Elemzők: Fellendülés várható az építőiparban, de az eddigi teljesítmény csalódást keltő

2021. június 16. 7:33
Némi csalódást váltott ki az építőipar áprilisi teljesítménye az MTI-nek nyilatkozó elemzők körében, de a rendelésállomány alapján és várhatóan bővülő források révén lassan felszálló ágba kerülhet az ágazat.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentése szerint áprilisban az építőipari termelés 7,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, és munkanaphatással kiigazítva 7,3 százalékkal kisebb volt a márciusinál.

 Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában azt emelte ki, hogy

továbbra is hektikusan teljesít az építőipar.

A változékony teljesítményben a járvány okozta bizonytalanság is szerepet kapott. Idén januárban és márciusban éves növekedést, a többi hónapban pedig csökkenést mutatott az ágazat teljesítménye.

Áprilisban az új szerződések volumene is csökkent,  az ágazat következő időszakban várható teljesítménye szempontjából fontos teljes rendelésállomány azonban bővülést mutat. Hozzátette: az egyéb építményeknél a járvány magyarországi megjelenése óta csak nagyon lassú növekedés látható, de ez az alágazat lendületet kaphat az év második felében az uniós és állami forrásokon alapuló infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően.  

 Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője is arra hívta fel a figyelmet, hogy áprilisban is folytatódott  a volatilitás az építőipari termelésben, az iparág teljesítménye egyelőre oldalazásra kezd hasonlítani, jelentős havi kilengésekkel.

Az építőiparnak a nemzetközi ellátási láncok sérülése és az erős kereslet miatt a következő hónapoktól szembe kell néznie  az alapanyagellátási és áremelkedési problémákkal anélkül, hogy a kivitelezési árak elszállnának. Az iparági konjunktúrát alapvetően megerősíteni látszik az erős kereslet, amiben szerepe van az államilag támogatott lakásfelújításnak, illetve a szerződésállományok alapján ismét élénkülni látszó, anticiklikus állami megrendeléseknek. Eközben a lakáshitel-kihelyezések továbbra is töretlenül emelkednek, elsősorban a külföldi befektetői kereslet csökkent, mind a lakó, mind az üzleti ingatlanok terén.

 Az iparág kilátásai  összességében kedvezőbbek, mint a tavalyi év közepén a karantén bevezetését követően. Egy friss felmérés szerint a vállalkozások 78 százaléka már munkaerőhiánnyal szembesül a megrendelések teljesítéséhez – hívta fel a figyelmet Horváth András.

Regős Gábor a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője is

a várakozásoknál kedvezőtlenebbnek látja a friss építőipari adatot, és nehezen talál rá magyarázatot.

A havi indexek az elmúlt időszakban össze-vissza alakultak – írta, és megjegyezte, hogy legfeljebb a hideg és csapadékos április mérsékelhette az építőipari termelést.

Hosszabb távon az építőipar teljesítménye növekedhet, tekintettel a rendelkezésre álló források magas szintjére- szögezte le Regős Gábor.  Ugyanakkor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a forrásbőség ne csak az árak emelkedését okozza, hanem a termelési volumen is bővülni tudjon. A következő hónapokban az éves alapú index jelentős növekedést mutathat, tekintettel a bázishatásokra – tette hozzá.

(MTI, fotó: Munkagép a Tokaj-kör kerékpáros útvonal nyomvonalán 2021. június 11-én. Elkezdődik a kerékpáros útvonal első, 6,7 kilométer hosszú ütemének kivitelezése.MTI/Balázs Attila)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés