Soros ilyenkor nem emel szót: magáncég tartotta nyomorban a gyerekeket Biden migránstáborában

2021. szeptember 9. 9:30
Két korábbi dolgozó, Arthur Pearlsten és Lauren Reinhold a közelmúltban azzal vádolta a táborok működtetésében résztvevőket, illetve magáncégeket, hogy a menedékházakban rosszul bánnak a gyerekekkel és eltussolják a koronavírus fertőzöttek számát – írja az NBC News.

„A koronavírus széles körben elterjedt a gyermekek között és idővel az alkalmazottak is elkapták. Több száz gyermek kapta el a vírust a túlzsúfolt létesítményekben. A fiatalok nem kaptak megfelelő mennyiségű maszkot és nem is kötelezték őket a viselésére.” – nyilatkozta Arthur Pearlsten és Lauren Reinhold két korábbi Chenega Corporation alkalmazott az NBC News-nak.

Pearlsten és Reinhold szerint a Fort Bliss dolgozói rendszeresen kaptak írásos utasítást az Egyesült Államok egészségügyi és szociális minisztériumától (HHS) arra, hogy pozitívan nyilatkozzanak a Fort Blissben található migránstáborban tapasztaltakról és ne beszéljenek a negatív jelenségekről, folyamatokról. Az Egyesült Államok Népegészségügyi Szolgálatának egy vezetője azt mondta az alkalmazottaknak, hogy nem hajlandó megadni a fertőzöttek számát és kifejtette, hogy

nem akarja, hogy a valódi számok megjelenjenek a médiában – írja az NBC News.

Az NBC News korábban arról számolt be, hogy a Servpronak – amely egy katasztrófa utáni helyreállításra szakosodott vállalat – nincs tapasztalata a gyermekjóléti feladatokban, a cég mégis közel 5000 gyermeket felügyelt Fort Blissben. A két korábbi alkalmazott jelentése szerint a Servpron kívül a Chenega Corporation és a Rapid Deployment Inc. is közel egymilliárd dolláros szerződést kötött a szövetségi kormánnyal a Fort Blissben található migránstábor működtetéséért. A két bejelentő szerint ugyanakkor

egyik vállalatnak sincs tapasztalata a gyermekgondozásban

és a jelentkezőknél sem ellenőrizték az ilyen területen szerzett tapasztalatot.

Ezeknek a magáncégeknek az volt a feladatuk, hogy megvizsgálják, hogy a táborban tartózkodó ötezer gyerek közül kinek van szüksége különleges figyelemre bántalmazás, szex- vagy munkaerő kereskedelem miatt – írja az NBC News.

Július hetedikén a Servpro szóvivője elmondta, hogy egy franchise-partnerük kötötte meg az üzemeltetésről a szerződést. A cég szóvivője szerint az anyavállalat azonnal figyelmeztette a franchise vezetőjét, hogy ez a feladat nem tartozik a Servpro által jóváhagyott tevékenységek közé. Ennek következtében a szerződéskötő már nem a cég franchise jogain keresztül folytatja a tevékenységét.

Ugyanezen a napon a HHS szóvivője elmondta, hogy lépéseket tettek a Fort Bliss és más migránstáborok életkörülményeinek javítása érdekében. A HHS szerint a gyermekek megfelelő minőségű és mennyiségű ételt kapnak és jelenleg 60 mentális egészséggel foglalkozó szakember dolgozik Fort Blissben.

Pearlsteon és Reinhold szerint a történet legszomorúbb része, hogy a vállalkozások alkalmazottai

azzal a hamis reménnyel bíztatták a gyermekeket, hogy hamarosan újra találkozhatnak a családjukkal, miközben tudták, hogy ez nem valósulhat meg.

A bejelentők szerint volt olyan eset, amikor a családjukhoz tartó busz- vagy a repülőút előtt állítoták ki a gyerekeket a sorból. Az Axios értesülései szerint a hatóságok elveszítik a gyerekek egy részét, miután kiszabadultak a táborokból. Ez pedig megkérdőjelezi a rendszer és az amerikai kormány képességét azzal kapcsolatban, hogy képes-e vigyázni a kisebbségre, miután azok elhagyták a tábor falait. Fontos megjegyezni, hogy az illegális migráció a gyermekmunkások behozatalát is jelenti, de ezt a rendszer nem tudja kideríteni a tapasztalatlan alkalmazottak miatt.

A két korábbi alkalmazott szerint a lányok sátrában óriási problémát jelentenek a tetvek, amit nem kezelnek az üzemeltetők. A fiúk sátraiban pedig folyamatossá váltak a verekedések. Reinhold elmondása szerint az alkalmazottakat nem készítették fel a zavargások kezelésére, így volt, hogy csak körbeállták a sátrakat. A Pearlstein és Reinhold aggodalmukat fejezték ki a Chenegának, hogy a gyerekeknek nem tudnak tiszta fehérneműt adni, de a válasz hónapokig az volt, hogy a szállítmány még nem érkezett meg.

Jól látszik, hogy Biden megpróbálta liberalizálni a bevándorlást és megnyitotta Amerikát, de csak még nagyobb káoszt okozott és feltorlódtak a gyerekek a migránstáborokban, embertelen körülmények között. Eközben a magyar példát követve egyre több európai ország védi a határait és épít kerítést. A liberális bevándorlási politika oda vezetett, hogy a káoszt (és az állam feladatát) olyan magáncégnek szervezték ki, ami nem volt kompetens a gyermekekkel kapcsolatos bánásmódban. Ismert, hogy Soros Györgyöt is azzal vádolják, üzleti okokból is támogatta a tömeges migrációt segítő nem kormányzati szervezeteket.

Kétségtelen, hogy a Chenega Corporation jól járhatott azzal, hogy embertelen körülmények között tartotta az Egyesült Államokba igyekvő gyermekeket.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem csodálkozom, ha ENSZ táborban gyermekek haltak éhen!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés