Így támogathatja a hazai ökoturizmust: nézegessen bivalyokat a kápolnapusztai bivalyrezervátumban

2021. június 4. 9:30
Ökoturisztikai fejlesztést, illetve akadálymentesítést is szolgál az a két pályázat, amelyek révén a Kis-Balaton térségében található kápolnapusztai rezervátum felújítására, bővítésére nyílt lehetőség.

Puskás Zoltán, a Zala megyei látogatóhelyet fenntartó Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BFNP) igazgatója a helyszínen tartott rendezvényen csütörtökön elmondta: a bivalyrezervátum 1992-ben nyitott meg, de az évente 40 ezer látogatót fogadó létesítményben átfogó fejlesztés mostanáig nem volt.

Az osztrák-magyar PaNaNet hálózat pályázatán hat hazai és burgenlandi partnerrel közösen 2,740 millió eurót nyertek ökoturisztikai fejlesztésekre. Ebből a forrásból 486 ezer eurót (mintegy 160 millió forintot) fordíthat a BFNP saját beruházásaira, köztük a kápolnapusztaira, amelyre 84,8 millió forint jutott.

Megújult a fogadóépület belső tere és az itt lévő, illetve a bivalyistállóban található állandó kiállítás, felújították a tanösvényeket és azok tábláit, illetve szilárd burkolattal is ellátva akadálymentesítették és élményelemekkel egészítették ki a területet bejáró sétautat – sorolta az igazgató.

Beszámolt arról is, hogy a Környezeti és energiahatékonysági operatív program támogatásával egy másik pályázat révén 369 millió forintot költhetnek el a kápolnapusztai rezervátum, valamint a salföldi major fejlesztésére. A zalai bemutatóhelyen egyebek mellett a mára invazív fajokkal benőtt egykori legelőterületeket teszik rendbe, mégpedig a 120-150 egyedből álló bivalyállomány segítségével, de istállófelújítással és -bővítéssel, valamint gépbeszerzéssel is kiegészül a beruházás.

Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos a rendezvényen úgy fogalmazott: „az ökoturizmus a környezetvédelem szabadegyeteme”, a mostani, akadálymentesítést szolgáló fejlesztések pedig lehetővé teszik, hogy a többségi társadalom tagjai mellett a fogyatékkal élők is a természet közelségébe kerülhessenek. Arra emlékeztetett, hogy Magyarországon a fogyatékkal élők körében több mint 50 százalékos a foglalkoztatottság, ők tehát nemcsak adót fizetnek, de fogyasztóként igénylik a szolgáltatásokhoz való hozzáférést is.

Szári Zsolt Balázs, a Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztos egyebek mellett arról beszélt, hogy a nemzeti parkok feladata a természet megőrzése és bemutatása, illetve továbbörökítése a következő nemzedékeknek. A Balaton térségében az életközösségek megóvása közös ügy, de szükség van a turisztikai attrakciók jóvoltából arra, hogy ez a törekvés szélesebb körhöz is eljusson.

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) is azt hangsúlyozta, hogy a Balaton térségében a természet a legfőbb érték, de ezeket az adottságokat kihasználva fejlődhet a turizmus is. Talán már nem a legfontosabb a vendégek számának növelése, sokkal inkább a természet értékeinek őrzése és bemutatása – vélekedett.

(MTI, fotó: MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés