A spanyol gazdaság még profitálhat is a koronavírus-járványból

2021. június 27. 11:55
A vegyipar Spanyolországban – a politikai helyzet romlása ellenére – az elmúlt 10 évben megelőzte a többi iparágat. 2010 óta a vegyi anyagok értékesítése 20 százalékkal nőtt, melynek több mint fele a tengerentúlról származott. A növekedést mi sem bizonyítja jobban, mint a 2020 év végi 65 milliárd eurós bevétel, melyből a vegyi anyagok 45 milliárdot, míg a gyógyszerek 19 milliárd eurót tettek ki.
Ez a növekedés két gazdasági válság közepette zajlott le, s bár a számok kifejezetten jók, az átlagos ipari kibocsátás csaknem egyharmadával esett vissza

– mondta a FEIQUE, az ország vegyipari kereskedelmi csoportjának igazgatója, Juan Labat. 

Azt is elmondta, hogy a világjárvány akár a spanyol vegyipar növekedésének újabb katalizátora lehet az elkövetkező években.

De nem minden arany, ami fénylik

A tavalyi év során Spanyolország GDP-je 10 százalékot csökkent, amely az eurózónába tartozó országok közül a legsúlyosabbnak számított. Az Európai Bizottság úgy véli, legkorábban 2022 végére érné el a spanyol gazdaság a járvány előtti teljesítményét, amit ez évben 5,9 százalékos, 2022-ben pedig 6,8 százalékos növekedéssel szeretnének elérni. 

Míg a szigorú korlátozások és leállás a szolgáltatási szektor vállalatainak 85 százalékát lebénította, a vegyipari üzemek vezetői egyre jobban szorgalmazták a kibocsátás növelését, mivel a megrendelések száma folyamatosan emelkedett. Ezért a harmadik negyedévben a spanyol vegyipar csatlakozott a globális gyártáshoz, ami rekord magas árakat és szállítási költséget eredményezett.

A fellendülés idén sem állt meg, hiszen az első negyedévben 2 százalékos növekedést figyeltek meg a vegyi anyagok értékesítésében.

A külföldi piacok szerencsére kezdenek fellendülni, ezzel együtt pedig a mi exportunk is

– mondta Labat.

Egyetlen munkavállalót sem bocsátottak el

Érdemes megemlíteni, hogy nem csak vegyiparban, hanem az általános foglalkoztatottságban is bíztató mutatókkal találkozunk. A 2008-as gazdasági válság utáni években csaknem 20 százalékos csökkenés mutatkozott meg a foglalkoztatottságban, míg a jelenlegi visszaesés mindössze 2 százalékos csökkenést okozott. Ez annak köszönhető, hogy sok más európai országhoz hasonlóan a spanyol kormány is törekedett a munkavállalók megtartására, ezért bérüket akkor is egészében kifizették, ha munkaviszonyuk megszűnt. Ezt nevezik “furlough”, más néven munkaerő-megtartási rendszernek. 

A spanyol autóipar támogatásával lendíthető fel igazán a gazdaság

Az autóipar a spanyol gazdaság fontos részét teszi ki, hiszen 575.000 munkavállalót foglalkoztat, akiknek bére meghaladja az átlagos ipari bért, ezért helyreállítása kulcsfontosságú

– mondta az igazgató.

Mivel az ágazat még messze van a teljes felépüléstől, a januárban bevezetett járművek szennyezési szintjére vonatkozó adó nem hatott pozitívan a folyamatra. Az uniós országoknak lehetőségük volt késleltetni bevezetését, ezzel több ország is élt. Ahol nem késleltették, ott az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) szerint negatívan befolyásolta az év eleji eladásokat. Az elektromos járművek piaca pedig még gyerekcipőben jár, bár az EU villamosítási tervei felgyorsíthatják a folyamatot. 

Ezenkívül Európa második legnagyobb – az akkumulátor gyártáshoz nélkülözhetetlen – lítium készlete a portugál-spanyol határon található. Az ottani bányászat fejlesztése az Ibériai-félszigetet az elektromos járművek bajnokává teheti.

A spanyol oldalon, Extremadura régióban található bányának még át kell lépnie néhány adminisztratív akadályt, de Labat azt mondta, nem csak a régió, hanem az egész ország élvezheti majd a bánya nyújtotta előnyöket, hiszen a bányászat minden esetben ösztönző erővel hat a hozzá kapcsolódó beruházásokra.

A spanyol kormány is ambiciózusnak tűnik a villamosítással kapcsolatban, hiszen egy olyan törvényjavaslatot tárgyalnak a Parlamentben, ami a járművek szén-dioxid-kibocsátásának megszüntetését célozza meg 2040-ig. De, mint minden változásnak, a mobilitás villamosításának is lesznek vesztesei, ennek elsőszámú jelöltje pedig az európai feldolgozóipar.

Hacsak az ipar nem tud előállni egy olyan technológiával, amely képes semlegesíteni vagy megkötni a kipufogócsőben lévő CO2-t – ami lássuk be, nem túl valószínű – Spanyolország kilenc, finomítót üzemeltető vállalatának komoly problémákkal kell majd szembenéznie

– magyarázta az igazgató. 

De nem csak a vállalatoknak, hanem az egész országnak fejtörést okozhat a döntés, hiszen 20 év leforgása alatt egy olyan ágazat elnyomására készülnek, mely évi 40 milliárd eurós árbevételre tesz szert és több, mint 200.000 embernek ad munkát. 

A cikk szerzője Pál Fanni.
 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés