A következő öt évben Kína 25-30 vuhanihoz hasonló biolaboratóriumot hozna létre

2021. augusztus 26. 10:27

Írta: Takács Zsolt
A következő években a maximális biztonsági szintű virológiai laboratóriumok száma globálisan elérheti a hatvanat.

Kuangtung tartomány vezetősége májusban jelentette be, hogy a következő öt évben 25-30 biológiai biztonságú laboratórium felépítését tervezi.

„Mi történhet?” – kérdőjelezte meg a bejelentést Jack Posobiec a Human Event vezető szerkesztője.

A közel hatvan biolabor a világ egész területén megtalálható lesz, többek között az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Indiában, Gabonban és Elefántcsontparton.

Az amerikai hatóságok jelenleg is vizsgálják a Vuhani Virológiai Intézetet, mivel egyes feltételezések szerint a koronavírus-világjárvány ebből a laboratóriumból szivároghatott ki. 

A tervezett laboratóriumok 75 százaléka városi területeken épült, vagy fog felépülni.

Ez pedig aggasztja a szakértőket, akik további szivárgástól tartanak.

„Az Egyesült Királyságban és az USA-ban ezek a létesítmények a média középpontjában állnak és jól működtetik a jelentési rendszerüket, de még mindig nem tartunk ott, ahol szeretnénk.  Amennyivel többet dolgozunk, annál több baleset fog történni”mondta Filippa Lentzos a King’s College in London kutatója.

Richard Ebright a Rutgers Egyetem professzora szerint minél több intézmény és minél több egyén kap hozzáférést ezekhez a veszélyes anyagokhoz, annál nagyobb a kockázat.

Ebright elmondta, hogy az alacsonyabb biológiai biztonsággal működő laborok esetében sok baleset és nagyszámú szivárgás történt. Ezért

a professzor a biológiai biztonság szabályainak megerősítését szorgalmazza.

Az elmúlt évtizedben elszaporodtak az olyan laboratóriumok, ahol kiemelten veszélyes biológiai kutatásokat hajtottak végre. Ennek nyomán a tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a laza ellenőrzési rendszerek és szabályok újabb világjárványokhoz vezethetnek – írja a ZeroHedge.


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jól sikerült a Covid próba...

A legrosszabb, hogy az USA nyilván tudja, hogy a sárgák kiengedték Vuhanban a vírust. Azonban ha ezt kimondják, az katonai választ igényelne, amit nem mernek megtenni.
Vesztett a Nyugat.

A mi nagy barátaink.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés