Fenntartható és modern tömegközlekedést fejlesztenek Angliában

2021. április 23. 0:26
A múlt hónapban a brit kormány bejelentette ambiciózus tervét a buszjáratok reformjáról, melyre 3 milliárd fontot különítenének el. Ennek keretében többek között várhatóan 4 ezer elektromos vagy hidrogén üzemű buszt állítanak majd forgalomba. A széleskörű stratégia célja, hogy az utasok megbízhatóbb, fenntarthatóbb és olcsóbb szolgáltatásokat tudjanak igénybe venni.

Nem csak új buszok lesznek

Az új, környezetbarát járművek mellett szeretnék az összes szolgáltatásukat érintésmentessé tenni, valamint több száz kilométer új buszsávot is kialakítanak. Terveznek speciális plusz szolgáltatásokat az esti és hétvégi forgalomra, és várható, hogy maximalizálják a nappali időszakra vonatkozó viteldíjakat. 

Mindenkinek jár az információ

Elengedhetetlennek gondolják azt is, hogy Nagy-Brittaniában mindenhol digitális utastájékoztató táblák segítsék a tájékozódást a megállókban, ahogy az Londonban már működik. Így valós időben láthatja bárki, hogy egy-egy busz hol jár és mikor várható az érkezése. Szintén országosan, minden várost és régiót át kívánnak állítani a környezetbarát üzemre. Szeretnék megszüntetni a diesel buszok értékesítését, és a teljes járműparkot alternatív üzemű járatokra cserélik. 

Várják az újító ötleteket

Létrehoznak egy „vidéki mobilitási alapot” is, mellyel azoknak a térségeknek a kísérleti modelljeit támogatnák 20-20 millió fonttal, ahol az eddigi hagyományos tömegközlekedési formák sem működtek hatékonyan. Vannak ugyanis olyan területek, ahol rendszeres járatok helyett például hatékonyabb lehet, ha internetes felületeken, alkalmazásokon keresztül, egyéni rendelésre érkező kisbuszok oldják meg a személyszállítás feladatát. 

Valóban megéri a nagy átalakítás?

A reformtól azt remélik, hogy segít újraindítani az országot a hosszú karanténidőszak után, és általa mindenki egyformán hozzáférhet majd az olcsó, megbízható és gyors tömegközlekedési lehetőségekhez. Az új stratégia várhatóan teljesen át fogja alakítani a szolgáltatásokat, azonban vannak, akik kételkednek ebben. A kritikusok között volt a Unite szakszervezet is. Többen aggasztónak találják, hogy az alkalmazás és internet alapú szolgáltatások hogyan jutnak majd el a digitálisan nem aktív rétegekhez, és így esetleg buszsofőrök veszíthetik majd el az állásaikat. 

A cikket fordította Papp Helga.
 


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés