Az európai e-kereskedelemnek kedvezett a pandémia

2021. május 11. 11:52
A Magyar Posta szerint az európai e-kereskedelemnek kedvezett a pandémia, míg az unión kívülről, különösen a Távol-Keletről érkezett küldemények visszaszorultak.

A társaság az MTI-nek küldött keddi közleményében hangsúlyozta, bár továbbra is rendkívül népszerűek a távol-keleti webshopok, 2020-ban jelentősen, mintegy 30 százalékkal csökkent az Európai Unión kívülről érkező e-kereskedelmi küldemények száma és ezzel párhuzamosan nőtt a hazai és az uniós webshopokból érkező postai küldemények mennyisége.

Ismertetik, hogy a Magyar Posta 2019-ben csaknem 18 millió, külföldről beérkező árutartalmú küldeményt kezelt, amelynek zöme, közel 90 százaléka, azaz több mint 16 millió az Európai Unión kívülről érkezett Magyarországra.

Tavaly azonban – a járvány miatt – összességében csökkent a külföldi küldemények mennyisége, mintegy 20 százalékkal, és ezen belül az unión kívülről érkező küldemények aránya a korábbi 90 százalék helyett már csak 70 százalékos volt.

A Magyar Posta 2020-as statisztikája szerint tavaly már februárban beszakadt a Távol-Keletről érkező küldemények mennyisége, elsősorban a két kontinens közötti légi közlekedés drasztikus visszaesése miatt, amit a járvány terjedése váltott ki. A korlátozások és a járvány enyhülésével átmenetileg ismét nőtt a forgalom, főleg nyáron az előző hónapokhoz képest, de aztán az év utolsó négy hónapjában újból lecsökkent, amiben szerepet játszhatott a járvány második hulláma.

Forrai Péter, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese a közleményben elmondta, azt tapasztalják, hogy az online vásárló magyarok az Európai Unión belül leginkább Németországból, Belgiumból, Hollandiából, rendelnek, míg az unión kívül továbbra is Kína a legnépszerűbb.

Az Európai Unión kívülről, főleg Távol-Keletről rendelők zöme alacsony értékű árut rendel, 22 euró alattit, amely eddig áfamentesen érkezett. 2021. július elsejétől viszont az uniós áfairányelv változása miatt a 22 eurónál kisebb értékű termékek esetén is vámeljárás és áfafizetés szükséges – hívják fel a figyelmet.

Forrai Péter emiatt a vámeljárások száma nagyságrendileg megnövekszik a postánál, ami komoly kihívást jelent számukra. Ezért a postai vámügyintézési folyamatot automatizálják informatikai fejlesztéssel, emellett jelentősen bővítik a nemzetközi küldeményekkel foglalkozó munkatársak létszámát, növelik a logisztikai kapacitásokat.

A közleményben ismertetik, hogy az áfaváltozás július 1-től érvényes, így a június 30-ig beérkezett 22 eurónál kisebb értékű küldeményeket, amennyiben a jelzett időpontig a vám elé állítás is megkezdődik, áfamentesen kapják meg a vásárlók. Azonban június 30-át követően az unión kívülről beérkező küldemények esetén értéktől függetlenül áfát és vámeljárási díjat kell majd fizetni.

A posta a vámeljárási díjakat értéktől függően sávosan alakítja ki, a pontos díjtáblázatot várhatóan június elején közzéteszi – tájékoztatott a Magyar Posta.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés