Brit kutatók sokkolnak: nem sokat ér az online oktatás?

2021. április 12. 9:26
Súlyos tanulási hiányosságokhoz vezettek tavaly a koronavírus-járvány miatti iskolabezárások, az alsó tagozatos diákok jóformán semmilyen haladást nem értek el az az otthoni tanulással, az alacsony műveltségű családokban különösen markáns a tanulási veszteség, állapították meg az Oxfordi Egyetem kutatói az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmányukban. Túl sokat várunk a technológiáktól a problémáink megoldásában?

Az oxfordi kutatók Hollandiában gyűjtött adatokat elemezve vonták le következtetéseiket, a nyugat-európai országban az első lezárás idején nyolc hétig voltak zárva az iskolák. A szakemberek azonban úgy vélik, hogy megállapításaik érvényesek az Egyesült Királyságra és bárhol máshol is.

A magasszintű távoktatás ellenére az alsótagozatos diákok egy tanévben elért átlagos fejlődésük egyötödét veszítették el. Ez egyenlő azzal az idővel, amennyit tantermen kívül töltöttek el. A hatás súlyosabb a hátrányos helyzetű gyerekeknél - mutatták ki a kutatók.

Megállapításaink „ijesztőek, és valószínűleg tükrözik a nemzetközi állapotokat, hiszen a holland diákok azok között vannak, akik a lehető legjobb távoktatási lehetőségeket élvezik, és ennek ellenére elvesztették átlagosan várt fejlődésük 20 százalékát az iskolák bezárása miatt” – idézte az egyetem közleménye Per Engzellt, Arun Freyt és Mark Verhagent, a tanulmány szerzőit.

A diákok kevés vagy semmilyen haladást nem értek el otthonról tanulva, és a veszteség különösen azon diákok körében koncentrálódik, akiknek szülei alacsony műveltségűek. Esetükben a veszteség mintegy 50 százalékkal nagyobb a többiekhez viszonyítva.

A kutatók szerint a technológiai felkészültség valószínűleg nem volt elegendő ahhoz, hogy a járvány iskolákra gyakorolt negatív következményeit csökkentse.

A holland iskolák fejlett digitalizálásának, a viszonylag rövid első lezárás és a szélessávú hozzáférés magas szintje ellenére a diákok fejlődése láthatóan jelentősen esett. Ez azért is aggasztó, mert számos más ország kevésbé volt felkészült a távoktatás kihívásaira – írták.

Bár a diákok többségének teljesítménye romlott a távoktatás idején, néhány iskolában csak kicsi, vagy semmilyen visszaesést nem tapasztaltak. „A tanárok hozzáállása, az iskola okos vezetése fontos szerepet játsszanak a járvány negatív következményeinek enyhítésében, és szükség van arra, hogy megértsük, mi okozza ezeket a különbségeket” – mondta Verhagen.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés