Masszív leépítések Romániában: 9 ezer személy elbocsátását tervezi a kormány

2021. június 25. 17:06
A román kormány 9 ezer személyt fog elbocsátani 2030-ig, többségüket a szénnel működő energiavállalaktól és a hozzájuk tartozó bányáktól – jelentette be csütörtökön Florin Citu román miniszterelnök.

A kormányfő a kabinet csütörtöki ülése után nyilatkozott, ismertetve az elfogadott jogszabályokat. Elmondta, hogy a kabinet elfogadta azt a sürgősségi kormányrendeletet, amely 9 ezer személy elbocsátásával számol, biztosítva számukra a végkielégítést.

A romániai energiaügyi minisztérium már korábban társadalmi vitára bocsátotta a rendeletet, amely szerint több mint 9 ezer dolgozót bocsátanak el,

ebből 6484-et az Oltenia hőerőműtől, 2239-et a Hunedoara hőerőműtől, további 282-őt az Országos Urán Társaságtól.

Románia az Európai Unióval szemben vállalt kötelezettségek értelmében 2030-ig, illetve 2050-ig meg kell tisztítsa energiatermelését a karbonsemlegesség céljából.

A bukaresti kabinet azért döntött nagyszabású elbocsátásokról a két energiavállalatnál, mert ezek főleg Zsil-völgyi fekete- és barnaszénnel működnek.

Ezeknek a vállalatoknak leginkább a bányáikat kell bezárniuk, így az elbocsátások többnyire bányászokat érintenek.

Az Oltenia hőerőmű főleg a dél-romániai Craiova várost látja el távhővel, emellett a Románia által használt villamosenergia 20 százalékát állítja elő, a Hunedoara hőerőmű a 2 százalékát. Az utóbbi vállalat csődeljárás alatt áll 2019 óta. A román villamosenergia-hálózat szempontjából főleg az Oltenia hőerőmű bír stratégiai fontossággal. Ott környezetkímélő kapacitások üzembe helyezését tervezik, ugyanis Románia nem tudja teljesen kiiktatni ezt az energiatermelő egységét.

(MTI, fotó: Flickr)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés