Hiába javítottak a becslésen, így is hatalmasat zuhant tavaly a brit gazdaság

2021. április 1. 8:18
A korábbi becslésénél valamivel sekélyebb volt a brit gazdaság tavalyi recessziója: a brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett, felülvizsgált adatai szerint a brit hazai össztermék (GDP) 2020 egészében 9,8 százalékkal zuhant. Az ONS előző becslésében 9,9 százalékos tavalyi GDP-visszaesés szerepelt.

A módosított adat is évszázadok óta példátlan éves recessziót jelent: ilyen mértékű teljesítményzuhanásra 1709 rendkívül zord tele óta nem volt példa a brit gazdaságban.  

A statisztikai hivatal a szerdai adatismertetésben közölte: felülvizsgált számításai szerint a brit hazai össztermék értéke a tavalyi második negyedévben a korábban mért 19 százalék helyett 19,5 százalékkal zuhant, a harmadik negyedévben viszont 16,9 százalékkal nőtt, 0,8 százalékponttal gyorsabban az előző becslésben kimutatott ütemnél.

A tavalyi második negyedévi GDP-zuhanás is példátlan a modern kori brit gazdaságtörténetben. A súlyos visszaesés elsődleges oka az volt, hogy a brit kormány 2020 márciusának utolsó hetében országos zárlatot rendelt el a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése végett.

Az akkori korlátozásokat tavaly nyártól fokozatosan feloldották, és a rendkívül erőteljes bázishatásokkal együtt ez eredményezte a harmadik negyedévi, ugyancsak rekordütemű növekedést a brit gazdaságban.

A brit statisztikai hivatal szerdai adatismertetése szerint a tavalyi negyedik negyedévben – jóllehet sokkal normalizáltabb, de a korábbi becslésnél szintén nagyobb ütemben – folytatódott a brit gazdaság növekedése: október és december között 1,3 százalékkal nőtt a brit hazai össztermék az előző negyedévhez mérve, 0,3 százalékkal gyorsabban az ONS első becslésében valószínűsített ütemnél.

A statisztikai hivatal közölte: mindezt összevetve úgy számol, hogy a brit GDP-érték az eddigi becslésben szereplő 7,8 százalék helyett jelenleg 7,3 százalékkal marad el a 2019 negyedik negyedévében mért szinttől.

A 2019 végéhez viszonyított brit GDP-kiesés így is a legnagyobbak között van a fejlett ipari államok között.

Az ONS szerdai kimutatása szerint a hazai össztermék reálértéken számolva Japánban jelenleg 1,3 százalékkal, az Egyesült Államokban 2,4 százalékkal, Kanadában 3,2 százalékkal, Németországban 3,6 százalékkal, Franciaországban 4,9 százalékkal, Olaszországban 6,6 százalékkal marad el a koronavírus-járvány előtti utolsó teljes év végén mért szintektől.

Az ONS összehasonlító elemzésébe bevont nagy gazdaságok közült csak Spanyolországban marad el nagyobb mértékben a hazai össztermék a 2019. végi szinttől, mint Nagy-Britanniában: a spanyol GDP-érték a brit statisztikai hivatal számításai alapján jelenleg 9,1 százalékkal alacsonyabb, mint 2019 negyedik negyedévében.

(MTI)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés