Románia lesz az idei év növekedési bajnoka az Európai Bizottság szerint

2021. július 8. 17:24
Enyhén felfelé módosította a román országos statisztikai intézet a román gazdaságnak az első negyedévre vonatkozó növekedését, így az előző negyedévhez mérten 2,9 százalékos GDP-bővülést jegyeztek a korábban közölt 2,8 százalék helyett.

A román statisztikai intézet csütörtöki közlése szerint az éves összevetés szerint a román bruttó hazai termék (GDP) a nyers adatok szerint 0,2 százalékkal csökkent az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest, ami megegyezik a korábban közölt értékkel. Ugyanakkor a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a román GDP 0,1 százalékkal bővült a vizsgált időszakban. Korábban a statisztikai intézet azt közölte, hogy a kiigazított érték szerint a román gazdaság stagnált az idei első három hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest.

A román kormány egyelőre hivatalosan 5 százalékos gazdasági növekedésre számít az idén, ugyanakkor

az Európai Bizottság szerdán közölt nyári időközi prognózisa 7,4 százalékos román GDP-bővülést vetített előre, a legnagyobbat az Európai Unióban.

(MTI, fotó: MTI/EPA/Robert Ghement)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés