Ajtót mutat Románia Kínának: nem hagyják, hogy a Huawei építse ki az 5G-hálózatot

2021. május 20. 8:29
Nagy többséggel, a kormány által beterjesztett formában fogadta el a bukaresti képviselőház szerdán az 5G technológia telepítéséről szóló törvénytervezetet, amely lehetővé teszi, hogy kizárják Kínát, illetve a kínai Huawei telekommunikációs óriáscéget a romániai 5G távközlési hálózatok kiépítéséből.

A szenátusi megerősítésre váró jogszabály leszögezi: kizárólag nemzetbiztonsági – a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyása alapján kiadott miniszterelnöki – jóváhagyással rendelkező gyártók szállíthatnak műszaki eszközöket és szoftvereket az 5G hálózatok kiépítéséhez és működtetetéséhez a romániai mobilszolgáltatók számára.

A tervezet azokat az – ötödik generációs (5G) mobilhálózatok kiépítésével kapcsolatos – alapelveket foglalja jogszabályba, amelyekről Donald Trump amerikai és Klaus Iohannis román elnök 2019 augusztusában a washingtoni Fehér Házban írt alá megállapodást.

A romániai 5G hálózatoknál használt technológiát csak átlátható tulajdonosi szerkezettel rendelkező, tisztességtelen üzleti előélettől mentes cégek szállíthatják,

amelyek nem állnak idegen állam ellenőrzése alatt

(kivéve ha az illető országnak független igazságszolgáltatása van), és amelyek alávetik magukat az átlátható vállalati működési gyakorlatot megkövetelő jogszabályoknak.

A képviselőház szakbizottsága előzőleg elutasította azokat az ellenzéki javaslatokat, amelyek az Európai Bizottság (EB) láttamozását feltételező – és ezzel az 5G-tender kiírását hátráltató – műszaki feltételeket foglalt volna a jogszabályba. Korábban Gabriel Nasui gazdasági miniszter is jelezte, hogy már a tervezet parlamenti vitája előtt tájékoztatni kellett volna annak tartalmáról az EB-t. Mivel álláspontját Florin Citu kormányfő nem osztotta, a miniszter közölte, hogy az általa vezetett minisztérium támogatja a jogszabály elfogadását.

 A törvénytervezetet sürgősségi eljárással tárgyalták, hogy mielőbb kiírhassák az 5G frekvenciaaukciót, amelytől 600 millió euró bevételt remél a román kormány.

(MTI, fotó: MTI/EPA/Filip Singer)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés