Kreatív rombolás: ilyen lesz a jövő innovációja a francia fejlődéskutató szerint

2021. július 20. 17:12

Írta: Nagy Márton
Philippe Aghion a kapitalizmus reformjára szólított fel a trentói közgazdasági fesztiválon.

Június első hétvégéjén immár 16. alkalommal rendezték meg a trentói közgazdasági fesztivált Észak-Olaszországban. A program idén igazán nemzetközi jelleget öltött, hiszen a világ legnevesebb közgazdászainak színe-java képviseltette magát – köztük nem mellesleg 5 közgazdasági Nobel-díjas tudós is. Mint az esemény leírásában írják, a COVID-19 radikális kihívás elé állította azt a gazdasági, szociális, politikai és kulturális keretrendszert, amiben mindannyian élünk. Ebben az új környezetben az államok által bevezetett szabályok és korlátozó intézkedések mindenki életére kihatással voltak, hiszen a legapróbb részletekig szabályozták azt. Éppen ezért lett a fesztivál témája: „Az állam visszatér. Vállalatok, közösségek és intézmények.” A legizgalmasabb előadásokról és a sztárközgazdászok véleményéről a Makronómon is sorozatban számoltunk be.

Philippe Aghion a nemrég megjelen új könyve, a The Power of Creative Destruction kapcsán kapott meghívást a trentói közgazdászfesztiválra. A könyv egy hosszú kutatási folyamat eredményeként született meg, s a kreatív rombolást mint növekedési modell írja le. „A kreatív rombolás az a folyamat, melynek során az új innovációk átveszik a régiek helyét” – magyarázta előadásában a francia közgazdász.

Aghion könyve lényegében egy útmutatás a kapitalizmus újragondolásához. A közgazdász kifejtette, hogy bár Joseph Schumpeter – a kreatív rombolás fogalmának megalkotója – maga szkeptikus volt a kapitalizmus jövőjét illetően, Aghion szerint lehet ok az optimizmusra. A közgazdász szerint ugyanakkor egy reformra lenne szükség, hogy megállítsuk a növekvő egyenlőtlenséget: ehhez

ötvözni kellene az amerikai és az európai kapitalizmus pozitívumait, azaz az innovációnak kedvező környezetet a széleskörű védőhálóval.

A kutató kitért az innovációt övező félreértésekre is. Elmondása szerint gyakori félreértés, hogy „az új technológiák károsak és a munkahelyek elvesztéséhez vezetnének”, hiszen a történelem pont ennek az ellenkezőjét tanítja számunkra. Ennek fényében szerinte hiba lenne például a robotika túlzott megadóztatása, mivel „az automatizáció munkahelyeket teremthet azzal, hogy magasabb produktivitást tesz lehetővé a vállalatok számára”.

Zárásképpen a közgazdász az oktatásba való befektetés fontosságáról beszélt. Úgy látja, hogy csak ezáltal kerülhetjük az „elveszett Einsteinek” hibáját.

„Az oktatásba való befektetés hasznos a növekedés szempontjából, megnöveli a potenciális innovátorok számát és a társadalom egészének is jót tesz”

– zárta gondolatait Aghion.

Philippe Aghion francia származású közgazdász, a College de France és a London School of Economics professzora, az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagja. Úttörő eredményeket ért el a schumpeteri növekedés kutatásában, eredményeit számos díjjal jutalmazták már.

Címlap: Festival dell'Economia di Trento 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés