Jóváhagyva: már otthon is bütykölhetjük az Apple készülékeket

2021. július 21. 10:59
Az Apple társalapítója, Steve Wozniak a vállalat ellenzése ellenére jóváhagyta az Apple felhasználók jogát, miszerint lehetőségük van saját maguknak megjavítani a meghibásodott Apple készülékeket.

A kérdés köré egy egész mozgalom épült, melyben jogilag akarják biztosítani azt, hogy a felhasználók hozzáférjenek a megfelelő információkhoz, szaktudáshoz és alkatrészekhez. Ebből az következik, hogy az Apple eszköz tulajdonosok alkalom adtán saját maguknak is megjavíthatják a meghibásodott készülékeiket. 

Az Apple sikerei oda vezethetőek vissza, hogy nyitottak voltunk a változásokra. Itt az idő, hogy elismerjük a javítás jogát is

– mondta Steve Wozniak, aki Steve Jobsszal közösen alapította meg az Applet az 1970-es években.

Eddig az Apple kizárólag a saját szakembereinek engedélyezte a meghibásodott készülékek javítását, és ugyan lehet, hogy lehetett találni nem hivatalos videókat és cikkeket az interneten, melyekből az otthoni javítás során ki lehetett indulni, de egyrészt ez nem is volt szabályos eljárás, másrészt alkatrészeket sem igen lehetett kapni.

Steve Wozniak elmondta, hogy eddig nem adták ki a kezükből a javítás lehetőségét, ami hatalmat biztosított számukra, de most itt az idő a helyes cselekedetekre. Ezzel kapcsolatban beszélt az első Apple számítógép monitorjáról, amit úgy alkotott meg, hogy a saját tévéjét bütykölte. 

Az, hogy belenyúlhatott szerkezetileg az eszközbe, megadta számára azt a szabadságot, amit aztán továbbgondolhatott. Szerinte az Applen semmit nem veszít azzal, ha lehetőséget biztosít az otthoni javításra a készüléktulajdonosok számára.

A cikk szerzője Blősz Dalma.
 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés