejelentett Zöld Otthon Programjának köszönhetően ugyanis

a magyar lakosok is kedvező feltételek mellett juthatnak lakáshitelhez, amennyiben a megvásárolni kívánt ingatlan energetikai besorolása megfelel a központi bank által támasztott elvárásoknak.

Ez a lépés az MNB részéről adekvát reakció arra a jól megfigyelhető jelenségre, hogy a környezetvédelem kérdése a lakosság egyre nagyobb részét foglalkoztatja aktívan. 

A Peak kutató és tanácsadó csapata minden hónapban átfogó körképet készít a világ fintech mozzanatairól, azok bankszektorra, IT szektorra és kormányzati szervekre gyakorolt hatásairól. A teljes körképpel, vagy annak egyes elemeivel kapcsolatban az info@peakfs.io email címre várjuk a megkereséseket.

Borítókép: Piqsels.com


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés