Gimnazistaként álmodta meg a hajóbérlő alkalmazást, amivel bárki a magyar tengerre szállhat

2021. június 25. 22:02

Írta: Rádi Balázs
Gombamód szaporodnak a kikötők a Balatonon, mert egyre nagyobb az igény a hajózásra – fedte fel lapunknak Ratasics Bálint, egy hajóbérlő vállalkozás alapítója. Szerinte még nem zsúfolt a Balaton, van még hely kikötőknek és egyéb beruházásoknak. A hajóbérlő weboldalt lassan 3 éve, még gimnazistaként álmodta meg, amelyet fiatal kora ellenére sikerre vitt, és már az országos terjeszkedés lebeg a szemei előtt. A Makronómnak adott interjúban elárulja a sikeres startup receptjét, bemutatja a hajós életmód szépségét és elárulja, miért érdemes a Balatont választani.
Ratasics Bálint siófokiként kisgyerek kora óta vitorlázott. Gimnazistaként komolyabban elkezdte érdekelni a vállalkozások világa, így összekötötte a hobbiját az üzleti céljaival – megalapította a Boatic hajóbérlő startupot, ami az Airbnb-hez hasonlóan működik. Jelenleg a budapesti Corvinus Egyetemen tanul gazdálkodási- és menedzsment alapszakon. Azért választotta ezt a szakot, hogy fejlessze vállalkozói képességeit, szélesebb tudást szerezzen közgazdaságtanból.

Hogyan csöppentél a hajózás világába?

Édesapám vezetett be a hajózás világába – a barátaival rendszeresen jártak vitorlázni, és engem is vittek magukkal, ekkor még csak hétéves voltam. Minden évben jártam hajós táborokba és természetesen az is szerepet játszott, hogy Siófokon nőttem fel a magyar tenger mellett. Még előttem van az első hajós táborom emléke, amikor felhúztuk, majd ezt követően behúztuk a vitorlákat, a hajó megdőlt, és 10-15 csomó sebességgel szeltük a hullámokat.

Hatalmas élmény érezni, hogy nem hajtja semmi a vitorlás hajót, ki van szolgáltatva a természet erejének

– egyből szerelembe is estem a hajózás iránt, amint lehetőségem adódott, jogosítványt is szereztem.

 

Milyen időközönként szoktál hajóra szállni?

Bármikor, amikor tehetem. Nyáron a családommal, barátaimmal szinte minden másnap vízen vagyunk, de nyilván ez függ az időjárástól is. Mostanában kevesebb időm jutott rá, mivel sokat tanultam, nemrég ért véget a vizsgaidőszak. Nyáron általában dolgozok, de ha az időm engedi, az esti órákat a hajón töltöm a barátaimmal, akkor is, ha csak a kikötőben vagyunk. Természetesen ha a körülmények megfelelőek, akkor kimegyünk a vízre. 

Mi motivált arra, hogy vállalkozó legyél?

Édesapámnak köszönhetően már egész korán beleláttam a vállalkozók világába, ebben nőttem fel. Úgy gondolom, hogy

azok a fiatalok, akik vállalkozó szülők mellett nőnek fel, az üzleti életben előnnyel indulnak.

– már fiatalon olyan tapasztalatokra tesznek szert, amely más gyerekeknek teljesen idegen. A gyerekek általában a szülők munkájából keveset látnak. A mi esetünkben ez egyáltalán nem így van. Akaratomon kívül tanultam és ismertem meg a vállalkozók életét édesapámon keresztül.

Az édesapámtól szerzett sok tapasztalat kellett ahhoz, hogy gyerekként hasonlóan gondolkozzak, ötleteljek, majd fiatalon elkezdjek vállalkozni. 

Tehát szerinted a szülők életvitele befolyásolja a gyermekük jövőjét és a munkához való hozzáállását?

Biztos vagyok benne, hogy bizonyos mértékben a szülők munkája, hozzáállása befolyásolja a gyermek életét,

ha a szülők dolgoznak, az mindenképp egy pozitív példa számukra.

De végül a gyerek egyéni döntése lesz, hogy melyik utat választja. 

Az, hogy vállalkozó vagy, magabiztossá tesz? 

Nem feltétlen, viszont az ezzel járó tapasztalatok fontosak számomra.

Olyan ismereteket szereztem, amit az ember nem tud könyvekből megtanulni.

Az alkudozás az egyik legjobb példa erre: lehet róla olvasni, de könyvből nem lehet megtanulni. Ebben nagy segítség a vállalkozói háttér, megtanultam a legutolsó árból is lefaragni még egy kicsit. Az üzletkötés fortélyait tehát otthonról tanultam és rendszeresen alkalmazom.

Volt segítséged az ötleted megvalósításához?

Az informatika világában nem voltam jártas, őszintén szólva, nem is érdekelt igazán, viszont az alkalmazás fejlesztéséért annyi pénzt kértek a programozók, amit nem tudtam kifizetni. Tanulóként, kezdő vállalkozóként nem teheti meg az ember, hogy költséges beruházásokba kezdjen. Ekkor úgy döntöttem, hogy saját magam fogom fejleszteni az oldalt. 

Másfél év alatt tanultam meg weboldalt fejleszteni a nulláról, így lett saját startupom gimnazistaként.

Az interneten nagyon sok hasznos weboldal és videó található ebben a témában, ezek segítettek az önálló tanulásban. Az angol nyelv ismerete ezen a területen nagyon fontos, sok információ csak angolul található meg. Ezen kívül volt szerencsém olyan emberekkel felvenni a kapcsolatot, akik ebben a szakmában dolgoznak.

Az alkalmazást egyedül üzemelteted, vagy édesapád segít ebben?

A Boatic alapvetően az én ötletem és én valósítottam meg, de édesapám cége üzemelteti, így végülis ez egy családi vállalkozás. A weboldallal kapcsolatos döntéseket én hozom, édesapám pedig a háttérből támogat.

Fontos volt számodra a szüleid segítsége?

Természetesen. Az ilyen vállalkozások esetében elsősorban nem az anyagi segítség fontos, inkább a lelki támogatás, biztatás. Édesapámhoz bármikor fordulhattam segítségért. Ő mindig választ tudott adni a kérdésemre, ezért is érzem magam szerencsésnek, hogy egy vállalkozó családból származom. Mondhatom azt, hogy ő a mentorom.

 Más mentoraid is vannak?

Igen, részt vettem az Input Magyarország Programban, ami egy teljesen ingyenes államilag támogatott lehetőség volt. Nekem Kovács Márton, egy kaposvári mentor segített. Bevezetett a marketing és a webfejlesztés világába, de ezeken kívül is nagyon sokat tanultam tőle. Ha kérdésem volt, mindig volt a programban olyan szakember, aki választ tudott nekem adni.

Magyarországon szerencsére több ingyenes lehetőség kínálkozik a vállalkozó-palántáknak a tanulásra, ezért az utóbbi évben látványosan emelkedett az újonnan bejegyzett cégek és egyéni vállalkozások száma, ami annak is köszönhető, hogy

a kormány kortól függetlenül támogatja a kezdő vállalkozókat.

Mióta létezik a Boatic?

A Boaticnak ez a második szezonja, de mint ötlet, körülbelül három és fél éve létezik. A Balatonon egyre több hajó bérelhető, viszont nem volt egy egységes weboldal, ahol a hajózni vágyó egyszerűen és gyorsan megtalálhatja a számára ideális hajót. Ez adta az ötletet a platform létrehozásához.

A Boatic.hu-n keresztül a bérbeadó hirdetheti a hajóját, kezelni tudja a foglalásokat – az érdeklődők pedig egyszerűen és áttekinthetően választhatják ki a nekik megfelelő vízi járművet. 

Voltak más ötleteid is a Boaticon kívül?

Igen, az első ötletem 15 éves koromban jött. Ez egy karkötőalkatrész-webshop volt. Ennek az alap rendszerét már akkor, 15 évesen össze tudtam rakni. Ez egy jel volt a szüleim számára is, látták, hogy a kereskedelemben képzelem el a jövőmet.

Már akkor támogatták a próbálkozásaim, mivel tudták, hogy ezzel is tapasztaltabb leszek, ezért kis tételben vásároltunk karkötőket.

Ez a próbálkozás nem aratott nagy sikert, viszont sokat tanultam belőle. Volt ezen kívül még egy-két ötletem, ami közel volt a megvalósításhoz, de egyik sem jutott el odáig. Volt hogy az én hibámból, de volt, hogy a termék nem volt megfelelő. A Boatic az első működő ötletem, amely a piacon is megállja a helyét. 

Szerinted az anyagi támogatás, vagy a szakmai segítség fontosabb egy kezdő vállalkozás számára?

Egy vállalkozás elindításához nem a tőke jelenti a legnagyobb segítséget, hanem a tapasztalat és a szakmai fejlődés. Nyilván egy idő után nem lehet tőke nélkül fejlődni. A fejlesztések, az új termékek, új szolgáltatások befektetés nélkül nem valósíthatók meg.

Tapasztalataim alapján azt gondolom, hogy először meg kell lennie a megfelelő tudásnak és ötletnek, amivel egy kisebb vállalkozást el lehet indítani, majd később érdemes gondolni a bővítésre.

Általánosságban kik tartoznak a Boatic célcsoportjába? Milyen árakkal számolhatunk egy hajóbérlés során?

A hajózás nem tartozik az olcsóbb tevékenységek közé, akár bérlésről, akár vásárlásról és fenntartásról beszélünk. Viszont manapság már megfizethetőbb, mint 10 évvel ezelőtt.

Ha valaki hajót szeretne bérelni a Balatonon, már megteheti 15-20 ezer forintért 1-2 órára,

de ezek a járművek akár egy hétre is bérelhetőek. Léteznek elektromos, kis- és nagy vitorlás hajók, természetesen a típus nagyban befolyásolja a bérlési árat. A napi bérlés körülbelül 30 ezer és 200 ezer forint között mozog. A Balatonon lévő hajók árai körülbelül egymillió és kétszázmillió forint között mozognak, átlagosan egy vitorlás hajó 10-15 millió forint. A bérlésük általában a vételárral arányos, de ez változhat, mivel a bérbeadó dönt a bérlés költségeiről.

Mi a trend, egyre többen fognak hajózni?

Igen, rengeteg megkeresésünk van. A tavalyi évet sikerként könyveltük el, amikor a várakozásainkon felül teljesített mind a bérbeadói mind a bérlői oldal.

Egyre több magyar akar hajózni,

és foglalnak az oldalon keresztül. Az, hogy a magyarok a korlátozások miatt nem tudtak külföldön nyaralni, a balatoni turizmusnak jót tett. Akik eddig az Adriára mentek, most sokan a Balatonon találják meg a számításaikat.

A magyarok megtakarításai megnőttek a koronavírus miatt, nem mertek kiköltekezni. Várhatóan sokan a Balatonon fogják elkölteni a pénzüket, tekintve hogy jön a nyár és a védettségben is Európa élvonalába tartozunk. A turizmus egy új aranykora jöhet el az idén?

Szerintem annyian lesznek a Balatonon, hogy minden szegmens elég jól fog működni és a hajózás is népszerű lesz, akár több órára vagy napra is fognak bérelni hajót a magyarok.

Az átlagfizetésből élő magyar ember is megengedheti magának, hogy hajót béreljen?

Szerintem igen, habár ez időtartam és hajótípus függő, de örülnénk, ha minél több ember megtehetné.

Jogosítvány kell ahhoz, hogy hajót lehessen bérelni?

Vannak olyan típusú hajók, amelyekhez nem kell jogosítvány, illetve hajóskapitányt is lehet bérelni, persze felárral.

Ha hajós jogosítványt szeretnék szerezni, az mennyi időt venne igénybe?

Ahhoz, hogy saját magad vagy a barátaiddal tudj hajózni, kedvtelési célú jogosítvány szükséges. Elméleti és gyakorlati vizsgák vannak, az egészet hozzávetőleg másfél hónap alatt le lehet tenni.

Mi a trend a hajóvásárlással kapcsolatban? Egyre többen vesznek hajókat?

Növekszik a forgalom, egyre több olyan befektetőről tudok, akik egyforma típusú, átlagos felszereltségű hajókat vásároltak, hogy majd bérbe adják azokat. Egyébként

Gombamód szaporodnak a kikötők a Balatonon, mert egyre többen szeretnének hajózni.

Mit gondolsz az új kikötőépítésekről?

Véleményem szerintem még nem zsúfolt a Balaton, szükség lenne új kikötőhelyekre.

Külföldi bérlőkre számítotok?

Tavaly is jöttek külföldi turisták és az idén is számítunk rájuk, ezért angol nyelven is elérhető a weboldalunk.

Egyébként meg lehet szokni a Balaton látványát?

Meg lehet szokni, de betelni nem lehet vele. Engem minden egyes alkalommal magával ragad.

Páratlan lehetőség, és mindenkinek ajánlom, hogy ha teheti, jöjjön ki hajóval és nézzen meg egy naplementét, mert egy életre szóló élményt kap.

Mit érzel, amikor a hajóról nézed a naplementét?

Nyugalmat. Kikapcsolom a telefonom, kijövök és lehorgonyzom. Amikor nyáron a víz már melegebb mint a levegő, akkor a legjobb kihajózni és a naplementében fürdőzni, nincs is ehhez fogható élmény. A mai rohanó világban, már csak az egészség megőrzése miatt is, fontos hogy ki tudjunk kapcsolódni.

A víz elszakad a szárazföldtől, jelképesen mi is kiszakadhatunk a stresszes mindennapokból egy hajózás alkalmával,

hogy elmélyüljünk a gondolatainkban, és feltöltődjünk. A balatoni hajózást receptként írnám fel a stressz ellen. Ezt a csodát, amit nap mint nap a Balaton nyújt, szeretném ha az idelátogatók is átélhetnék.

Miért válasszuk a Balatont az Adria helyett?

A Balaton legalább olyan jó mint az Adria,

ezt azután mondom, hogy volt lehetőségem ott hajózni. Ugyanúgy ki lehet kapcsolódni itthon is, a szolgáltatások színvonalasak, ráadásul az ország bármely pontjáról pár óra alatt megközelíthető a magyar tenger. Nem is beszélve arról, hogy a hazai szolgáltatókat támogatják az idelátogató vendégek.

Fotó: Földházi Árpád


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés