DokiApp: magyar alkalmazás tehermentesítheti az egészségügyet

2021. május 25. 11:10

Írta: Takács Zsolt
Még a koronavírus előtt álmodták meg az alapítók a DokiApp alkalmazást, amely forradalmasíthatja az egészségügyet.

A DokiAppot 2018-ban álmodta meg Somogyi Tibor, a vállalkozás alapítója, miután egy nagykövetségi vacsorán először hallott a svéd Kry nevű alkalmazásról, ami lehetővé teszi az online konzultációt az orvosokkal. Somogyi egész életében a startupok körül mozgott, 2011-ben alapította meg az e-learninggel foglalkozó cégét, ahol leginkább matematika oktatással foglalkoztak, ám az igazi kihívást a DokiApp hozta el.

Kérdésünkre Somogyi elmondta, hogy az egészségügynek korábban legfeljebb csak látogatója volt, amikor sportsérülést szenvedett, de egyébként belülről sosem látott be a kulisszák mögé. Ezzel ellentétben a cég angyalbefektetője és egyik vezetője, Kedves Krisztina már korábban is fogászati turizmussal foglalkozott.

Fotó: Mátrai Dávid

A DokiApp mára odáig jutott, hogy 2020-ban elnyerte az év applikációja és a Vodafone Digitális Díját is. Az alapítók a Makronómnak elárulták, hogy

nem elég kihasználni egy adott helyzetet, hanem tenni is kell a sikerért:

a koronavírus például sokaknak adott volna lehetőséget, valamiért mégsem történt tömeges, óriási előrelépés a telemedicinában, bár az alkalmazásban már közel 6000 regisztrált paciens van és 500 munkavállaónak van előfizetési céges konstrukcióban.

Telemedicina Magyarországon

A telemedicina egy olyan egészségügyi szolgáltatás, amely során a páciens nem találkozik személyesen az őt ellátókkal és a kapcsolat valamilyen infokommunikációs eszköz segítségével jön létre. Nem a szereplők utaznak, hanem az információ áramlik.

A DokiApp esetében a telemedicina online konzultációs formában valósul meg. Mint az alapító elmondja, 2020 áprilisában került bele először egy kormányrendeletbe az effajta orvoslás és tavaly őszre sikerült finomhagnolni azt. Ez is jól mutatja, hogy a technológia még nagyon gyerekcipőben jár Magyarországon, de az igény megvan rá – állítja Kedves Krisztina, erről árulkodik, hogy a nemzetközi színtéren ez már általánosan elfogadott területe az orvoslásnak. Olyan platformok vannak, mint például a Kry, Babylon, DoctorOnDemand.

Fotó: Mátrai Dávid

A tulajdonosok elmondása szerint Magyarországon még nem annyira erős a konkurencia, mivel a végfogyasztókat érintő online orvosi konzultációs szolgáltatásból kevés van, bár a magánintézmények többsége már kínál erre lehetőséget.

A tulajdonosok nem feltétlenül gondolják azt, hogy az alkalmazásukhoz hasonló szolgáltatások jelenthetik az egészségügy jövőjét, azonban könnyedén tehermentesíthetik azt. Somogyi Tibor emlékeztet, hogy

az emberek évente 65 millió alkalommal látogatják meg a háziorvosokat,

miközben a panaszok 80 százalékánál nem szükséges további vizsgálat, szakrendelésre utalás.

Az alapító szerint ennek a problémának a leküzdésében óriási segítség lesz a jövőben a telemedicina, ami nagymértékben enyhítheti az egészségügy leterheltségét. Az egészségügyi problémák 78 százalékában ugyanis a gyógyuláshoz elegendő lenne egy megbízható, otthon is követhető orvosi tanács, hogy az internetes információk között se vesszenek el a betegek – teszi hozzá Dr. Bessenyei Dávid, a DokiApp orvosszakmai vezetője. Kedves Krisztina felhívja a figyelmet arra is, hogy a bőrgyógyászati kezelések közel 80 százalékát online is meg lehet oldani.

Fotó: Mátrai Dávid

Vizsga a koronavírus alatt

Somogyi Tibor csalódottan meséli a Makronómnak, hogy véleménye szerint nem vizsgázott annyira jól a telemedicina hazánkban a koronavírus alatt. A tapasztalataik azt mutatják, hogy a vírus megjelenésekor mindenki hirtelen állt át az online világba, ami nagyon nehezen indult be. Ez legtöbbször úgy működött más intézményeknél, hogy a páciens írt egy e-mailt az orvosnak, aki vagy online, vagy telefonon válaszolt, de ez csak növelte a leterheltséget – tette hozzá Somogyi, aki eleinte arra gondolt, hogy ez óriási lökést adhat a telemedicinával. Azonban hamar rá kellett jönnie, hogy a vírus enyhülésével az emberek újra személyesen keresték fel az orvosukat. Dr. Bessenyei Dávid szerint

hazánkban még csak a telemedicina tanuló szakaszában vagyunk.

Az alkalmazás orvosszakmai vezetője szerint a jelenlegi okoseszközök jelenthetik a telemedicina jövőjét, mert azonnali adatokat közölnek. A nemzetközi trendek egyértelműen a viselhető okos eszközök adatainak összefésülését célozzák meg, melynek segítségével a telemedicina még hatékonyabb eszközzé válhat az alapellátásban. Természetesen az eszközök szempontjából fontos, hogy validált, minősített termékeket használjunk – mondta el Dr. Bessenyei Dávid.

Fotó: Mátrai Dávid

Alkalmazásba költözött orvoslás

Somogyi Tibor elsősorban a Bolt taxirendelő alkalmazásához hasonlította a DokiApp működési elvét. Regisztráció után a leendő páciens egy panaszlistából kiválasztja a hozzá legközelebb illőt, kifizeti az egyszeri díjat– általános orvos esetén ötezer forint, pszichológusnál pedig hatezer forint – és már csak egy orvos érkezésére kell várni, aki napközben perceken belül hívni fogja a pácienst videóhíváson keresztül. Somogyi Tibor elmondta, hogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy a telemedicina nagyjából egységes áron fut Európában.

Amint egy orvos bekapcsolódik és elkezd rendelni, a rendszer automatikusan a legrégebb ideje várakozó pácienshez csatlakoztatja, ahol kezelési típustól függően 7-15 percig konzultálhat a felhasználó az orvossal vagy 20-25 percig pszichológus esetén, de mint Somogyi Tibor kiemeli, nincs felső időlimit a hívásoknál.

Az orvosok kiválasztására nagyon ügyelnek a cégnél – hangsúlyozta mindkét tulajdonos. Indulás előtt egy többoldalas kézikönyvet készítettek egy olyan, azóta már állandó kollégává vált főszakorvos segítségével, aki neurológus és sürgősségi, valamint covid-osztályon is dolgozik. A kézikönyvet a jelentkező orvosoknak át kell nézniük, vizsgázniuk kell belőle és ezután egy szóbeli beszélgetésen kell átesniük – részletezi Kedves Krisztina, tehát gyakorlatilag

vizsgáztatják az orvosokat.

Eddig több mint 400 orvos jelentkezett az alkalmazásba, de jelenleg 25 orvos és 25 pszichológus dolgozik a DokiAppnak, szóval a szűrő erősnek mondható – teszi hozzá Somogyi Tibor. Egyelőre még csak külsős orvosokkal működik az alkalmazás, azonban a jövőben saját orvosok teljeskörű felvételét is tervezik vezetők.

Fotó: Mátrai Dávid

Dr. Bessenyei Dávid a Makronómnak elárulja, hogy „Mindig is elhivatott voltam a modern és innovatív egészségügyi megoldások iránt.”  Dr. Domonkos Fanni, a DokiApp konzultáló orvosa szerint az embereknek ráadásul óriási szükségük van erre a technológiára, mivel a koronavírus hatására jelentősen megnőtt bennük az igény a várakozásmentes konzultációkra és komplex életmód tanácsadásokra. Ezt a gondolatot egészítette ki a Makronómnak Dr. Márton Adrienn, szintén az alkalmazás konzultáló orvosa azzal, hogy a pandémia az orvosokat is rákényszerítette arra, hogy akarva-akaratlanul nyissanak a telemedicina felé.

Az orvosi konzultációs alkalmazást használhatják fogyasztók is, de egyre elterjedtebb az, hogy cégek vásárolnak különböző csomagokat, amit aztán a munkavállalóknak adnak egyfajta béren kívüli juttatásként. Ebben az esetben a díjszabás egyedi, de a növekvő érdeklődés miatt a cég óriási hangsúlyt kíván fektetni a B2B forgalmazásra – mondja Somogyi Tibor.

A B2B kereskedelem a vállalatok közötti kereskedelmet jelenti, míg a B2C közvetlenül a fogyasztónak való értékesítést. 

Mivel egyre több multi keresi fel őket, így megnőtt az igény az idegen nyelven is beszélő orvosokra, amely igényekre gyorsan tudna reagálni a szolgáltatás – teszi hozzá Kedves Krisztina.

Koronavírus és e-egészségügy

Mi már 2018-ban elkezdtünk dolgozni a DokiAppon, akkor a koronavírus még a kanyarban sem volt – emlékszik vissza Somogyi Tibor, aki szerint egyszerűen elhúzódott a fejlesztési folyamat és ezért élesítették az alkalmazást csak 2020 augusztusában, a koronajárvány közepette. Természetesen a tulajdonosok nem tagadják, hogy a koronavírus lendületet adott és emiatt erőteljesebben kezdtek bele az applikáció továbbfejlesztésébe.

Fotó: Mátrai Dávid

Somogyi Tibor egyébként azt vette észre, hogy

az egészségügyben sokszor túlkezelik az embert és felesleges vizsgálatokra küldik el,

amivel másoktól vesznek el indokolatlanul erőforrásokat. Külső szemmel Somogyi úgy érzi, hogy az online konzultáció korai fázisban történő használata rengeteg fölösleges kört spórolna meg ha ezzel kiegészülne a hagyományos ellátás, így kicsit az egészségügy is kissé fellélegezhetne.

Természetesen az online konzultációnak is vannak bizonyos korlátai. Somogyi és Kedves ezek közé sorolják a technológiai belépési korlátokat. Ennek ellenére Kedves szerint a páciensek felfogásának is jelentős mértékben meg kell még változnia. Dr. Jakab Zsanett, a DokiApp konzultáló orvosa szerint a technológia már készen áll a teljes körű telemedicina bevezetéséhez, de az emberek még nem szoktak hozzá, ami persze idővel változhat.

Fotó: Mátrai Dávid

Maga a telemedicina még gyerekcipőben jár és nyugati versenytársainktól is le vagyunk maradva, így

a fejlődési lehetőségek e területen számunkra szinte határtalanok

– bizakodik Kedves Krisztina, aki szerint elsősorban a hazai piac megerősítése, a felhasználószám növelése a legfontosabb feladat a cég számára. Somogyi Tibor viszont már országon kívülre is tekint, mivel a hosszú távú tervek között szerepel a szolgáltatás régiós bővítése.

Az exittel kapcsolatos kérdéseinkre a tulajdonosok azt mondták, hogy egyelőre nem ebben a fázisban van a cég és saját céljaik vannak, nem gondolkoznak a vállalkozás eladásában és nem az exit dátuma lebeg a szemük előtt.

(Borítókép: Mátrai Dávid)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hát, erről az jutott eszembe, hogy a mosógépek elterjedése óta az emberek nem mosnak kevesebbet. Több lett a ruhánk. Ha egyszerűbb lesz elérni az orvost, minden szar miatt hívni fogjuk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés