Az innováció jövője, a jövő innovációja

Kínát kergeti a világ: az innovációs hidegháború frontvonalában dől el Európa sorsa

2021. március 29. 13:01

Írta: Nagy Márton
Napjaink világának egyik legfontosabb kérdése, hogy hogyan tud a társadalom reagálni a minden eddiginél gyorsabb innovációra, s az ennek kapcsán felmerülő újabbnál újabb kihívásokra. Aki ugyanis megnyeri az innovációs versenyt, az minden téren komoly előnyökre tehet szert a többi országgal szemben. Makronóm-szemle a Discourse magazin cikksorozatáról.

Március folyamán cikksorozat indult az amerikai George Mason University Discourse Magazine című online lapjában. Az ötrészes írásfolyamban a neves kutatók és közéleti gondolkodók arra keresik a választ, hogy vajon merre haladhat tovább az innovatív technológiák világa, s hogy mégis hogyan kellene mindehhez viszonyulnia a politikai döntéshozóknak és az általuk kialakított szabályozási környezetnek.

Alig indult el, de az EU máris vesztésre áll az innovációs versenyben

Az első cikk egy vita leirata Adam Thierer kutató, a Permissionless Innovation: The Continuing Case for Comprehensive Technological Freedom című sikerkötet szerzője, valamint Matt Ridley író, a How Innovation Works: And Why It Flourishes in Freedom című könyv összeállítója között. A szakértők beszélgetésükben arra keresték a választ, hogy

vajon miért oly sikeresek egyes országok illetve kontinensek az innováció terén, s mások miért maradtak le annyira az utóbbi időbe

– s hogy mindez hogyan függ össze az országok technológiai szabályozási környezetével.

Alapvetően három, egymástól jelentősen eltérő innováció-politikai berendezkedést hasonlítanak össze: az USA-ét, az EU-ét, valamint Kínáét. Kiemelik, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a Trump-adminisztráció kifejezetten nagy hangsúlyt fektetett az innovációs politikára, s bizonyos technológiai fejlesztések támogatására – és szerintük ezt a tendencia Biden elnöksége alatt is egyértelműen folytatódni fog. A vitapartnerek szerint ugyanakkor – bár fennáll egyfajta olyan vélekedés, mely szerint az állami közbenjárás segíti a technológiai fejlődést – a túlzott szabályozás kontraproduktív lehet, hiszen az állami támogatások hírhedtek arról, hogy szinte sosem ahhoz a fejlesztésekhez kerülnek, melyek aztán később sikeresnek bizonyulnak.

Az EU a szakértők szerint hasonló cipőben jár, de méginkább túlszabályozza a technológiai világát. Ridley szerint az EU elővigyazatossági intézkedései defektesek, és olyan sok szükségtelen szabályozással és bürokráciával nehezítik a magáncégek újításait, hogy azok inkább a világ más pontjain fektetnek be a fejlesztésekbe.

Ennek kapcsán érdemes megemlíteni Kína innovációs politikáját is.

Az autoriter államban ugyanis a Ridley szerint bár valóban nem érvényesül a poltikai szabadság, ennek ellenére az innováció terén Teng Hsziao-ping óta kifejezetten szabadon burjánzhatnak a vállalkozások.

Azonban az író azt is kiemeli, hogy Hszi Csin-ping elnöksége valószínűsíthetően változást hoz majd mindebben, s a Kínai Kommunista Párt megpróbálja majd mindinkább az ellenőrzése alá vonni a technológiai fejlődést is – így pedig kérdéses, hogy Kína meg tudja-e majd tartani sikerességét az innováció terén.

Digitális jegybankpénz: egy újszerű megoldás, amiben a világ Kína után lohol

Ahogy a Makronómon korábban részletesen írtunk róla, Kína jelenleg épp egy teljesen újszerű fizetőeszköz, a digitális jüan bevezetésének folyamatában van.

A kínai jegybank már 2014-bejelentette, hogy digitális jegybankpénz kifejlesztésébe fog. Habár ez akkoriban nem kavart túl nagy port a világsajtóban, a kínai bankárok azóta is gőzerővel dolgoztak azon, hogy mihamarabb bevezthesség a digitális jüant a mindennapi életbe. A fáradozásaik pedig kifizetődni látszanak, legalábbis ezt igazolja, hogy az idei holdújév alkalmával a kínai állam mintegy 40 millió jüant osztott szét 200 000 ajándékcsomag keretében a lakosság számára – immár digitális formában.A holdújévre feldíszített házából néz ki egy férfi Peking Hutung negyedében 2021. február 11-én, a legnagyobb kínai ünnep előestéjén. (MTI/EPA/Roman Pilipej)A digitális jegybankpénz a felhasználói oldalról nagyban hasonlít majd a mostani elektronikus bankszámlákra, hiszen felhasznóként ezt is majd egy erre a célra szolgáló online alkalmazással érhetjük majd el, s használhatjuk fel. Ami azonban különlegessé teszi, az a dolog mögöttes logikája. Eddig ugyanis csak a kereskedelmi bankok bocsátottak ki digitális fizetőeszközöket – ezek viszont közel sem voltak kockázatmentesek. A számlánkon tartott pénz biztonságáért a bankunk felelt, s baj esetén a különböző betétbiztosítási alapok nyújthattak csak megoldást.

A jegybank által kiadott digitális pénz ebben a tekintetben hozhat majd komoly változást, hiszen a központi bankok – mint a pénzkibocsátás monopóliumának birtoklói – által kiadott digitális fizetőeszközök biztonságát (csakúgy, mint a kezünkbe vehető bankjegyek esetében) a teljes gazdaság teljesítménye szavatolja, s így lényegében kockázatmentesnek tekinthetők majd.

Teljes cikkünket itt olvashatja.

Végét ér a szabályozatlan innováció kora?

A sorozat második írása azt mutatja be, hogy hogyan adhatja fel az Egyesült Államok a közeljövőben az elmúlt évtizedekben megszilárdult szabályozatlanság eszméjét – s hogy ezáltal hogyan veszítheti majd el vezető szerepét többek közt a szilícium-völgyi fejlesztések terén.

A szerző, Matt Ridley rámutat arra, hogy az elmúlt évek amerikai techcégeinek világszintű sikeressége lényegében egyetlen szabályozási kérdésre vezethetők vissza. Ez nem más, mint az USA-ban csak Section 230-ként ismert bekezdése az 1996-os Telecommunications Actnek. Ez ugyanis lényegében felmenti a techcégeket az alól, hogy felelősséget kelljen vállalniuk azon tartalmakért, melyeket a felhasználóik tesznek közzé a platformjaikon – s ez szilárd alapokat biztosított az internetes innovációk USA-beli elterjedéséhez, hiszen jelentős adminisztratív terhektől mentesítette a fejlesztőket.Képünk illusztráció!Ez a törvény azonban 25 év után ismét komoly viták tárgyát képezi, ugyanis éppen ezt kéne megváltoztatni ahhoz, hogy a közösségi média szolgáltatók ne önkényes alapon döntsenek a moderálási elveikről, hanem egy jogi szabályozást kelljen követniük. A szerző szerint ugyanakkor ez a szabályozás nem várt következményeket hozhat magával.

Szerinte ugyanis a „szabályozatlan innováció az amerikai technológia politikai alapja volt”, s a szabályozások újbóli bevezetése könnyen az amerikai Big Tech hanyatlását hozhatja majd magával.

Lehet-e sikeres az EU-s innovációs politikai?

A harmadik cikk szerint hiába tesz komoly erőfeszítéseket annak érdekében az Európai Unió, hogy végre felkerüljön a technológia innováció térképére, a túlzottan leszabályozott uniós rendszer a jövőben is csupán a futottak még kategória helyezéseiért versenyez majd. Az EU-s politikai hátulütőit jól illusztrálja az a tény, hogy a világ vezető techcégei közül egy sem európai országhoz kötődik.

A szerző szerint

az uniós innovációtámogatási politika az esetek túlnyomó többségében hibásan működik, s leginkább csupán a technológiai „vesztesek” kiválasztására alkalmas.

Ennek alátámasztására megemlítésre kerül többek közt a Galileo-projekt totális kudarca és lemaradása a GPS-rendszerrel szemben, a rövidélető német-francia koprodukciós Quaero keresőmotor gyenge próbálkozása a Google megtörésére, valamint a GAIA-X elnevezésű európai felhőszolgáltatás létrehozására vonatkozó – a jelenleg állás nem túl nagy lelkesedést kiváltó – terveket is.

Ezen kudarcok ellenére a szerző szerint az EU képtelen elszakadni a hagyományos, „felülről lefelé” szemléletű megközelítésmódjától.

A következő tervek például épp a mesterséges intelligenciát övező fejlesztések megzabolázására irányulnak, azonban a fentiek fényében a cikk szerint kérdéses, hogy mennyiben vannak ezek már előzetesen kudarcra ítélve. Ridley szerint ugyanis „az innováció nem egy pontos recept, amit könnyedén meg lehet főzni csupán azáltal, hogy pénzt dobunk a technológiai szektorba”.

A szerző úgy foglalja össze az európai megközelítésmód hátrányait, hogy „a nap végén a túlzott szabályozás elvágja az adatáramlást az innovatív kezdeményezések felé, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá ahhoz, hogy versenyben maradjanak, egyedül a legnagyobb cégeket meghagyva, akik megengedhetik maguknak, hogy a piac egészét uralják”. Summázva véleményét a cikk végén

az európai politikát a „gyümölcsöt nem hozó állami tervezés és a keménykező szabályozások férevezetett kombinációjának” bélyegzi.

Kína vezeti az innovációs versenyt, de India már a nyomában

A sorozat negyedik része az innováció fejlődésének geopolitikai és történelmi faktorokból történő előrejelezhetőségét taglalja. A szerző szerint a történelem minden adott pontjában van a világnak egy olyan szeglete, ahol a leginkább megfigyelhető a rohamszerű technológiai innováció. Ahogy ez a i.e. 500-as években az antik Görögország volt, a reneszánsz korban pedig kétségkívül Olaszország, addig az 1960-as években például Kalifornia vette át ezt a szerepet. Napjainkban pedig elsősorban Kína vezeti a világot az innovatív megoldások terén.

Ridley szerint a kínai siker kulcsa semmiképp sem a kommunista diktatúra politikai rendszere, hanem az ezen politikai felszín alatt játszódó folyamatok. Ugyanis

míg a politikai törekvéseket rendre elfojtja a pártállam, addig az innovációs fejlesztések és technológiai próbálkozások ehhez képest meglepően szabadon virágozhatnak.

A kínai vállalkozóknak nem kell a nyugati világhoz hasonló többfordulós bürokráciákkal küzdeniük az engedélyek megszerzésekor – ez a szerző szerint tulajdonképp része a Teng Hsziao-ping féle alkunak, mely a politikai hatalom kisajátításáért cserébe garantálja a válallakozások többnyire szabad működését.

Kína a ritkaföldfémekkel csuklóztatja a világot

A kínai sikeresség egyik másik kulcsa az innováció elősegítése mellett az lehet, hogy az elmúlt évtizedekben – saját gazdasági növekedése mellett  – sikeresen tette a világot függővé önmagától. Ennek egyik iskolapéldája a kínai ritkaföldfém-biznisz, mely kétségkívül a 21. század egyik stratégiai nyersanyaga.

Ahogy a Makronóm korábbi cikkében írta, Kína majdhogynem monopol helyzetben van a ritkaföldfémek előállításában, mely szintén komoly gondokat jelenthet a jövőben. Az ázsiai óriás már régen felismerte, hogy komoly hasznot hozhatnak a konyhájára a jelentős ritkaföldfém készletei. Teng Hsziao-ping, a Kínai Kommunista Párt vezetője már 1992-ben úgy nyilatkozott, hogy „a Közel-Keletnek olaja van, Kínának pedig ritkaföldfémei”. Habár Kína „csak” a világ ismert készleteinek kicsit több, mint egyharmadával rendelkezik, ezek gazdaságos kitermelhetősége szinte behozhatatlan előnyt biztosított számára az elmúlt években.

Attól pedig egyáltalán nem félnek hogy a nyugati országok ritkaföldfém függőségét a saját érdekeinek érvényesítésére használják fel. Elég csak a 2010-es ritkaföldfém válságra gondolni, amikor is Kína jelentősen megvágta az exportált mennyiséget, ezzel erősen feltornázva a világpiaci árakat és elérve, hogy sok nyugati technológiai cég inkább áttelepüljön Kínába, hogy bebiztosítsák az ellátásukat. Emellett Kína – a kereskedelmi háború kitörése óta – számos alkalommal zsarolta az Egyesült Államokat a ritkaföldfémcsapok elzárásával, 2020 nyarán például az amerikai–taiwani fegyvereladások miatt helyeztek kilátásba komoly szankciókat.

Teljes cikkünket itt olvashatja.

Ugyanakkor az innovációs sikerszéria talán épp a szemünk láttára ér véget Kínában – Hszi Csin-ping hatalomra kerülése óta ugyanis megsokszorozódtak az autoriter jellegű arbitrális döntések, melyek aláássák az eddigi kiszámíthatóságot és veszélyeztetik a kínai innovációs világ további prosperálását.

A szerző abban a kérdésben, hogy ki veheti majd át Kínától a vezető szerepet, Indiára fogadna.

Úgy látja, hogy amennyiben sikerül majd orvosolni az infrastrukturális hiányokat, s stabil adminisztratív rendszer alakul ki a dél-ázsiai óriásnál, úgy komoly potenciált tartogat magában az elkövetkező évtizedekben, mely sokak számára meglepetést okozht.Narendra Modi indiai miniszterelnök Twitter oldalán közzétett képen beoltják a kormányfőt a koronavírus elleni vakcinával Újdelhiben 2021. március 1-jén. (MTI/AP/Narendra Modi indiai miniszterelnök Twitter oldala)

Amerikának le kéne másolnia a kínai innovációs politikát?

A jelenleg utolsó, ötödik írás számos új meglátással egészíti ki az előzőt: rámutat például arra, hogy bár alapjaiban véve valóban a szabad vállalkozáson alapul a kínai innovációs siker, ugyanakkor mindebben a kínai pártállam keze és tervező munkája és nagy szerepet játszik. Kína ugyanis sikeresen választotta ki azokat a stratégiai iparágakat, melyekben mindenképpen nagymértékű fejlődést szeretett volna véghezvinni.

Ugyanakkor kérdéses, hogy valóban ezt az utat kellene-e követnie az Egyesült Államoknak is hiszen a „techno-autoriter” kínai rendszernek is megvannak a hátulütői. Ilyen például, hogy lehetőséget ad az olyasfajta visszaélésekre, melyet például nemrég Jack Ma, az Alibaba alapítója ellen követett el a kínai állam – egyértelmű, hogy az ilyesmit az amerikai közvélemény semmiképpen sem tolerálná. Továbbá, bár a kívülről kevéssé látszik, a kínai innovációs rendszernek is vannak komoly hiányosságai és nem várt betegségei, melyek rendre komoly fejtörést okoznak a Kínai Kommunista Párt vezetőinek.

A szerző,  Adam Thierer szerint pedig létezhetnek a kínainál jobb módszerek is az innovatív ötletek beindítására.

Ilyen lehet például, ha az állam nem a konkrét fejlesztésekről alkot véleményt, hanem egy-egy grandiózus célt tűz ki az emberek szeme elé,

mint például a holdraszállás, vagy épp a karbonsemlegesség megvalósítása. Thierer szerint „Amerikának segítenie kell a most is élettel teli kockázatitőke-piacát, a tudományos díjak és versenyeket, és egy puha szabályozási megközelítést ahelyett, hogy az adófizetők dollárjait grandiózus, de valószínűsíthetően kudarcra ítélt iparpolitikai terveken játssza el.

(Címlap: Unsplash/Riccardo Annandale)


Kedvelje a Makronómot Facebookon!



Összesen 26 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha a kínaivírus kipusztítja a civilizált embereket a Földön, mi marad utána?
Gondolkodtatok már ezen?

Inkább az döntötte el, hogy Brüsszelben egy felfelé buktatott káderekből összeállt apparátus igazgat, de nem irányít, még kevésbé ösztönöz.

Az amit az első videón látsz (a Peking1920) az nagyjából Ojrópa 1700. (Az bizony nagyon nem a bronzkor.)
De pl. Zheng He (Cseng Ho) idejében
még Kolombuszt megelőzve azonos vagy tán előbbre való szinten állt a kinai birodalom Európánkkal hasonlítva.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés