Muníció a piacok támadásához: már igényelhetőek a Széchenyi újraindítási hitelek

2021. július 2. 8:44

Írta: Rádi Balázs
Július elsejétől öt új, a hazai vállalkozások újraindítását segítő hiteltermék igényelhető a Széchenyi Kártya Programban. A Széchenyi Kártya GO! kedvezményes, a futamidő végéig rögzített kamatozású hitelei 1 milliótól akár 1 milliárd forint hitelösszegig igényelhetőek a magyar kis- és középvállalkozások megerősítése érdekében – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint az elmúlt 10 évben a Széchenyi Kártya Program bizonyította, hogy hozzájárul a magyar vállalkozások stabil működéséhez, ezáltal munkát és megélhetést biztosítva a magyar családoknak.

„A járvány alatt a KAVOSZ-szal közösen soron kívül dolgoztuk ki krízistermékeinket, amelyekkel

már eddig is több mint 32 000 vállalkozást segítettünk, 899 milliárd forint értékben.

Most, hogy a sikeres védekezés után a gazdaság újraindításáé a főszerep, a vállalkozások igényei is megváltoztak, így a Széchenyi Kártya Program hitelei is megújultak”

– idézi a közlemény György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárt.

György László hozzátette, a kormány célja, hogy a gazdaság újraindítása során a következő 1,5 évben annyi vállalkozást érjen el, amennyit az elmúlt 30 évben 15 évenként.

A Széchenyi Kártya GO! hitelei célzott módon biztosítják a vállalati működés fenntartásához, fejlődéséhez szükséges forrásokat, lehetővé teszik a vállalkozások beruházási elképzeléseinek megvalósítását, segítik a cégek likviditását, továbbá segítenek a normál üzletmenet visszaállításában, a működés újraindításában, és a jövőbeni növekedés feltételeinek biztosításában – írták.

A Széchenyi Kártya GO! új hiteleinek sajátossága, hogy 1 milliótól akár 1 milliárd forint hitelösszegig, a teljes futamidő alatt fix kamattal, gyorsan, a lehető legrövidebb hozzáféréssel,

a vállalkozók igényeit és helyzetét alapul véve kialakított igénylési feltételek szerint, a forgóeszközhitel tőketörlesztésére akár 9 havi, míg a beruházási hitelekre akár 24 havi türelmi idő biztosítása mellett a legtöbb konstrukcióban akár ingatlan fedezet nélkül igényelhetők – áll a közleményben.

A hiteltermékek közül a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel GO! a napi működési költségek biztosításához, a Széchenyi Likviditási Hitel GO! a vállalkozás működtetésére alkalmas forgóeszközhitel beszerzésekhez, a Széchenyi Beruházási Hitel GO! a beruházások finanszírozásához, a Széchenyi Turisztikai Kártya GO! a turisztikai szektorban működő vállalkozások részére az újraindításhoz nyújt segítséget, míg az Agrár Széchenyi Beruházási Hitel GO! az agrárszektor vállalkozói által széles körű beruházási hitelcélok megvalósítására igényelhető. A Széchenyi Kártya GO! hitelkonstrukciói 2021. július 1-jétől elérhetők országszerte a Széchenyi Kártya Program eddigi hiteleihez hasonlóan a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a KAVOSZ Zrt. regisztráló irodáiban – ismertette az ITM.

(MTI, fotó: kavosz.hu, MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés