Elon Musk Las Vegas-i alagútján elkezdik szállítani az első utasok

2021. június 24. 19:39
Körülbelül két év telt el azóta, hogy elfogadták a projektet, illetve egy éve fejezték be az alagutak kiépítését. A Boring Company fuvarozási útvonalán, a Las Vegas Kongresszusi Központ alatt nemrég kezdték el az utasok szállítását.

A rendszer célja, hogy a kongresszusi képviselők a létesítmény alatt húzódó útvonalakon keresztül gyorsabban jussanak el a Központ egyes részeire, továbbá remélik, hogy ez a hálózat a későbbiekben az egész város területére kiterjedhet. 

Maga a rendszer, azaz a The Boring Company’s Las Vegas Convention Center Loop (LVCCL) két egyirányú alagútból áll körülbelül 12 méterrel a föld alatt, melyek három állomást kötnek össze. Az egész út, ami a létesítmény egyik végétől a másikig 2,7 kilométert jelent, kevesebb, mint két perc alatt megtehető a rendelkezésre bocsátott Tesla modellekkel, melyek 64 km/h-val szállítják utasaikat, mondta a Fast Company szóvivője. Egyelőre még emberek vezetik a gépjárműveket, de a jövőben elképzelhető, hogy önvezető autókat fognak alkalmazni. 

Akiknek ismerősek a The Boriing Company tervei, azok észrevehetik ezek mögött az alapító, Elon Musk régóta áhított álmának egy beteljesülési formáját. Ugyanis a cég vezetőjének képzeletében ott lapul a gondolat, miszerint a gépjárműveket egy lift segítségével leeresztik földalatti alagúthálózatok útvonalaira, ahol önállóan és nagy sebességgel haladhatnak. Sőt, a cég saját honlapján még mindig állítják, hogy az LVCCL-en alkalmazott autók képesek akár 240 km/h-val is közlekedni. 

Miközben az első kereskedelmi műveletek kissé nyomasztónak tűnhetnek a fent említett magasztos ambíciókhoz képest, addig a cég állítja, hogy az útvonal 4.400 utas szállítására képes óránként és tervezik a rendszer kiterjesztését új megállókkal a kaszinó közelében vagy esetleg más látványosságoknál Sin City-ben. A Vegas Loop néven ismert koncepció a későbbiekben 43 megállót fogna össze és 51.000 utas szállítását tudná biztosítani óránként.

Izgatottan várjuk, hogy mi lesz ennek a forradalmi újításnak a sorsa, mikor kerül sor további fejlesztésre és bővítésre. Lehet, hogy még ebben az évtizedben bejárhatjuk egész Las Vegas-t a Vegas Loop szolgáltatásait használva, és még az idővel is spórolhatunk.
 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés