Milanovic: Amerika és Kína versengésével a fejlődő országok nyerhetnek nagyot

2021. július 29. 13:43

Írta: Nagy Márton
A szerb-amerikai sztárközgazdász szerint abból, hogy a nyugati világ és Kína egyre kiélezettebb versenyt folytat, leginkább a szegény, fejlődő országok profitálhatnak majd – ehhez azonban Amerikának kézzelfoghatóbb segítséget kell nyújtania, különben Kína lekörözi.

Branko Milanovicot talán senkinek nem kell bemutatni, aki valamennyire is érdeklődik a közgazdaságtan nagyágyúi iránt. A szerb-amerikai származású közgazdász korábban a Világbank vezető közgazdásza volt, jelenleg New York város egyetemének professzora. Az egyenlőtlenségkutatásban igazi sztárnak számít, számos tudományos cikket és könyvet írt már a témában, emellett legnagyobb közgazdasági konferenciákon is gyakran találkozhatunk a nevével. Legutóbbi, a Foreign Affairs online kiadásában megjelent cikkében ismét egy izgalmas témával foglalkozott a kutató: Milanovic azt járta körbe, hogy mivel jár majd az, ha Kína és az Egyesült Államok versengése a szegényebb, fejlődő országok felzárkóztatására is kiterjed majd.

Az amerikai modell tündöklése és bukása

Milanovic szerint az Egyesült Államok szerepvállalása a szegényebb országok felzárkóztatásában a második világháborút követő hidegháborús időszakban alapvetően két fázisra bontható. Az első fázis alapvetése leginkább az volt, hogy ahhoz, hogy megállítsák a kommunizmus terjedését Európában és Ázsiában, egy tehetős középosztályt kell létrehozni, ami – félvén attól, hogy a kommunisták elvennék a vagyonukat – nem fog a kommunista pártokra szavazni. Ennek emblematikus eszköze a Marshall-terv volt, mely valóban gátat szabott a Szovjetunió befolyásszerzésének.

A nemzetközi segítségnyújtás második fázisát Milanovic W. W. Rostow The Stages of Economic Growth című nagyhatású munkájához, illetve Simon Kuznets az egyenlőtlenség és a gazdasági növekedés kapcsolatáról született gondolataihoz köti. Ezek lényege Milanovic szerint, hogy „az országoknak a gazdasági növekedésre kell összpontosítani, és a növekedés idővel az egyenlőtlenség problémáját is megoldja”. A magasabb és egyenlőbben eloszló bérek pedig felkeltik az emberekben a demokrácia iránti igényt, és egyben fenntarthatóvá is teszik a demokratikus berendezkedést.

A demokratizáció indirekt elérése a gazdasági növekedésen keresztül számos helyen működött is.

Ilyen volt Milanovic szerint Dél-Korea, Tajvan, Botswana, vagy épp Spanyolország és Portugália esete is.

A hidegháború végéhez közeledve azonban a 80-as években egyre inkább a neoliberális gondolkodás vette át a fenti modell helyét. Ez a megközelítésmód az állam szerepének visszavágást és az intézményi keretek reformját szorgalmazta, mivel ezt látta a gazdasági növekedés elérésének előfeltételeként. Ennek a sikeressége viszont Milanovic szerint is vegyes, és az afrikai országok számára egyenesen gazdasági visszaesést hozott a 90-es évektől kezdve.

Jött Kína, és átírta a szabályokat

Kína egyre jelentősebb térnyerése a világpolitikában a kutató szerint nyugtalanító felismeréssel szolgált a nyugati világ számára: már nincs meg az az egyértelmű filozófiai, amit a fejlődésről ezek az országok mondani tudnának. „Ha egy szegény ország minisztere tanácsot kérne az amerikai diplomatáktól vagy közgazdászoktól, akkor valószínűleg egy fárasztó előadást kapna az emberi jogokról, a korrupció elleni harcról, a sajtószabadságról, és így tovább” – írja Milanovic. Ezek bár dicséretre méltó célok, az elérésükhöz azonban több évtizedre van szükség. A közgazdász szerint

„a fejlődő országok legtöbb kormánya valószínűleg jobban díjazná a kevesebb kioktatást és a több pénzt”

 ezt pedig Kína meg is adja nekik.

Bár az ázsiai óriásnak nincs szintén nincs egy koherens felzárkóztatási politikája, a saját fejlődésének egyes elemeit azonban sikeresen ülteti át a fejlődő világba. Ilyen elem például az infrastrukturális fejlesztések kérdése, melyet Peking már széleskörben hirdet az Övezet és Út kezdeményezésnek köszönhetően. A kevésbé fejlett országok pedig jó néven veszik a kínai infrastrukturális fejlesztéket, hiszen ezzel valami kézzelfoghatót kapnak, ami egyben jelenthet azonnali hatású és jövőbeni gazdasági fejlődést is, véli Milanovic. Kína ráadásul az USA-val ellentétben kerüli, hogy megkérdőjelezze a segélyezett országok politikai rendszerét, és beavatkozzon a helyi belügyekbe. Magyarán szólva

sok fejlődő ország úgy érezheti, hogy a kínaiaktól a pénz jön, míg az amerikaiaknak csak a szájuk jár.

A nevető harmadik

Az, hogy a kínai pénzek jelenleg sokkal szimpatikusabbak a fejlődő országok számára, még nem jelenti, hogy ez egy lejátszott meccs lenne. A nyugati országok még fel tudják venni a versenyt Kínával ezen a téren, ehhez azonban Milanovic szerint át kell venniük azt a megközelítést, hogy kézzelfogható javakat adjanak a fejlődő országoknak, ahogy azt Kína is teszi. Azt természetesen a közgazdász sem gondolja, hogy az USA minden területen versenytársa lehet Kínának, ugyanakkor úgy látja, vannak olyan területek melyekben az amerikai technológai vagy a mérnöki tudás felülmúlja a kínait.

Ha pedig valóban beindul a verseny az Washington és Peking között azért, hogy ki építse meg a fejlődő világ infrastrukturális hálózatát, azzal maguk a fejlődő országok nyerhetik majd a legnagyobbat.

„Ha az Egyesült Államok és Kína a szegény országok támogatásért versenyez egymással, akkor ezek az országok valószínűleg több forráshoz jutnak majd, ami egy lökést adhat a növekedésüknek, és segíthet csökkenteni a globális szegénységet”

– írja Milanovic. Ehhez azonban az USA-nak „fel kell hagynia a jelenlegi megközelítésmódjával, ami az intézmények és a civil társadalom puha fejlesztésén alapul, és ehelyett egy kemény megközelítést kell alkalmaznia, aminek a sikere abban mérhető, hogy milyen gyorsan és közvetlenül befolyásolja az emberek anyagi jólétét” – zárja gondolatait a kutató.

Itt az amerikai mesterterv Kína megzabolázására

Ahogy korábban a Makronómon részletesen írtunk róla, a fejlődő országok felzárkóztatásáért folyó verseny feltehetően már kezdetét is vette. Erre utal legalábbis, hogy Joe Biden amerikai elnök a G7-ek legutóbbi csúcstalálkozóján meghirdette a Build Back Better World (B3W) elnevezésű világprojektjét, mely gyakorlatilag egy nyugati ellenpólusa akar lenni a kínai Övezet és Út kezdeményezésnek. A B3W keretei közt a nyugati országok közösen finanszíroznák a fejlődő országok infrastrukturális beruházásait. „Ha bejön Biden álma az ellenselyemútról, az beindíthatja a versenyt a fejlődő országok infrastrukturális fejlesztéseinek terén. Ez azt jelenti, hogy Kína és az Egyesült Államok gyakorlatilag abban fognak egymással versenyezni, hogy ki tudja jobban segíteni a fejlődő világot. Persze a segítség nem igyen érkezik, az ár viszont a nyugati és a kínai pénzek kapcsán is ugyanaz lesz: a kedvezményezett országok befolyást adnak a nagyhatalmaknak az infrastruktúráért cserébe” – írtuk korábbi cikkünkben.

Címlap: A Kína-Afrika Együttműködési Fórum 2018-as pekingi csúcstalálkozója. (Xinhua)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés