Szijjártó: Minden beruházásért meg kell küzdeni az 5,5 százalékos gazdasági növekedés érdekében

2021. július 13. 17:37
A sikeres gazdasági újrainduláshoz beruházásokra van szükség, ugyanis ahova a beruházások mennek, ott jönnek létre munkahelyek, ott jön létre gazdasági teljesítmény és termelés, ami ahhoz kell, hogy az év végére elérjük az 5,5 százalékos gazdasági növekedést – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Erdőteleken, az SBS Kft. beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján.

A miniszter a tárca közleménye szerint kiemelte, hogy az 5,5 százalékos gazdasági növekedés a feltétele annak, hogy a kormány vissza tudja adni valamennyi gyermeket nevelő családnak az idei esztendőben befizetett adóját. „Ahogy nem volt egyszerű elérni az 5 és fél millió beoltott embert sem, úgy nem egyszerű elérni az 5 és fél százalékos gazdasági növekedést sem. Nap mint nap meg kell küzdeni érte, beruházásról beruházásra, jogszabály-változtatásról jogszabály-változtatásra, operatív törzsi ülésről operatív törzsi ülésre” – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter elmondta, hogy 2020-ban a világgazdasági nehézségek ellenére is beruházási rekordokat döntött az ország, aminek köszönhetően a kormány meg tudta akadályozni a tömeges munkanélküliség kialakulását. „A magyar embereknek munkát kell adni és nem segélyt, mert a segély kiszolgáltatottsághoz, kiszámíthatatlansághoz, védtelenséghez vezet, munkahely pedig hosszútávon kiszámítható jövőt és megélhetést tud biztosítani” – tette hozzá.

Az SBS Kft. Erdőteleken megvalósuló beruházásával kapcsolatban a miniszter kiemelte, hogy

a magyar gazdaság gyors újraindulásához nélkülözhetetlenek a magyar tulajdonban lévő vidéki vállalkozások.

„Köszönettel tartozunk a fémszerkezetek gyártására szakosodott SBS Kft.-nek, hogy a világjárvány alatt sem a leépítésben és a munkatársak elbocsátásában gondolkozott, hanem újabb fejlesztést hajtott végre” – hangsúlyozta.

Kiemelte, hogy a vállalat legújabb, 563 millió forintos beruházásával 380 munkahely vált betonbiztossá a Heves megyei településen, így a kormány 282 millió forintos támogatást biztosított az SBS Kft. részére az új gyártóeszközök beszerzésére.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Heves megyében jelenleg 46 hasonló beruházás zajlik, összesen 36 milliárd forint értékben, amelyek 12 és fél ezer munkahely megmentéséhez járulnak hozzá. A kormány e megyei beruházásokhoz 13 milliárd forintos támogatást biztosít.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés