Jól fest a Poli-Farbe helyzete, a tavalyi évben is növelni tudta nyereségét

2021. július 2. 8:20
A Poli-Farbe Kft. 14,5 milliárd forint árbevételt ért el 2020-ban, 9,5 százalékkal többet az előző évinél, adózott eredménye pedig 2,28 milliárd forint volt, 159 százalékkal nőtt a 2019-eshez képest.

Az eredményeket jelentősen befolyásolták a lengyel többségi tulajdonossal, a ¦nieżka csoporttal való együttműködésből fakadó előnyök, valamint a koronavírus-járvány alatt az egész régióban tapasztalt felújítási „boom”, a lakásfelújításhoz kapcsolódó termékek iránti kiemelkedő kereslet – mondta Szabó Antal, a festékipari cég ügyvezetője a társaság csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

A családi vállalkozásként több mint 30 éve indult Poli-Farbe és a varsói tőzsdén jegyzett ¦nieżka csoport tulajdonosai 2019 februárjában írtak alá együttműködési megállapodást,

amelynek alapján a Poli-Farbe üzletrészeinek 80 százaléka a ¦nieżkához került, míg 20 százaléka a magyar tulajdonosok kezében maradt.

Az együttműködés előnyei közül Szabó Antal kiemelte a közös alapanyag-beszerzést. Mint mondta, így lehetővé vált, hogy hatékonyabban, eredményesebben szerezzék be azokat az alapanyagokat, termékeket a világpiacról, amelyeket egy magyarországi vállalatnak egyre nehezebb volt versenyképesen elérni.

Szintén az előnyök között említette az ügyvezető azoknak a beruházásoknak, modernizálásoknak a folytatását, amelyeket a Poli-Farbe korábban elkezdett. Beszámolt arról, hogy a társaság hatékonyabbá tette gyártási és logisztikai tevékenységét. Egyebek mellett a termelést támogató új eszközöket, festéküzemi gépeket helyeztek üzembe, irodai, informatikai eszközöket szereztek be, és jelenleg is dolgoznak egy online rendszer bevezetésén, amelynek segítségével üzleti partnereik valós időben követhetik nyomon rendeléseik aktuális állapotát.

Az ügyvezető hangsúlyozta: a Poli-Farbe az elmúlt években folyamatos innovációival tudta megerősíteni piaci pozícióit.

A kutatás-fejlesztési tevékenység, a termékpaletta megújítása a jövőben is hangsúlyos marad a cégnél, ahogy a ¦nieżka is állandó kutatási-fejlesztési tevékenységet folytat.

Piotr Mikrut, a FFiL ¦nieżka SA vezetőségi elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a magyar vállalat tavaly csaknem 20 százalékát adta a cégcsoport teljes árbevételének. A csoport stratégiai céljai között szerepel kapacitásának növelése Közép- és Kelet-Európában, valamint a délkelet-európai piacokon való megjelenés, és a Poli-Farbe elhelyezkedése, termelési kapacitása kulcsfontosságú a tervek megvalósításában – jelezte.

(MTI, fotó: Ujvári Sándor)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés