Másfél százalékkal csökkent a brit gazdaság teljesítménye az első negyedévben

2021. május 12. 15:59
A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett első becslése alapján 1,5 százalékkal csökkent a brit hazai össztermék (GDP) értéke az idei első negyedévben, annak ellenére is, hogy márciusban tavaly nyár óta nem mért havi összevetésű növekedést mértek a brit gazdaságban.
A negyedéves összevetésű visszaesés valamivel elmaradt a várttól, mert az elemzői konszenzus átlaga 1,7 százalékos GDP-csökkenést valószínűsített reálértéken az első három hónapra,

de így is Nagy-Britannia jár a hét vezető ipari hatalom csoportján (G7) belül a legmesszebb a koronavírus-járvány előtti gazdasági teljesítmény újbóli elérésétől.

A brit statisztikai hivatal ismertetése szerint márciusban 2,1 százalékkal emelkedett a GDP-érték az előző hónaphoz mérve. Ez tavaly augusztus óta a leggyorsabb havi növekedés volt. A márciusi növekedés elsősorban azt tükrözte, hogy a brit kormány abban a hónapban már elkezdte a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítését. Januárban ugyanakkor az ONS felülvizsgált számításai szerint a korábbi becslésben szereplő 2,2 százalék helyett 2,5 százalékkal csökkent havi összehasonlításban a hazai össztermék.

A havi összevetésű februári növekedési ütemre adott becslését a statisztikai hivatal 0,4 százalékról 0,7 százalékra javította. Szerdai beszámolójában az ONS közölte: mindezek alapján a brit GDP-érték jelenleg 8,7 százalékkal elmarad a 2019 negyedik negyedévében – a koronavírus-járvány elhatalmasodása előtti utolsó teljes negyedévben – mért szinttől. Ez azt is jelenti, hogy a G7-csoport azon gazdaságai közül, amelyek már közzétették az idei első negyedévre szóló GDP-becsléseiket, Nagy-Britannia hazai összterméke marad el reálértéken számolva a legnagyobb mértékben a 2019 végén elért szinttől.

Az ONS kimutatása szerint Olaszországban 6,9 százalékkal, Németországban 4,9 százalékkal, Franciaországban 4,4 százalékkal, az Egyesült Államokban alig 0,9 százalékkal alacsonyabb a GDP-érték a 2019 negyedik negyedévéről jelentett szinteknél. Nominálértéken számolva az amerikai hazai össztermék 1,4 százalékkal magasabb a 2019 végére elért értéknél.

A brit gazdaság legutóbbi aktivitási mutatói ugyanakkor egyértelműen arra vallanak, hogy az idei második negyedévben már lendületes élénkülés kezdődött a brit gazdaságban is.

Az IHS Markit pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) közös felmérése szerint a brit feldolgozóipar és a szolgáltatási szektor szezonálisan kiigazított kompozit beszerzésimenedzser-indexe (BMI) áprilisban 60,7-re, hét és fél éve nem mért csúcsra emelkedett az előző hónapban kimutatott 56,4-ről. Az 50 feletti BMI-indexek a vizsgált szektorok aktivitásának élénkülését jelzik, vagyis az áprilisi kompozit IHS Markit/CIPS-mérőszám a brit gazdaság két fő ágazatának rendkívül erőteljes ütemű teljesítménynövekedését jelzi.

Jelentősen javította a brit gazdaság idei egész éves növekedési ütemére adott előrejelzését legfrissebb előrejelzésében a Bank of England,

elsősorban a koronavírus-járvány visszavonulásával és a járvány megfékezésére elrendelt korlátozások folyamatos enyhítésével indokolva a módosítást.

A brit jegybank új pénzügypolitikai jelentése szerint a brit hazai össztermék 7,25 százalékkal nőhet 2021 egészében a korábbi előrejelzésben szereplő 5 százalék helyett. Ilyen ütemű éves növekedés azóta nem volt a brit gazdaságban, hogy 1949-ben elkezdődött az éves növekedési ütemek mérése a jelenlegivel összehasonlítható módszertannal. A brit GDP-érték tavaly több mint 300 éve nem mért ütemben, 9,8 százalékkal zuhant. A Bank of England várakozása szerint azonban a brit gazdaság teljesítménye 2021 végére újból eléri a koronavírus-járvány előtti csúcsszintet.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés