Újabb kínai-amerikai egyeztetés a gazdasági kapcsolatokról

2021. június 2. 10:24
Videókapcsolaton keresztül egyeztetett egymással szerdán Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes és Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter, szűk egy héttel az után, hogy a két ország kereskedelmi főképviselői telefonon tanácskoztak.

A kínai kereskedelmi minisztérium közleménye szerint a felek az egyenlőség és kölcsönös bizalom szellemében a makrogazdasági helyzetről, valamint a kétoldalú és a multilaterális együttműködésről folytattak beható eszmecserét. Beszéltek továbbá közös érdeklődésre számot tartó kérdésekről és kifejezték hajlandóságukat a párbeszéd fenntartására.

Az amerikai pénzügyminisztérium azt közölte: a felek egyeztettek Washington arra irányuló terveiről, hogy támogatást nyújtson a gazdasági helyreállás folytatásához. Szó esett továbbá annak fontosságáról, hogy Kína és az Egyesült Államok együttműködjön az amerikai érdekeknek megfelelő területeken, miközben nyíltan kezelik az aggályos kérdéseket.

Liu, aki Kína kereskedelmi főtárgyalójának szerepét is betölti az amerikai-kínai gazdasági kapcsolatok terén csütörtökön virtuális megbeszélést tartott Katherine Tai-jal, Washington új kereskedelmi főképviselőjével. A világ két legnagyobb gazdaságának kereskedelmi főtárgyalói a múlt héten először tartottak hivatalos megbeszélést azóta, hogy Joe Biden amerikai elnök január 20-án hivatalba lépett.

Donald Trump, volt amerikai elnök és Liu Ho tavaly január közepén írt alá két évre szóló kereskedelmi részmegállapodást, amely több fontos vitás kérdést egyelőre megoldatlanul hagyott. Az egyezség központi elemét Kína azon kötelezettségvállalása képezi, hogy két év alatt 200 milliárd dollárral emeli amerikai importjának értékét a kétoldalú kereskedelmi forgalomban kialakult amerikai hiány csökkentésére. Az amerikai külkereskedelmi deficit Kínával szemben 2018-ban 420 milliárd dolláron tetőzött. Kína azonban tavaly mintegy 40 százalékkal maradt el a megállapodásban vállalt importkötelezettségeinek teljesítésével, a helyzet pedig egyelőre idén sem javult.

Biden már tavaly decemberben jelezte, hogy nem készül az amerikai-kínai részmegállapodás azonnali felmondására, sem pedig a kínai exportcikkekre kivetett pótvámok visszavonására.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés