Így jutottam el egy falusi iskolából a nanorészecskékig – A Makronóm interjúja a nemzetközileg elismert magyar kutatónővel

2021. július 28. 17:21

Írta: Rádi Balázs
Nem könnyű a kutatónők élete, főleg ha össze kell hangolni az anyasággal – árulta el a Makronómnak a nemzetközileg is elismert magyar kutatónő, Dr. Csapó Edit. Volt olyan időszak az életében, amikor a hónap végén csak virslire futotta, és egy háromezer forintos nadrágot sem tudott megvenni. Ma már a nélkülözés a múltja része és vallja, hogy Magyarországon szorgalommal ki lehet törni az átlagos, vagy az alatti körülményekből. A kutatói pálya szépségeiről és árnyoldalairól, az MTA átalakításáról és a kutatónőket érő megkülönböztetésekről is beszélt lapunknak a pályája csúcsán lévő vegyész-kutató.

Kitört a kis faluból, hogy a kutatói pálya csúcsára jusson

„Gyerekkoromban gyakran kérdezték tőlem a szüleim, hogy mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Erre akkor még nem tudtam válaszolni, hisz minden tantárgyat egyformán szerettem.

A szüleim nem tanultak felsőoktatásban, érettségi után édesanyám könyvelőként, édesapám elektronikai műszerészként helyezkedett el. Egy kis faluban, Zsákán nőttem fel, ahol a szüleim a lehetőségekhez mérten taníttattak, mert fontosnak tartották, hogy képezzem magam. A falunkban egyetlen általános iskola volt, oda járt minden gyerek. Hátrányból indultunk, hiszen akkoriban a városi gyerekekkel szemben nem volt lehetőségünk magántanárhoz vagy különórákra járni. Sokszor segítettem a ház körüli munkákban, úgy a krumpliszedésben mint a kukorica betakarításában, de mindent csak azután, hogy megcsináltam a házi feladatot és felkészültem a következő iskolai napra.

Hetedik osztályban találkoztam először a kémiával, már akkor éreztem, hogy ez lesz az én utam.
Nyolcadik osztályban eredményesen szerepeltem egy megyei biológia verseny pályázatán, ezzel automatikusan felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumába, ez akkoriban a megye legerősebb gimnáziuma volt. Az első napokban elég furcsa volt, hogy leginkább orvosok, egyetemi oktatók és jómódú családok gyerekei jártak oda, igy vidékiként kicsit kilógtam közülük – ők tudtak gitározni, korcsolyázni, mert a szüleik megengedhették, hogy különórára járassák őket. Napi szinten szembesültem azzal, hogy ők mennyi mindent ismernek és tudnak, velem és más vidéki osztálytársaimmal ellentétben. 

Érettségi után a Debreceni Egyetem vegyész szakán tanultam tovább. Az államilag finanszírozott volt számomra az egyetlen képzési forma a továbbtanulásra, mert – bár nem éltünk rosszul – a szüleim számára nagyon megterhelő lett volna tandíjat fizetni.

 A férjemet az egyetem után ismertem meg, ő szintén vegyész. Tanulmányaink után gyakorlatilag nem volt semmink, kvázi egy-egy táskával, személyes tárgyainkkal indultunk neki az életnek. Előfordult, hogy a hónap végén csak virslit, szendvicset ettünk az albérletben, viszont megtanultunk spórolni, ha volt két forintunk, az egyiket mindig félretettük. Évekkel később már elmehettünk volna külföldre minden évben nyaralni, de ehelyett először vettünk egy kis lakást, 2 éve pedig egy kertes ház büszke tulajdonosai vagyunk. Ezt mind közösen, egymás támogatásával és az oktatási rendszer segítségével értük el, ami lehetővé teszi az átlagember számára is, hogy feljebb jusson a társadalmi ranglétrán, ha megfelelően teljesít” – mesélte a L’Oreal-UNESCO díjas kutatónő, aki 2021-ben az MTA egyik legrangosabb kutatási pályázatának, a Lendület programnak egyik nyertese. 
 

Mi inspirálta arra, hogy kutató legyen, van-e példakép ön előtt?

A kémiatanárom egy igazán szigorú, határozott oktató volt. Általános iskolához képest elég sokat követelt. Elsősorban mint embert kedveltem meg és általa megszerettem a tanított tárgyát is. Ekkor már körvonalazódott bennem, hogy a kémia lesz az én utam, innentől már csak az volt kérdéses, hogy egy gyárban szeretnék dolgozni, vagy szívesebben kutatnék egy laborban. 

Mennyire volt fontos a szülei anyagi támogatása az előmenetelében?

Bármikor számíthattam rájuk, a PhD kezdetéig ők támogattak.

A PhD-s fizetésem már épp elég volt arra, hogy kifizessem az albérletet és talán a telefonszámlámat,

de ekkor is még sokat segítettek. A doktori fokozat megszerzése után – 26 évesen – költöztem ide Szegedre, ekkor váltam függetlenné.

Mennyit keres egy kezdő kutató és egy gyógyszergyári dolgozó hasonló végzettséggel?

Gyári vegyészként a kezdő fizetésem, PhD fokozattal, akár bruttó 400.000-500.000 forint is lehetett volna. Én mégis az egyetemen maradtam, ahol 4 év alatt ledoktoráltam, majd minimálbérért kezdtem el kutatni. 

A karrierem kezdetén, a szülési szabadság után, volt, hogy nem tudtam megengedni magamnak, hogy megvegyek egy 3000 forintos rövidnadrágot.

Körülbelül 6 év után juthat el egy kutató odáig, hogy talán megemelik a fizetését ötvenezer forinttal. 

Egy frissen doktorált vegyész kezdő bére tanársegédként az egyetemen megegyezik jelenleg egy takarítónő fizetésével, ebből egy családot nem lehet fenntartani.

Erre akkor jöttem rá először, amikor visszamentem dolgozni a szülési szabadság után. 

Ezért is örülünk a sok kezdeményezésnek és pályázatnak, amit az ITM, NKFIH és az MTA hirdetnek,

mivel így a fizetésünket is kiegészítik az ösztöndíjak.

Arannyal gyógyít a szegedi kutatónő

Gyorsabban és hatékonyabban hathatnak a jövőben a gyógyszerek Dr. Csapó Edit kutatási eredményeinek felhasználásával.

A Szegedi Tudományegyetem ÁOK Orvosi Vegytani Intézetének főmunkatársa olyan aranytartalmú vegyületeket vizsgál, amelyek fluoreszkáló szenzorként a gyógyszerek hatóanyagainak útját kísérik végig a szervezetben, például egy migrénnél megmutatják, hogyan éri el a fájdalomcsillapításra használt hatóanyag a kezelendő területet. Kutatásai emellett hasznosak lehetnek egyes betegségek, például az Alzheimer és a Parkinson kór kezdeti felismerésében is. A kutatónő által használt anyagok szó szerint rávilágítanak a testben történő változásokra, arra, ha bizonyos molekulák a természetestől eltérő módon alakulnak át. Vizsgálatainak eredményei a jövőben a hatékonyabb és eredményesebb gyógyszerfejlesztéseket segíthetik. Forrás: med.u-szeged.hu
 

Miért választja valaki a sok lemondással járó kutatói pályát a félmillió forintot kínáló versenyszférával szemben?

Az egyetemen a témavezetőm ajánlotta elsősorban ezt az irányt, mivel úgy látta, hogy nekem ez menni fog, sikeres leszek. Mindig is szerettem oktatni, és fontos számomra, hogy ne legyen monoton a munkám. Egy gyógyszergyárról ez nem mindig mondható el.

A nők általában később érik el a céljaikat, sokan fel is adják gyermekvállalás után. 

Nem irigyli néha azokat az embereket, akik a „könnyebbik utat” választják, és nagyobb lábon élhetnek?

Egyáltalán nem. Egy oktató akkor sikeres, ha egy kurzuson át tudja adni a tudását a hallgatóknak. Nekem nagyon fontos, hogy minden diákom megértse a félév végére a tananyagot és képes legyen alkalmazni is.

Nem bántam meg, hogy ezt az utat választottam.

Hány órát dolgozik naponta? Hogyan kell elképzelni egy napját?

A munkaidőm reggel 8 óra és délután 4 óra között van. A kislányom a szemközti iskolába jár, érte pontban négykor ott kell lennem.

Amint hazaérünk, elvégzem a ház körüli teendőket, főzök, mosok, kitakarítok, segítek a lányomnak megoldani a házi feladatot – tehát azt teszem, amit minden rendes családanya.

Vacsora után elmosogatok, majd felhajtom a laptopot és 6 óra után még dolgozom esetenként 2-3 órát is. 

Tehát aki most lelkiismeretesen dolgozik, képes előre haladni?

Mindenképpen. Viszont fontos hozzátenni, hogy

ez nem napi 8 óra munkát jelent – nem lehet csak „oktatgatni” és „kutatgatni” ameddig le nem telik a munkaidő.

Ahhoz, hogy egy kutató előrelépjen, olykor fel kell áldoznia a szabadidejét, haza kell vinnie a munkát. Szerencsére a különböző elektronikai eszközök ezt nagyban segítik. Vannak olyan feladatok, amelyek otthon is könnyen elvégezhetőek, a munkahelyemen viszont nem jut rá idő. Nagyon sok munkája van egy kutatónak, hiszen nem csak a laborban tevékenykedik; aki felsőoktatási intézményben dolgozik annak általában oktatnia is kell. Én a kötelező 40 órából minimum 10 órában tanítok, ezekre fel kell készülnöm, ki kell javítanom a dolgozatokat, így körülbelül 15-20 órát töltök ezzel egy héten.  

Minek köszönheti a 2019-es Aranykréta díjat? Milyenek voltak a hallgatói visszajelzések?

2017-ben kaptam meg az adjunktusi kinevezést és így részt vehetek az oktatásban, de addig olyan munkakörben dolgoztam, ahol erre nem volt lehetőségem. Már nagyon vártam a kinevezést, mivel nagyon szeretek tanítani. A hallgatóknak minden félév után lehetőségük van minősíteni az adott kurzust, ebbe beletartozik a tárgy tematikája és az oktató értékelése is. Az oktató esetében azt nézik, hogy mennyire volt érthető a magyarázat, a diasorok, oktatási segédanyagok minősége. 

A gyógyszerész hallgatók már az első évben megszavaztak az év oktatójának,

ami megerősített abban, hogy jól végzem a munkám. Szívesen olvasom az építő jellegű negatív kritikát is, mivel rávilágítanak arra, hogy miben kell még fejlődnöm. Néha megemlítik, hogy túl sokszor ismétlem magam.

Később a TTIK-n is lettek óráim. Elsősorban kémia BSc és a kémiatanár szakos hallgatóknak tartottam számolási szemináriumot, laborgyakorlatokat és fizikai kémiát. Következő évben ők is megszavaztak az év legjobb oktatójának. Ez azért is nagy szó, mivel évente minden Intézetben (kémia, fizika, matematika, informatika, biológia) egyetlen oktatót szavaznak meg.

Fontos az elméleti órák mellett a gyakorlat bemutatása?

Egyértelműen igen. Sokkal nehezebb megérteni az elméletet gyakorlat nélkül. Az ilyen jellegű kurzusaimon gyakran mutatok be videókat, például egy anyag elkészítéséről. Igyekszem mindig szakirányuknak megfelelő példát említeni, hiszen ez áll hozzájuk a legközelebb, sokkal könnyebben megértik azt, amiről beszélek. Ha van rá lehetőség,

érdemes középiskolában is gyakorlatiasan oktatni, majdnem minden ott tanult anyaggal lehet kísérletezni. 

Tapasztalatai alapján manapság gyakorlatiasabb az oktatás?

Ez intézményenként eltérő, viszont van lehetőségük a hallgatóknak a szakok megismerésére, például a Kutatók Éjszakája vagy a Fizikusnapok is ebben segít. Régen nem ez volt, egy könyvből választottuk ki az egyetemet és a szakirányt, majd jelentkeztünk. Szerencsére manapság az elmélet-gyakorlat aránya jó, természettudományos területen, főleg kémián, majdnem minden előadásnak van gyakorlati része, tehát a tanultakat pár nappal később a laborgyakorlaton megnézhetik vagy ki is próbálhatják a hallgatók.

Hogyan veheti igénybe egy kutató a különböző támogatásokat? Mekkora összegről beszélünk?

Ehhez pályázni kell, viszont nem mindenki kaphat támogatást. A pontozásnál, értékelésnél számít az, hogy a személy milyen témával pályázik és eddig milyen eredményei voltak. Fontos, hogy a téma nemzetközi szinten is megállja a helyét, újszerű és előremutató legyen társadalmi és gazdasági szempontból is. Természetesen

van különbség egy természettudományos és egy bölcsész, jogász támogatása között,

hiszen nekünk különböző méregdrága műszerekre, anyagokra, vegyszerekre és speciálisan felszerelt laboratóriumokra is szükségünk van, míg előfordulhat, hogy

nekik egy íróasztal, könyvek, folyóiratok, szoftverek és utazási lehetőség is elég.

Az MTA 2019-ben kiadott egy nyilatkozatot az átalakítással kapcsolatban, miszerint az átalakítás a legkiválóbb kutatók elvándorlásával, a kutatás iránt elhivatott fiatalok elfordulásával és a jövő innovátorainak elvesztésével fenyeget. Ez megtörtént? 

Nem szeretnék politizálni, de én ennek fokozódását eddig nem tapasztaltam. Véleményem szerint ez nem tény, hanem egy távlati jóslat. A MTA pont azért hirdette meg a Lendület programot 2009-ben, hogy a külföldön élő tehetséges fiatal kutatókat hazahívja, tehát az elvándorlás nem újkeletű probléma.

Van jelenleg olyan munkatársam, aki 10 évig Svájcban dolgozott, de a program segítségével haza tudott költözni.

Ez a támogatás 5 évre szól, tehát nem csak a kezdeti lépéseket segíti, hanem biztos megélhetést és megfelelő eszközöket is jelent arra az időre. Nagyon örültünk továbbá, amikor megtudtuk néhány napja, hogy az idei évtől a Magyar Tudományos Akadémia egy másik nívós pályázatának, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjnak megkétszerezi a pályázat összegét. Ez igazán fontos előrelépés számunka, hiszen az emelés rangosabbá teszi az ösztöndíjat és nagyobb támogatást jelent. Ezen kívül pozitív változás még, hogy

az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózaton (ELKH) keresztül 30 százalékos béremelést kaptak a Hálózatban dolgozó kutatók, szerintem nagyon jó irányba haladunk. 

Tehát a Lendület pályázat csak azoknak szól, akik külföldön élnek és kutatnak?

Eddig főként a külföldről hazajövő kutatókat támogatták, viszont idén először az itthon lévő kutatóknak is szólt a felhívás. Olyan fiatalok pályázhattak idén, akiknek az eddigi itthoni tevékenysége meghatározó, kiemelkedő. A Lendület programra akkor lehet jelentkezni, ha már más hasonló pályázatokat elnyert az illető. Idén volt először lehetőségem erre, hiszen a kutatásom és az eddigi eredményeim elérték a kért szintet és megfelelek a követelményeknek. Nagyon örültem amikor kiderült, hogy meg is nyertem, mert ezzel elismerték az eddigi eredményeimet és a befektetett munkámat nemzetközi szinten.

Mostanában sokat hallottunk Karikó Katalinról, az mRNS alapú vakcina egyik feltalálójáról. Emiatt ő lett most az egyik leghíresebb kutató Magyarországon. Tehát az alkalmazott kutatás közelebb hozza a tudományt az emberekhez?

Igen, viszont azt is látni kell, hogy ő már 20 éve ezzel foglalkozik.

Ha ez a vírus nem jelenik meg, talán sosem ismerjük meg a nevét – a helyzet nagyban segített neki ismertté válni. 

Egyébként nagyon nagy eredmény az, amit elértek, nyilván ezt egy kutatócsoporttal fejlesztették ki, nem egyedül dolgozott rajta. Összességében az aktuális társadalmi és gazdasági helyzet határozza meg, hogy egy kutatási eredmény mennyire áttörő és fontos. 

Miért nem lett saját vakcinánk?

Meg kell érteniük az embereknek, hogy a mi támogatásunk és volumenünk még mindig jóval kevesebb, mint a nálunk nagyobb országoké. Ott vannak intézetek, ahol 30-40 PhD hallgató dolgozik egy adott kutatási projekten. Mellettem három dolgozik. Nem tudunk több PhD hallgatót foglalkoztatni, mivel

a magyar kutatók támogatása és az egyetemi hallgatók létszáma jóval kevesebb, mint Németországban vagy Amerikában.

Egy műszer kerülhet akár 100-200 millió forintba, ez rengeteg pénz. A Lendület program közel 180 millió forinttal támogatja az ötéves kutatásomat, ebből nem futja százmilliós gépekre, így ezt elsősorban a kutatók bérezésére és a kutatási segédanyagokra szánják.

Ön melyik vakcinát vette fel és miért?

Én nem válogattam, azt vettem fel, amelyiket elsőként felajánlottak, egyébként 

Szputnyik vakcinával oltottak.

Az ellenanyagszintem elég magas, ötvenszerese a már védettséget nyújtó mennyiségnek, szóval teljesen meg vagyok vele elégedve.

Mit szól ahhoz, hogy a kritikus hangok a keleti vakcinák ellen hangolták az embereket? 

A keleti vakcinák iránti ellenségeskedés egyrészt politikai indíttatású másrészt meg teljesen szubjektív vélemény, ami elég nagy baj.

Nem szabad azt nézni, hogy honnan jött az oltóanyag, csak azt, hogy hatásos-e.

Az a fontos, hogy megfelelő védettséget adjon és kialakuljon az immunitás. 

Többet ér egy elméleti kutatásnál a kézzelfogható eredmény, az innováció?

A MTA minden tudományterület számára nyújt támogatást, ahogy a Lendület program is elnyerhető bölcsészek számára is. A kormány elsősorban az innovatív kutatásokat helyezi előtérbe.

Az emberek számára fontos az, hogy a tudományba fektetett pénznek szemmel látható eredménye legyen.

Jogosan merül fel bennük, hogy miért nem lett saját vakcinánk, hol vannak a kutatók, mit csinálnak. Ebben az esetben is el kell fogadnunk, hogy olyan speciális kutatási területről van szó, amely nem intenzifikálható néhány hét vagy hónap alatt. Ezáltal azok az országok és azok a gyógyszercégek vannak előnyben, ahol komoly háttere és múltja van az ilyen típusú kutatásoknak. Az innovatív kutatások támogatása véleményem szerint is fontos, de azt is szem előtt kell tartani, hogy vannak olyan területek, ahol nincs érteleme szabadalmaztatni vagy éppen nem gondolkozhatunk kézzelfogható, termékszerű eredményben.

Képes lenne úgy dolgozni, hogy nagyon sokáig nem kap elismerést, akárcsak Karikó Katalin?

Mindenkinek fontos az elismerés, de nekem is volt olyan időszakom, amikor egyáltalán nem ért ilyen impulzus. Ettől még nem váltanék csak ezért, nem dolgoznék emiatt az iparban. Szerintem Karikó Katalin szereti a munkáját úgy, ahogy én is, ezért nem adta fel akkor sem, amikor minimálbérért dolgozott.

Ha valaki igazán elhivatott, akkor nem fogja feladni. 

Természetesen az is számít, hogy mennyit keresek, mivel nekem is van családom, a munkám nem mehet a megélhetésünk rovására. Ha az elmúlt 5 évem nem lett volna eredményes, és

 ha minimálbérből élnénk azóta is, már lehet váltottam volna. 

Sokan választják a természettudományos szakokat azért, hogy később kutassanak?

Sajnos egyre kevesebben, pedig a vírus ráébresztett mindenkit, hogy nagyon fontosak a természettudományos pályák.

Több emberre lenne szükségünk a vegyiparban, gyógyszeriparban, a természettudományos területeken.

Szerintem a kémia egy fontos és meghatározó tudományterület, ezen felül jól megfizetett. Buzdítom és támogatom azokat, akik ezt az irányt választják. Nem olyan nehéz, mint amilyennek elsőre tűnik. 

A gyógyszergyárak segítik az egyetemi kutatásokat? 

Én hirtelen a Richter Gedeont tudom megemlíteni, közös kutatási projektje is van a Szegedi Tudományegyetemmel. Ez egy szerződéskötéssel kezdődik, közösen dolgoznak a kutatókkal, majd az ígéretes eredményt szabadalmaztathatják, publikálják. Ez nem jelenti azt, hogy ebből termék is lesz, mivel

a klinikai vizsgálatok akár éveket is igénybe vehetnek. 

Manapság vannak olyan NKFIH által támogatott pályázatok is, amelyekre cégekkel közösen lehet pályázni, de az ipari partner éppúgy lehet informatikával, mint egészségiparral foglalkozó vállalkozás, ezt a kutatási téma határozza meg.

A cégek körvonalazzák a megoldandó problémát, megmondják, hogy mire van szükségük,

mi legyen a fő kutatási feladat, a kutatókkal közösen pedig különböző tervekkel pályázhatnak az együttműködésre. Általában a pályázó csoportokban különböző végzettségű emberek vesznek részt, mivel így sokkal hatékonyabban tudnak dolgozni, minden kutatási lépésre van egy szakember, aki jobban ért az adott fázisban magoldandó probléma kezeléséhez, mint a többiek.

Egy kutatás akár évekig, évtizedekig is eltarthat. Volt rá példa, hogy úgy érezte, fel akarja adni? Egy kutatónál vannak demotivált periódusok is? Ha igen, hogyan küzdi le ezeket?

Már sokszor megtörtént, hogy valami nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Ezeken az időszakokon saját magamnak kellett átlendülni. Az első öt évemben gyakori volt, hogy nem sikerültek a kísérletek, nem nyertem pályázatot, ekkor még kezdő kutató voltam. Most a munkatársaimon látom ugyanezt, néha elkeserednek, olyankor mindig elmesélem nekik az én történetemet. Ettől egy kicsit erőre kapnak, hiszen én sem úgy kezdtem, hogy mindent megnyertem. Nagyon fontos, hogy minden nap motiváljuk egymást. Az, hogy most megnyertük a Lendület pályázatot 2021-2026 időszakra, korábban pedig NKFIH által támogatott pályázatunk volt sikeres, nem csak az én érdemem, ezen közösen dolgozunk.

A csapatunk sikerének alapköve a bizalom és a feltétel nélküli elfogadás, segítem őket lelkileg és a program segítségével anyagilag is. 

Származik hátránya abból, hogy nőként kutat?

Egy év rengeteg idő egy kutató számára. Ha egy nő családot szeretne, az akár másfél, két év kiesést is jelenthet.

A kislányom születése után otthon maradtam másfél évet, addig a férfi kutatótársaim haladtak előre, publikáltak.

Mikor visszatértem, ők előnyben voltak. Évek kellettek ahhoz, hogy behozzam a lemaradást, ezt a rengeteg otthoni munkával sikerült elérnem. A nők és a férfiak felé ugyanazok az elvárások, ugyanazzal a mutatóval kell rendelkezniük.

Nem véletlen, hogy az MTA levelező és rendes tagjainak kilencven százaléka férfi.

Nagyon kevés női vezető van a tudományos területeken. Én nem késlekedtem, 26 évesen lehet legkorábban megszerezni a doktori fokozatot, én ezt akkor meg is szereztem. Az egyetemi állami képzés 5 éve után a további 3 év PhD 2010-ben nem számított munkaviszonynak Magyarországon, tehát utána még minimum egy évet dolgoznom kellett ahhoz, hogy szülési szabadságra mehessek. 2012 végén vállaltam gyereket, nem akartam később, mivel ekkor már 29 éves voltam. 2015-ben rázódtam vissza a munkába igazán, ehhez nekem több mint két év kellett. Nehezményezték, hogy nem voltam hosszabb ideig külföldön, viszont erre nem volt időm a PhD, majd az anyaság mellett.

A férfi kutatótársaimnak egyszerűbb volt,

hiszen kiköltöztek a családdal, a férfi dolgozott, a felesége pedig háztartásbeliként nevelte a gyerekeket. Ezt én nem tudtam megoldani egy 2-3 éves gyerekkel. Szerintem ebben engedékenyebbnek kellene lennie a szabályzatnak, mivel nekünk nőknek ezt sokkal nehezebb kivitelezni. 2016-ban a főnököm nyugdíjba került, ezért nekem meghatározó részt kellett vállalnom a közel 25 fős kutatócsoport egyben tartásában. Számítottak rám, ez szintén gátolt abban, hogy külföldre menjek hosszabb időre, másrészről emiatt

egyre távolabb kerültem a második gyerek vállalásától.

A kutatásban a nők sokkal több munkával érik el a céljaikat, mint a férfiak, sokan fel is adják gyermekvállalás után. 

A férje is hasonló területen dolgozik?

Igen, Ő is vegyészként dolgozik, de rögösebb úton jutott idáig. Szakmunkásképzőbe járt, mivel nem szeretett tanulni. Nem volt jó tanuló, de tisztességesen befejezte az iskolát, majd dolgozni kezdett és rájött, hogy ez számára kevés lesz az életben, nagyobb célokat szeretett volna kitűzni. Ezután nem sokkal besorozták, majd a katonai szolgálatot követően meghalt az édesanyja. Rajta kívül nem volt senkije és

úgy érezte a férjem, hogy az életben még nem ért el semmi kiemelkedőt, ezért gyökeres változást akart. 

Napi 16 órában dolgozott, emellett levelezőn leérettségizett. Tanulás közben megszerette a kémiát és egy évig magántanárhoz járt, majd felvételizett a SZTE vegyész szakára, elsőre fel is vették. Az ott töltött öt éve alatt az évfolyam egyik legjobbja volt, majd egy technológia transzfer cégnél helyezkedett el. Ekkor ismerkedtünk meg, és ösztönöztem, hogy „ez még nem elég”. Először nem hitt magában, hiszen mégiscsak egy szakmunkásképzőből jött, már így is hihetetlennek tűnt, hogy a vegyész diplomáig jutott. Végül további három év áldozatos kutatómunka után 2019-ben, egy második nyelvvizsga kíséretében, megszerezte a doktori címet, így most már Dr. Juhász Ádámnak hívják. Tehát

szorgalommal és kemény munkával ki lehet törni Magyarországon. 

Ha nem vegyész lenne, mivel foglalkozna a legszívesebben?

Nagyon szeretek puzzle-t rakni, rengeteg van bekeretezve otthon és az irodában is, viszont ebből nem lehet megélni. A másik hobbim a kertészkedés, kislány koromban mindig azt mondtam, ha sok pénzem lesz, nyitok egy virágboltot. Talán most is azt mondanám, hogy virágkötő lennék szívesen. 

Fotó: Ficsor Márton

Külön köszönettel tartozom szerzőtársamnak, Fekete Kírának, a cikk megírásában nyújtott segítségéért.

Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés