Magyarország számára kedvezően módosul a paksi bővítés finanszírozása

2021. április 30. 11:31
Magyarország számára kedvezően módosul a paksi bővítés finanszírozása – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint sikeres tárgyalások eredményeként Magyarország számára kedvezően módosulhat a Paks II. beruházás finanszírozási szerződése, elegendő lesz 2031-ben megkezdeni a hitel tőketörlesztését, így ennek költségét már az erőmű termelheti ki.

A módosítás a kamatszintet nem érinti, a hitel továbbra is bármikor előtörleszthető, a rendelkezésre tartási díj a korábbinál rugalmasabbá válik. A finanszírozás átütemezését elsősorban a korábbi uniós vizsgálatok elhúzódása tette szükségessé – írja a szaktárca.

Hangsúlyozzák, a Paks II. projekt jelentősen hozzájárul Magyarország biztonságos, megfizethető árú és klímabarát villamosenergia-ellátásának fenntartásához. A bővítés lehetővé teszi a rezsicsökkentés megőrzését, míg a beruházással munkahelyek jönnek létre és erősödik a térség gazdasága is.

A finanszírozását tekintve a fejlesztés 80 százaléka Oroszország által biztosított államközi hitel. A 12,5 milliárd eurós beruházásból 10 milliárd eurót kedvező kamatozású finanszírozás formájában vesz fel az állam. A módosítás szerint változatlan feltételekkel 2031-ig, a projekt megvalósításának végéig rendelkezésre áll az államközi hitel. A rendelkezésre tartási díj tekintetében a korábbinál rugalmasabb, Magyarország számára kedvezőbb az új konstrukció, mivel az éves hitelkeret felülvizsgálható tárgyév júliusáig. Emellett elég 2031-ben megkezdeni a hitel tőketörlesztését, 2026. március 15-i időpont helyett, így a már üzemelő atomerőmű képes lesz kitermelni ennek költségét – fejtette ki a minisztérium közleményében.

Az orosz hitelre a magyar kormány biztonsági védőhálóként tekint, hiszen a 10 milliárd eurós hitelkeretből mindig annyit hívunk le, amennyi az adott időszakban felmerülő számlák kifizetéséhez szükséges. A hitelszerződés rendkívül előnyös a kiemelkedően hosszú futamideje miatt is, valamint hazánknak jogában áll bármikor előtörleszteni a már felvett hitelt, névértéken, további díjak nélkül. Így biztosítható, hogy mindenkor a legkedvezőbb finanszírozással valósítsuk meg a projektet – olvasható a közleményben.

Magyarország eddig minden számlát előtörlesztett vagy az előtörlesztés már folyamatban van, így a módosítás az Országgyűlés jóváhagyása után úgy történhet, hogy a Paks II-vel összefüggésben nincs tartozása Magyarországnak Oroszország felé – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.

(MTI)

Borítókép: A Paksi Atomerőmű négyes (előtérben) és hármas (háttérben) reaktora 2019. június 25-én. MTI/Sóki Tamás


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés